bezár
 

irodalom / hírek

Könyvfesztivál - Újra megjelent Vámos Miklós Amerikáról szóló könyve
Három évet töltött Amerikában a magyarországi rendszerváltás idején Vámos Miklós író, aki hazatérve írta meg A New York-Budapest metró című regényét. A kötet a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra most ismét megjelent, több mint húsz év után.
Könyvfesztivál - Az Európa Kiadó újdonságai
Anne Applebaum Kelet-Európa megtöréséről szóló nagyszabású munkája, Háy János új kötete, egy flamand fiatalokról szóló, felkavaró regény és egy Shakespeare-nek tulajdonított, újonnan előkerült dráma is szerepel az Európa Könyvkiadó által a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelentetett újdonságok között.
Megkezdődött a Szép Magyar Beszéd Verseny Kárpát-medencei döntője
Kazinczy Ferenc győri mellszobrának megkoszorúzásával kezdetét vette pénteken az íróról, költőről, nyelvújítóról elnevezett Szép Magyar Beszéd Verseny Kárpát-medencei döntője.
Minisorozat készül J. K. Rowling Átmeneti üresedés című regényéből
Háromórás minisorozatot készít J. K. Rowling első felnőtteknek szánt regényéből, az Átmeneti üresedésből a BBC és az HBO.
Pénteken kezdődik a Szép Magyar Beszéd Verseny Kárpát-medencei döntője
Pénteken kezdődik - hagyományosan Győrben - a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd Verseny Kárpát-medencei döntője.
Zinner Tibor könyve a Rajk-perről
Bemutatták Zinner Tibor történész Rajk-perről szóló könyvét csütörtökön a Kúrián. Boross Péter volt miniszterelnök és Mezey Barna jogtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora méltatásában kiemelte, milyen hűen adja vissza a kötet a félelem rendszerének működését és az emberi jellem süllyedését, írója pedig ezzel hozzájárul a történelmi igazságtételhez.
Shakespeare 450: koszorúzás a drámaíró szobránál
Koszorúzási ünnepséget tartottak William Shakespeare születésének 450. évfordulóján a költő, drámaíró Vigadó téri szobránál szerdán Budapesten.
Új Shakespeare-könyv jelent meg
A legutóbbi magyar nyelvű válogatás, amely a 17. század végétől közöl szemelvényeket a változó angol, illetve nemzetközi Shakespeare-recepció történetéből, 1965-ben jelent meg. Azóta természetesen jelentősen eltolódtak a kritikai érdeklődés súlypontjai. E kötet célja, hogy általában az elmélet koraként számon tartott, a 20. század második felére eső időszak elméleti megközelítéseinek minél szélesebb körű áttekintését adja.
Egyre többet olvasnak a kínaiak
Évente öt papíralapú könyvvel sem végeznek a kínai felnőttek, akiknek többsége saját bevallása szerint is keveset olvas, ugyanakkor a statisztika növekvő tendenciát mutat - derül ki egy friss felmérésből.
Könyvfesztivál: újdonságok a Pozsonyi Pagonytól
Kreatív alkotókönyvvel. meseregénnyel és képeskönyv-sorozattal is készül a Pozsonyi Pagony Kiadó a csütörtökön kezdődő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra.
417   418   419   420   421   422   423   424   425 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés