zene / hírek
2009. 09. 10.
A tervek szerint 2009 őszén megjelenő tanulmánygyűjtemény az elmúlt évtizedek technikai változásainak a zenei kultúra terén végbement figyelemreméltó átalakulásait veszi szemügyre. Célja, hogy hangsúlyossá tegye az analóg-digitális technikai forradalom által a zenei téren létrejött kulturális átalakulást, amelyet a már mindenki számára hozzáférhető kreatív eszközök használata és a létrejött művek elosztásának új csatornái idéznek elő. (Alább olvasható a kötet szinopszisa, tartalomjegyzéke és egy levél, melyben segítséget kérnek, hogy megjelenhessen a kötet.)
2009. 09. 10.
Munkahelyi zenekarok fesztiválja lesz szeptember 12-én az A38 állóhajón. Az esemény kitalálója Bolyki György, a négy fivérből álló, népszerű Bolyki Brothers a capella énekegyüttes tagja az MTI-Press-nek azt mondta, hogy az első ilyen koncertet hamarosan követi a többi, és vágya, hogy az üzleti szféra után az egész társadalmat megmozgassa.
2009. 09. 09.
Annie Leibovitz neves amerikai fotográfus, aki elsősorban a zenészekről és más hírességekről készült felvételekkel vált ismertté, elveszítheti munkáinak szerzői jogát, ahogy teljes vagyonát, ha nem törleszti a kedden lejáró 24 millió dolláros (4,45 milliárd forintos) hitelét.
2009. 09. 09.
Hat évvel Maurice Gibb halála után újra fellép a 70-es, 80-as évek legendás popcsapata, a Bee Gees; Robin és Barry Gibb már tervezi a közös fellépéseket.
2009. 09. 08.
Több mint másfél évtized után újra összeáll Johnny Rotten Sex Pistols utáni bandája, a Public Image Limited; a banda decemberben indul öt állomásos turnéra.
2009. 09. 07.
"Egy zenekar még tud karmester nélkül zenélni, de egy karmester nem tud zenekar nélkül muzsikálni" - vallja Fischer Ádám Kossuth-díjas karmester, aki szeptember 9-én lesz hatvan éves.
2009. 09. 07.
A remélt ár közel kétszereséért, 57 600 ausztrál dollárért (9,4 millió forint) árverezték el vasárnap az ausztráliai Melbourne-ben Michael Jackson egy ékszerekkel díszes fehér kesztyűjét, amelyet a néhai énekes 1996-os turnéja alkalmával dobott oda egy rajongójának.
2009. 09. 04.
Ismét lehet zenevideókat nézni a brit YouTube-on, miután a streamelő oldal megegyezett a zeneírók szövetségével (PRS for Music).

2009. 09. 04.
Top 40 album- és válogatáslemez-lista, Editors' Choice rádiós játszási lista, Rádiós Top 40 játszási lista, Dance Top 40 lista, DVD Top 20 lista, Single (track) Top 10 lista.
2009. 09. 02.
Az egy hónappal ezelőtt elhunyt, múlt csütörtökön eltemetett dalszerző-előadóművészre, Cseh Tamásra emlékeznek barátai, zenésztársai, tisztelői szombaton a budapesti Gödör Klubban. Az est fellépői közül az MTI Másik Jánost, Gryllus Dánielt és Peter Ogit kérdezte.