bezár
 

színház / hírek

23-án vesznek végső búcsút Vallai Pétertől
Vallai Péter színművész temetése november 23-án, pénteken fél 3-kor lesz a Farkasréti temetőben - tudatta honalpján a Vígszínház.
30-án búcsúznak Gombos Katalintól
Gombos Katalin színésznő temetése november 30-án, pénteken 14 órakor lesz az Óbudai temetőben, a gyászmisét 17 órakor tartják az Óbuda-újlaki plébániatemplomban - tudatta a család az MTI-vel.
Tündérkeresztanyából Keresztanya
"Mesék mindenütt vannak, még a szemétre dobott limlomok között is. Milyen történet rejtőzhet az ócskaságok sűrűjében? Miféle mesemondó az, aki éppen itt, a felesleges tárgyak között, keresi a csodát?" A hat évestől kilencven kilenc éves korig ajánlott Keresztanya című előadás az egri Harlekin Bábszínház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésével jött létre. A Tündérkeresztanya című cigány népmeséből Csató Kata ötlete alapján Veres András írta a művet.
Gyógyír északi szélre
A Daniel Glattauer nyolcadik, Gyógyír északi szélre című regényének színpadi változatát maga az író készítette el, hogy telt házas előadások sorát élje meg a Wiener Kammerspielében. A magyarországi változat az Óbudai Társaskör, a Kultkikötő és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésével jött létre, Göttinger Pál rendezésében, Fullajtár Andrea és Őze Áron előadásában.
Jadviga párnája a Belvárosi Színházban
Závada Pál 1997-ben megjelent, naplóformában írt regénye, a Jadviga párnája színpadi változatát 2012. október 12-én mutatta be az Orlai Produkció a Belvárosi Színházban, Hargitai Iván rendezésében. Závada Pál regénye a jelenkori magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak egyike, mely egyszerre szerelem-, család- és falutörténet. A színházi adaptációt maga az író készítette el.
A Gyújtópont Színházi Sorozat következő darabja: Közönség / Audience
Mennyire képes egy közönség közösséggé formálódni? Mikor töri át a szolidaritás a csendszabályt? És te, te mész majd a tömeggel? Vagy önálló véleményed van? És azt hagyod, hogy mást bántsanak? Kiderül. Méghozzá a Trafó Gyújtópont Színházi Sorozatának következő előadásából, a belga Ontroerend Goed Közönség / Audience című darabjából. Az előadás angolul, magyar fordítás nélkül megtekinthető, középfokú angol nyelvtudás szükséges.
Vidnyánszky Attila a Nemzetiről
Nemzetközi mércével mérve is jelentős Nemzeti Színházat szeretnék, olyat, amelyet az egész nemzet sajátjának tekint - mondta Vidnyánszky Attila rendező szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón, ahol bejelentette: délután beadta a pályázatát a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára.
Alain Delon turnéra indulna
Turnéra indulna Franciaországban egy színdarabbal Alain Delon, aki szerdán beszélt terveiről.
Katona József Színház: 2 bemutató a héten
Két új előadást is műsorra tűz a héten a Katona József Színház: a teátrum alapításának körülményeit bemutató produkciónak csütörtökön a Kamrában, Caragiale Farsang című darabjának pedig szombaton a nagyszínpadon tartják a premierjét.
Vidnyánszky Attila is pályázik a Nemzetire
Vidnyánszky Attila is pályázik a Nemzeti Színház élére - adta hírül a Heti Válasz című lap online kiadása szerdán.
464   465   466   467   468   469   470   471   472 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés