színház / hírek
2011. 11. 08.
Dózsa Imre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, balettpedagógus, balettigazgató, egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház mesterművésze november 9-én ünnepli hetvenedik születésnapját.
2011. 11. 07.
Kaán Zsuzsa szerkesztő, tánckutató, koreográfus búcsúztatását november 25-én, pénteken 12 óra 45 perckor tartják az újpesti Megyeri temető nagytermében - tájékoztatta a család az MTI-t.
2011. 11. 07.
Mundruczó Kornél Nehéz istennek lenni című előadása nyerte a drezdai 8. Politika a független színházban elnevezésű fesztivál fődíját.
2011. 11. 07.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának fellépésével ért véget a huszonegyedik alkalommal megrendezett román Országos Színházi Fesztivál - közölték hétfőn a szervezők.
2011. 11. 07.
Határozatképtelen volt hétfőre összehívott ülésén az Országgyűlés kulturális bizottságának ellenőrző albizottsága, amely a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt nem tudta érdemben megtárgyalni az Új Színház igazgatói kinevezésének ügyét.
2011. 11. 06.
Peter Handke Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című darabjának magyarországi bemutatóját láthatja a közönség november 10-én csütörtökön a Merlin Színházban; a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely koprodukciójában készült előadás rendező-koreográfusa Bozsik Yvette.
2011. 11. 06.
Közismert ás közkedvelt színészét ünnepli Debrecen: Csikos Sándort, a Csokonai Színház tagját 70. születésnapján, november 7-én gálaesten köszöntik a cívis városban.
2011. 11. 05.
A Nemzeti Táncszínházban mutatja be első produkcióját az idén alakult százhalombattai Art Balett: a Testek Éneke november 12-én látható.
2011. 11. 05.
Árnyjáték, tánc, cirkusz és koncert: árnyékszínházi produkcióval érkezik Budapestre az amerikai Pilobolus tánctársulat; a Shadowland című előadást 2012. február 28. és március 4. között hét alkalommal láthatja a magyar közönség a Budapest Kongresszusi Központban.
2011. 11. 03.
Büchner Woyzeck című művét tűzik műsorra a Katona József Színházban Tom Waits zenéjével, Ascher Tamás rendezésében, Horváth Csaba koreográfiájával. A zenés változat bemutatóját pénteken tartják Keresztes Tamás és Jordán Adél főszereplésével.