bezár
 

irodalom / hírek

Könyv Mező Ferencről
Megjelent az egyetlen magyar szellemi olimpiai bajnok, Mező Ferenc életútját végigkövető mű, amelyet Takács Ferenc sporttörténész professzor írt.
Ozric Tentacles: lemezbemutató koncert
A fővárosi Akvárium Klubban mutatja be szerdán új stúdióalbumát az Ozric Tentacles, az instrumentális pszichedelikus progrock brit alapcsapata. A már három évtizede működő zenekar Technicians of the Sacred című anyaga négy évvel követi a legutóbbit.
Könyvfesztivál - Látogatói csúcsot döntött az idei rendezvény
Történetének leglátogatottabb rendezvénye lett az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - mondta el az MTI-nek Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója vasárnap.
Könyvfesztivál - Főként magyar szerzők művei a Scolar újdonságai között
Elsősorban magyar szerzők, köztük Jolsvai András és Száraz Miklós György új könyvével készült a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra a Scolar Kiadó, amely ugyanakkor a korábbi regényével sikert aratott Janne Teller Minden című novelláskötetét is kiadta a könyves mustrára.
Könyvfesztivál - Magyar-szlovák kerekasztal: a jövő évi díszvendégség oldhatja a traumákat és a provincializmust is
Szlovákia jövő évi díszvendégsége nem csupán északi szomszédunk irodalmának jobb megismerésére kínál alkalmat, de arra is, hogy oldjuk a történelmi traumákat és a provincializmust - hangsúlyozta a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vasárnap délutáni, a két ország szerzőit és kiadóit egy asztalhoz ültető beszélgetésének több résztvevője.
Könyvfesztivál - A Magvetőt választották az Év kiadójának
A Magvetőt választották idén az Év kiadójának a könyvszakmai képviselői, az Év vidéki könyvesboltja a vecsési Market Central Líra Könyváruház lett, míg az Év fővárosi könyvesboltjának járó díjat a Rákóczi úti Fókusz Könyváruház vehette át a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján vasárnap.
Könyvfesztivál - Az Európa Kiadó újdonságai
Jonathan Franzen önéletrajzi esszékötetét, J. D. Salinger főművének friss fordítását, valamint Milan Kundera és Mario Vargas Llosa új regényeit is megjelentette az Európa Könyvkiadó a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra.
Könyvfesztivál - Daniel Kehlmann nem hisz az üzenetet közvetítő könyvekben
Nem hisz a célzottan üzenetet közvetítő könyvekben Daniel Kehlmann, a kortárs német nyelvű irodalom egyik legnagyobb alakja, aki A világ fölmérése című kötetével vált világhírűvé. A szerző a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon magyarul nemrég megjelent, F című kötetéről beszélt az MTI-nek.
Jókai Mór emlékét idézik fel szerdától Balatonfüreden
Irodalmi, zenei és gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat a 24. alkalommal meghirdetett balatonfüredi Jókai napok programsorozat jövő hét szerdától vasárnapig – közölte az MTI-vel a város önkormányzatának kulturális osztályvezetője.
Könyvfesztivál - Történelmi tabukat döntöget Kjell Westö magyarul megjelent két regénye
Bemutatták Kjell Westö finn író két, történelmi tabukat döntögető regényének magyar kiadását szombaton a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
335   336   337   338   339   340   341   342   343 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés