zene / hírek
2015. 11. 10.
Az egykori Lágymányosi Közösségi Ház tiszteletére avatták fel a Cseh Tamás Program második poptörténeti emléktábláját.
2015. 11. 10.
November 21-én délután búcsúztatják a múlt héten hatvanöt éves korában elhunyt Horváth Károly zeneszerzőt, előadóművészt, a zalaegerszegi Griff Bábszínház korábbi igazgatóját a Komárom-Esztergom megyei Úny temetőjében - közölte a család az MTI-vel kedden.
2015. 11. 10.
Sokak szerint Steve Gadd a valaha élt legnagyobb hatású dobos. Az amerikai zenész, aki szinte mindenkivel játszott együtt, aki számít, 70. születésnapja alkalmából új lemezt készített, és zenekara, a Steve Gadd Band világkörüli turnéján pénteken a Müpában lép fel.

2015. 11. 09.
Hans Zimmer először indul turnéra szimfonikus zenekarral és kórussal, hogy az élő zene élményét megadhassa rajongóinak. Budapest része ennek az egyedülálló koncertsorozatnak, korunk legsikeresebb filmzeneszerzője 2016. május 11-én lép színpadra a BudapestArénában

2015. 11. 09.
A Pannon Filharmonikusok 2015/2016-os budapesti koncertsorozatának nyitóhangversenye november 20-án a Müpában bécsi érintettségű zenei sorsokat kapcsol össze.
2015. 11. 09.
Hetvenegy éves korában hétfőn elhunyt Gyarmati István zongoraművész - tudatta a MASZK Országos Színészegyesület az MTI-vel.
2015. 11. 09.
65 évesen elhunyt Kobzos Kiss Tamás. A Kossuth- és Liszt-díjas zenész, előadóművész, zenepedagógus hosszú betegség után, vasárnap halt meg - közölte a család hétfőn az MTI-vel.
2015. 11. 08.
A magyar kultúra, ezen belül is a népzene a legalkalmasabb eszköz a nemzeti összetartozás erősítésére, hiszen az nem csak a magyarságot képes összehozni, de a szomszédos nemzetekkel is segít közösséget alkotni - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) sorozat Vigadóban rendezett vasárnapi gálakoncertjén.
2015. 11. 07.
Lengyelország nemzeti ünnepe alkalmából a szegedi fogadalmi templomban mutatják be Király László zeneszerző és Polner Zoltán költő Katyn requiem című művét vasárnap.
2015. 11. 07.
A Magyar Állami Operaház örökös tagja lett Barlay Zsuzsa magánénekes, Hágai Katalin balettművész, Misura Zsuzsa magánénekes és Volf Katalin balettművész, valamint posztumusz megkapta a címet Korondi György magánénekes és Laczó István magánénekes is. Az új örökös tagokat szombaton este, a magyar opera napján köszöntötték az Erkel Színházban, ahol átadták az operaház díjait is.