bezár
 

színház / hírek

KÖR színházi vetélkedő: döntő az Örkény Színházban
A Katona József Színház, az Örkény István Színház és a Radnóti Miklós Színház közös, KÖR elnevezésű középiskolások számára meghirdetett színházi vetélkedőjének döntőjét szombaton délután tartják az Örkény Színházban.
Nemzeti Színház: 11 bemutató
Az egyre nehezebb anyagi körülmények között, a csökkenő állami támogatás ellenére is sikeres évadot zárt a Nemzeti Színház, amely a következő évadban két új taggal, valamint tizenegy bemutatóval várja a közönséget.
Megújult a POSZT
Új helyszíneken és új struktúrában, stabil költségvetéssel rendezik meg a 12. Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT), amely az idén először a teljes színházi szakmát lefedő fesztivállá vált - hangzott el csütörtökön a színházi seregszemlét beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.
Elbúcsúztatták Seregi László táncművészt
A Magyar Állami Operaház tagsága, táncosok, énekesek, zenekari tagok, pályatársak és tanítványok, színészek, barátok és tisztelők sokasága vett búcsút a dalszínház előcsarnokában a május 11-én elhunyt Seregi László táncművésztől, koreográfustól.
A csábítás trükkje: sikert arat a last minute színházjegy honlap
Sikere van a budapesti last minute színházjegy weboldalnak, az alig fél éve indított új szolgáltatáshoz eddig a fővárosi 40-ből huszonhét színház csatlakozott, és máris naponta 100-150 olyan néző tapsolhat az esti előadásokon, akiket főként a kedvezményes árral lehetett e kulturális program bűvkörébe vonzani - fedte fel a honlap egyik alapítója az MTI-Pressnek.
Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Alternatív előadások a Thealter Fesztiválon
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon, amely Magyarország egyetlen, évente jelentkező nemzetközi színházi seregszemléje - közölte Balog József, a szervező MASZK Egyesület vezetője szerdán a Tisza-parti városban.
Székhelyi-ügy: leváltották az egri elnököt
Leváltotta az egri önkormányzat kulturális bizottságának fideszes elnökét a város közgyűlése szerdán, a testület a helyi polgármester javaslata alapján hozta meg döntését.
Elkezdődött a szegedi Nagyszínház felújítása
Elkezdődött a szegedi Nagyszínház épületének felújítása, az európai uniós támogatással megvalósuló energetikai korszerűsítésnek köszönhetően csökkennek az üzemeltetési költségek és javul a közönség komfortja – közölte Gyüdi Sándor főigazgató szerdán a Tisza-parti városban.
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Életének 84. évében elhunyt Lengyel Erzsi Jászai Mari-díjas színművész - tudatta a Színházi Dolgozók Szakszervezete szerdán az MTI-vel.
490   491   492   493   494   495   496   497   498 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés