irodalom / hírek

2021. 04. 03.
Az Apokrif március végén megjelent, idei első lapszámával immáron tizennegyedik évfolyamába lép.

2021. 04. 02.
Március 26-án tartotta a Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fóruma, a SZÍN, idei első szakmai konferenciáját, ahol főként azt vizsgálták a meghívott szakemberek és írók, hogy mi az oka annak, hogy a folyóiratok kevésbé nyitottak a női szerzők szövegeire, mint a vezető szépirodalmi könyvkiadók, valamint összefüggésben van-e ez azzal, hogy szinte kizárólag férfiak szerkesztik a szépirodalmi folyóiratokat – tájékoztatta a SZÍN a prae.hu művészeti portált.

2021. 04. 01.
Ocsovai Ferenc 2016-os debütáns könyve, a Két világ határán, valamint az azt követő Oroszlán a ködben és a Huszonkét év zarándoklat után negyedik verseskötetével jelentkezik idén tavasszal, amely ezúttal is az Underground Kiadó gondozásában fog megjelenni. A címben szereplő Szalamandravér számos élményt fejez ki egyszerre: a személyes fejlődést, a térbeli, időbeli és lelki utazást; önmagunk és a másik megismerését, a változást, a továbblépést, a tűz általi pusztulást, megtisztulást és újjászületést; súlyos örökségek és traumák levetkőzését, illetve a hozzájuk való görcsös ragaszkodást.

2021. 04. 01.
Kertész Imre Kossuth- és Nobel-díjas író halálának ötödik évfordulója alkalmából megemlékezést tartott szerdán a Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Kertész Imre Intézet, amely az alkalomból a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft-vel (MANK) közös művészeti pályázatot is hirdetett.

2021. 03. 31.
A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díjakat az előző év legjobb magyar szépirodalmi könyvei érdemlik ki. A 2020-ban megjelent, és a díj követelményeinek megfelelő 155 műből idén 212 neves közéleti személyiség szavazatai alapján alakult ki a 10 döntős listája, amiből a zsűri és a közönség is kiválasztja majd a kedvencét.

2021. 03. 30.
Megjelent a Prae Kiadó gondozásában a Digitális eszközök a középiskolai irodalomoktatásban című tanulmánykötet Molnár Gábor Tamás és Fejes Richárd szerkesztésében. A könyv a legújabb infokommunikációs eszközök irodalomórai használatát és az új oktatásmódszertani lehetőségeket mutatja be, szerzői középiskolai és egyetemi tanárok.

2021. 03. 26.
Az Élet és Irodalom e heti számának irodalmi vonatkozásait tematikusan meghatározzák az életutak, a különböző sorsok és élethelyzetek, valamint az a bizonyos társadalmi közérzet, ami jelentősen dominál a mára nézve is. A pénteken megjelenő utolsó márciusi számban olvashatóak lesznek Nyirán Ferenc, Mesterházi Mónika és Gellén-Miklós Gábor versei, valamint Selyem Zsuzsa, Horváth László Imre, Tróján Anna, Szélesi Sándor és Totth Benedek prózai alkotásai. Emellett találunk számos kritikát és könyvismertetőt is.

2021. 03. 23.
Megjelent a fiatal íróknak és irodalmároknak, valamint drámaíróknak szóló Móricz Zsigmond- és Örkény István-ösztöndíjak 2021. évi nyerteseinek névsora.

2021. 03. 18.
Meghirdették az online Vörösmarty-versmaratont, az érdeklődők április 6-ig küldhetik el a mozgóképen rögzített kedvenc Vörösmaty-versüket a szervezőknek - közölte a Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum csütörtökön az MTI-vel.

2021. 03. 18.
Ezen a héten az Élet és Irodalom hasábjain szembetűnő a képanyag. Hivatalos, a Magyar Labdarúgó Szövetségtől kiperelt dokumentumok, fekete kitakarással olvashatatlanná téve; „A Felcsút egyik tao-támogatásának szempontjai”, olvashatjuk minden kép alatt, az alkotó: ismeretlen.