bezár
 

film / hírek

Biszku Béla tiltakozik a film ellen
Biszku Béla egykori kommunista politikus továbbra sem járul hozzá a róla készült dokumentumfilm bemutatásához, noha az alkotást csütörtök délelőtt óta már vetítik, a többi között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendezők szerint a korábbi belügyminiszter közszereplőként nyilatkozott nekik, és álláspontjukat készek bíróság előtt megvédeni.
3D mozifilm technológiai együttműködésre lépett a RealD és az UGC
A filmszínházi, szórakoztató elektronikai és professzionális felhasználási területekre 3D technológiai alkalmazások licencének globális értékesítésével foglalkozó RealD Inc., és az egyik legnagyobb európai filmszínház üzemeltető vállalat, az UGC több évre szóló exkluzív megállapodást kötött RealD Cinema Systems 3D technológiát alkalmazó mozi berendezések üzembe helyezéséről az UGC több mint 200 vetítő termében szerte Európában. A RealD Cinema Systems berendezések üzembe helyezése már folyamatban van és előre láthatólag az elkövetkező tél folyamán fejeződik be.
Mégis vetítik a japán mozik a delfinmészárlásról szóló filmet
Mégis vetíteni fogják a japán mozik műsorából tiltakozások miatt kihagyott és csak az interneten bemutatott delfinvadászatról szóló Oscar-díjas dokumentumfilmet a távol-keleti ország filmszínházaiban.
A Toy Story 3 "belekezdett" a hétvégén
Több mint 150 millió dolláros (33,75 milliárd forintos) bevétellel nyitott a Toy Story 3, az animációs mese rég várt harmadik része az első hétvégén a mozipiacon.
Tizenöt kilogrammot hízott Adrien Brody a Ragadozók főszerepéért
Csaknem tizenöt kilogrammot hízott Adrien Brody a Ragadozók (Predators) című film főszerepének kedvéért.
Digitális televíziózással kevesebb időt tölthetnek a nézők a képernyő előtt
A digitális televíziózás segítségével időt spórolhatnak a nézők, ugyanis ha felveszik a műsorokat, akkor dönthetnek úgy is, hogy átpörgetik a reklámokat, és csak a számukra fontos tartalmakat nézik meg - mondta el Fejes Tibor, az Invitel Zrt. lakossági üzletágának igazgatója az MTI-nek.
DIAL ËKTUS FESZTIVÁL 2010
DIAL ËKTUS FESZTIVÁL 2010
Már csak alig pár nap, és megkezdődik a dokumentumfilmek nemzetközi mezőnyét felsorakoztató Dialëktus fesztivál és verseny. A három szekcióba szervezett filmekből idén is legalább olyan változatos történetek, emberek, tájak és folyamatok rajzolódnak ki, mint azt a korábbi években már megszokhatta a közönség.
Már csak egy hétig lehet nevezni a pusztaszeri természetfilm-fesztiválra
Alig több mint egy hétig lehet még nevezni az idei Pusztaszeri Országos Természetfilm-fesztiválra; az eddigi pályamunkák a hazaiak mellett a környező országokból érkeztek - mondta el Csabai Ferenc szervező az MTI-nek.
Interneten mutatják be a delfinmészárlásról szóló filmet
A tiltakozások miatt a japán mozik műsorából kihagyott delfinvadászatról szóló Oscar-díjas dokumentumfilmet az interneten mutatják be Japánban.
Francia mozifilm készül Sarkozy megválasztásáról
A hódítás (La Conquete) címmel francia mozifilm készül Nicolas Sarkozy francia elnök választási kampányáról.
775   776   777   778   779   780   781   782   783 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés