bezár
 

film / hírek

Érettebb témák a Sundance Filmfesztiválon
Érettebb témákat, szereplőket felvonultató és az idősebb közönséget is megcélzó filmek jellemzik a januárban megrendezendő 30. Sundance Filmfesztivál programját - mondták el a szervezők.
Világ körüli útra hív az Uránia ünnepi válogatása
A világ legnevesebb színpadjain rögzített, változatos műfajú előadásokkal várja az érdeklődőket decemberben és január elején az Uránia Nemzeti Filmszínház: a világ körüli úttal is felérő ünnepi válogatást szentpétervári és amszterdami balett produkciók, New York-i operaelőadások, berlini klasszikus zenei gálakoncert, moszkvai és római áriakoncert, valamint londoni balett és színházi előadás gazdagítja.
Csákányi László nevét veszi fel egy mozi
Csákányi László színművész nevét veszi fel a fennállásának századik évfordulóját ünneplő Szentgotthárdi Filmszínház - közölte az MTI-vel Huszár Gábor, a Rába-parti város polgármestere kedden.
Jodorowsky-maraton és képzőművészeti pályázat a magyarhangyától
A magyarhangya 2014. január 2. és 4. között Alejandro Jodorowsky-maratont rendez az Átrium Film-Színházban. Ennek örömére "szarból aranyat" mottóval, december 15. éjféli határidővel nyílt képzőművészeti pályázatot hirdetnek a szervezők, a fődíj egy három napos barcelonai utazás. Az eredményhirdetés a december 22-i szeánszon, az Alejandro Jodorowsky szellemidézésen lesz, szintén az Átriumban.
Portugál Filmnapok Budapesten
A Budapesti Camões Intézet Portugál Nyelvi Központ és a portugáliai Zero em comportamento kulturális egyesület, valamint a Cirko Film és a Művész mozi szervezésében megrendezésre kerülnek a 2013-as Budapesti Portugál Filmnapok.
Diákok készítettek kisfilmeket a vészkorszakról
A középiskolai történelemtanításban alternatív oktatási módszert jelenthet a digitális történetmesélés, derült ki a "Mindenkinek van egy filmje" – Digitális történetmesélés: oktatás – önismeret – önkifejezés című tematikus rendezvényen, ahol bemutatták azokat az egy-két perces kisvideókat is, amelyeket középiskolás diákok készítettek a vészkorszakról. A Kossuth Klubban rendezett záróeseményen a projektet méltatta Gács Anna esztéta és Sándor Pál filmrendező is.
Argentín animációs film nyerte az Anilogue fődíját
Az argentin Ánima Buenos Aires című egészestés produkció nyerte a 11. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál fődíját. Vácz Péter Nyuszi és Őz című kisfilmje közönségdíjas lett.
Végéhez közeledik a Víkend forgatása
Három sikeres vállalkozó balul sikerült kirándulásáról szól Mátyássy Áron készülő új filmje. A Víkend című thriller a rendező szerint 2014 őszén kerülhet a mozikba.
Portugál Filmnapok a Művész moziban
Öt kortárs portugál filmet láthat a közönség december 10. és 14. között a budapesti Művész moziban a Portugál Filmnapokon.
Berlinale: Ken Loach életműdíjat kap
Retrospektív vetítéssorozattal és Arany Medve-életműdíjjal köszönti februárban a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Ken Loach brit filmrendezőt.
491   492   493   494   495   496   497   498   499 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés