bezár
 

színház / hírek

A színházi szakma védelmére alakult egyesület
A szakma reputációjának védelmét, valamint a hazai színházi céh erkölcsi jobbítását tekinti feladatának a jelenleg tíztagú Jelen-lét Színházi Egyesület, amelynek alakuló ülését szerdán tartották Budapesten.
Elhunyt Koroknay Géza szinkronszínész
Életének 65. évében szerdán elhunyt Koroknay Géza színész, művésznevén Gébu, akit a nagyközönség leginkább szinkronszínészként ismert.
Az évadban utoljára látható a Szégyen a Trafóban
"Egy magyar színházi előadás, ami már nemzetközi koprodukció, és aminek láttán nyáron hosszasan brávózott az avignoni fesztivál közönsége…" (Csáki Judit). Egy Nobel-díjas szerző, egy Cannes-ba hazajáró rendező. David Lurie professzort Mundruczó Kornél rendezésében Zsótér Sándor alakítja. J. M. Coetzee - Mundruczó Kornél: Szégyen, január 3-6-ig az évadban utoljára a Trafóban.
Bata Éva kapta a Ruttkai-emlékgyűrűt
Bata Éva kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján.
Szilveszteri színházi előadások
Vígjátékokkal, zenés produkciókkal várják a nézőket szilveszterkor a budapesti színházak: a Vígszínházban A zöld kilences, a Budapesti Operettszínházban az Elisabeth, a Madách Színházban a Mary Poppins szerepel a műsoron. A közönség új előadásokat is láthat az év utolsó napjaiban: a Centrál Színház az Illatszertár című darabot tűzi műsorra, a Nemzeti Színházban pedig a Kabaré című musical látható a színművészeti egyetem hallgatóinak előadásában.
Vígjátékokkal búcsúztatják az óévet az erdélyi magyar színházak
Prózai és zenés vígjátékokkal várják közönségüket szilveszterkor az erdélyi magyar színházak, amelyek előadással búcsúztatják az óévet.
Nagy sikere volt Erdélyben az Isten pénze karácsonyi bemutatójának
Zajos sikert aratott a Budapesti Operettszínház rendezője, Somogyi Szilárd által színpadra állított, Isten pénze című musical karácsonyi bemutatója Csíkszeredában, a Csíki Játékszínben - közölte az Operettszínház sajtóirodája szerdán az MTI-vel.
Teljes egészében megkapják a 2012-re megítélt támogatásukat a független színházak
Teljes egészében megkapják a 2012-re megítélt támogatásukat a független színházak, miután a kormány döntött arról, hogy a kulturális területnek összesen közel 1,1 milliárd forintot juttatnak vissza - közölte az MTI-vel az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Karácsonyi és újévi előadások a hazai pódiumokon
A "legkarácsonyibb" mű, Csajkovszkij A diótörő című balettje áll a hagyományos karácsonyi programok középpontjában szerte az országban: nemcsak a Magyar Állami Operaházban, hanem Miskolcon és Szegeden is látható az ünnep napjaiban.
Mrozek-bemutató az Örkényben
Slawomir Mrozek Tangó című drámáját mutatja be az Örkény Színház pénteken; Bagossy László, aki első alkalommal rendez abszurd darabot, az MTI-nek csütörtökön elmondta: a művet nem írták át, nem forgatták ki sarkaiból.
456   457   458   459   460   461   462   463   464 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés