irodalom / hírek
2026. 04. 21.
A Hazai Attila Alapítvány szakmai zsűrijének döntése alapján ebben az évben Papp-Zakor Ilka veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket. A díjátadás április 30-án lesz a Nyitott Műhelyben – számolt be a Litera.
2026. 04. 20.
Bemutatták a középkori zsidó kultúra egyik legszebb fennmaradt emléke, a Kaufmann-haggáda harmadik, minden eddiginél pontosabb facsimile kiadását hétfőn Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Könyvtár és Információs Központban.
2026. 04. 20.
2022 után két új kötettel tér vissza az Apokrif irodalmi folyóirat és a Fiatal Írók Szövetsége közös könyvsorozata. A folyóiratban rendszeres publikáló, kiemelkedő, pályájuk eleje felé járó szépírók első-második könyveinek megjelentetését zászlajára tűző könyvsorozat darabjai 2015 óta jelennek meg, az olvasóközönség érdeklődése és számottevő pozitív szakmai visszajelzés kíséretében. 2026 tavaszán 15. és 16. darabjaival, Masszi Bálint bemutatkozó novelláskötetével és Horváth Imre Olivér második verseskötetével gyarapodott a sorozat.
2026. 04. 18.
Kilencedik alkalommal hirdette meg a JCDecaux az Álljon meg egy novellára! elnevezésű irodalmi pályázatot, melyre május 15-ig lehet jelentkezni.
2026. 04. 18.
Az Égető Eszter hangoskönyv-változatával köszönti Németh László születésének 125. évfordulóját a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium, a művet az iskola végzős diákjai olvasták föl.
2026. 04. 16.
Janikovszky Éva születésének századik évfordulója alkalmából megjelent a Trend Kiadó Utazás az íróasztalom körül című könyve, melyben Vojnics-Rogics Réka irodalomtörténész Janikovszky Éva írói pályaképét rajzolja meg a hagyatékban fellelt, eddig nem publikált írások felhasználásával.
2026. 04. 16.
Megjelent a Belív című, a PIM havonta megjelenő irodalmi podcastjának legújabb epizódja. Szántó Tibor és Modor Bálint Milbacher Róberttel beszélget Variációk a múltra (Magvető Kiadó) című, idén megjelent „áltörténelmi” könyvéről, amely Petőfi Sándor és Arany János munkásságára alapoz. A moderátorok többek között a tanulmány- és szépírás közötti átjárhatóságról, a legendák újraírásáról és működtetéséről, illetve a történelmi karakterek életének alternatív elbeszélhetőségéről és annak sérülékenységéről kérdezték a kötet szerzőjét.
2026. 04. 15.
A Fiatal Írók Szövetsége idén hetedik alkalommal rendezi meg az Esterházy Péter élete és munkássága előtt tisztelgő labdarúgó emléktornát, a Futball-EP-t. A rendezvényre 2026. április 18-án, szombaton kerül sor a BME Bogdánfy úti Sporttelep műfüves pályáin.
2026. 04. 15.
Kortárs költők, írók, szerkesztők és az irodalmi élet szereplői mérik össze tudásukat az Esterházy Péter emléke előtt tisztelgő labdarúgó emléktornán, a Futball-EP-n április 18-án, szombaton Budapesten - tájékoztatta a rendezvényt szervező Fiatal Írók Szövetsége az MTI-t.
2026. 04. 10.
Az év versei 2026 antológia szövegeinek április 11-ei felolvasásán több mint ötven költő vesz részt.




