színház / hírek
2013. 11. 03.
Háromszázötvenedszer láthatja a közönség a My Fair Lady című musicalt a Magyar Színházban november 17-én, vasárnap.
2013. 11. 02.
A Diótörő és Hattyúk tava című előadással ismét Magyarországra érkezik a Kiev City Ballet. A november végén induló turnén csaknem 40 alkalommal lép fel a társulat.
2013. 11. 02.
Munkácsy, a festőfejedelem címmel mutat be musicalt a József Attila Színház november 9-én, szombaton. Bognár Zsolt és Kiss Stefánia művének ősbemutatóját Tóth János operaénekes rendezi.
2013. 11. 01.
Emlékezz rám című ifjúsági bemutatójához kapcsolódóan nyílt próbát, beszélgetést és ingyenes műhelymunkát szervez a színházi nevelés iránt érdeklődők számára a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház november 8-án és 9-én.
2013. 10. 31.
Tíz előadással és interaktív programokkal ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Momentán Társulat november 3. és 12. között Budapesten.
2013. 10. 30.
Elor Emina, az Újvidéki Színház magyar színésze kapta a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrű díjat.
2013. 10. 29.
November 1-jéig lehet jelölteket javasolni a hódmezővásárhelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjra.
2013. 10. 28.
A Tompa Gábor rendezte, Leonida Gem Session, Caragiale nyomán szabadesésben című előadással vesz részt a Kolozsvári Állami Magyar Színház a román színházi szakma legrangosabb seregszemléjén, az Országos Színházi Fesztiválon. A produkciót kedden két alkalommal is láthatja a közönség.
2013. 10. 28.
Bajomi Nagy György, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze és Kiss Zoltán, a színház világosítója kapta idén a Holdbéli csónakos-díjat, amelyet a teátrum hatodik születésnapja alkalmából rendezett gálán adtak át vasárnap.
2013. 10. 26.
A csillagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet címmel tartja az idei évad első premierjét a Radnóti Miklós Színház; Mohácsi István és Mohácsi János darabját vasárnap mutatják be.




