bezár
 

zene / hírek

Újabb sikerprodukció Szentpéterváron a Budapesti Operettszínházból
A Szentpétervári Zenés Komédia Színház is hatalmas sikerrel mutatta be 2010. október 30-án Johann Strauss Dr. Bőregér (Denevér) című operettjét Kerényi Miklós Gábor - KERO®, a Budapesti Operettszínház főigazgatója rendezésében. Ez egyébként hetedik produkció a Néva partján, amit a Nagymező utcai teátrum kreatív csapatai állítottak színpadra.
DJ-pultok és jazz-szólók
November 4-től három koncert erejére a Müpában találkoznak az elektronika határtalan ritmus- és hangzásbeli lehetőségei a jazz-zenészek lenyűgöző hangszertudásával és zabolátlan zenei képzelőerejével. A zenei zsargonban talán a Nu Jazz a legelfogadottabb elnevezés arra a stílusra, amelyet a Barabás Lőrinc Eklektric, Bugge Wesseltoft és a Bin-Jip definiál majd újra az Elektronikus zenei napok keretében.
Megvan a Lordi új dobosa
Ahogy arról már minden rajongó értesülhetett, nem sokkal a Babez For Breakfast turné kezdete előtt Kita, a Lordi zenekar dobosa úgy döntött, énekesi poszton folytatja pályafutását és saját zenekarával benevez a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválra, valamint ezzel együtt a Lordi kötelékéből is kilép.
A szerelmi bájital a Müpa operasorozatában
A Művészetek Palotája félig szcenírozott operaelőadásainak sorozatában először mutatnak be saját produkcióban belcanto alkotást. Donizetti A szerelmi bájital című sikerdarabját szombaton és vasárnap este láthatja a közönség.
Elvis Presley egykori jobbkeze Budapestre készül (2. rész)
Diamond Joe akkor is ott volt Presley házában, amikor 1977. augusztus 16-án a fürdőszobájában eszméletlenül találták az énekest. Az elhízott, gyógyszereken élő Elvist akkor már különféle betegségek gyötörték, zöldhályog, magas vérnyomás, vesekárosodás.
Elvis Presley egykori jobbkeze Budapestre készül (1. rész)
Budapestre készül Elvis Presley egykori jobbkeze, barátja, mindenese, esküvői tanúja, turnémenedzsere; Joe Esposito, más néven Diamond Joe, aki januárban Elvis egykori kísérőzenekarával, a TCB Banddel érkezik Magyarországra, Las Vegasból adott exkluzív telefoninterjút az MTI-nek.
Colosseum: Budapesten is búcsúzik a fúziós zene brit úttörője
Budapestet is útba ejti a Colosseum idei európai búcsúturnéja, így Magyarországon élőben valószínűleg most, november 14-én a Millenáris Teátrumban lehet utoljára hallani a fúziós zene brit úttörőinek zenéjét.
Soul & Gospel Fesztivál Budapesten
Negyedik alkalommal rendeznek Soul & Gospel Fesztivált Budapesten: szerdán a Papp László Budapest Sportarénában két brit együttes, a Hillsong London és a London Community Gospel Choir lép színpadra.
Sting-koncert egy hét múlva a Budapest Sportarénában
Közel háromórás koncertet ad Sting november 6-án szombaton a Papp László Budapest Sportarénában; a fellépésen, amelyre már hetekkel ezelőtt elfogyott minden jegy, a többszörös Grammy-díjas brit szerző-énekes legnagyobb slágereit nagyzenekari átiratban adja elő.
Erkel 200
Tudományos tanácskozással, több koncerttel, operaelőadással, emléktábla-avatással emlékeznek a Himnusz zeneszerzőjére, a magyar operajátszás megteremtőjére, a Filharmóniai Társaság Zenekarának alapítójára, a budapesti Zeneakadémia első igazgatójára, a 200 éve született Erkel Ferencre.
1001   1002   1003   1004   1005   1006   1007   1008   1009 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés