zene / hírek
2014. 12. 23.
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Varga László, a New York-i Filharmonikusok egykori első csellistája, amerikai és kanadai egyetemek tanára.
2014. 12. 20.
Elérhetővé tette az interneten készülő új albumának néhány dalát Madonna a Sony Pictures nevű amerikai vállalatot ért hackertámadást követően, amelynek elkövetésével Észak-Koreát vádolja az Egyesült Államok, az énekesnő néhány dala ugyancsak kiszivárgott az adatlopás során.
2014. 12. 20.
Requiem a bluesért címmel készített új dupla lemezt Hobo (Földes László), aki az MTI-nek elmondta: a szeretet a legfontosabb érzés az albumon, valamint arról is beszélt, hogy "a blues haldoklik", mert senki nem ír új dalokat.
2014. 12. 20.
Beatünnep címmel két este az Illés együttes slágerei szólnak a Sportarénában, ahol a Magna Cum Laude és Demjén Ferenc is fellép a két ünnep között. A könnyűzenei élvonal szereplői közül Fenyő Miklós, a Vad Fruttik vagy az Anima Sound System, a világzenei színtérről a Muzsikás és a Csík Zenekar is koncertet ad az év utolsó napjaiban Budapesten.
2014. 12. 20.
Komolyzenei koncerteket, opera-, balett- és színházi előadásokat vetít az Uránia Nemzeti Filmszínház az ünnepek alatt - áll az MTI-hez eljutatott közleményben.
2014. 12. 20.
A közönség szavazatai alapján Lugosi Dániel Ali klarinétos nyerte a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsora, a Virtuózok 12 millió forintos fődíját a pénteki fináléban.
2014. 12. 19.
Megalakult pénteken a Kis Virtuózok Alapítvány, amely a közmédia komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok ifjú tehetségeinek további támogatását, valamint újabb tehetségek felkutatását és felkarolását tűzte ki célul.
2014. 12. 19.
Egy szülőföldjén, Szabadkán adandó koncerttel ma kezdi el február végéig tartó maratoni turnéját a 40 éves Lajkó Félix.

2014. 12. 18.
Az adventi időszak alkalmával különleges produkcióra készül a Pannon Filharmonikusok: december 20-án, szombaton és 21-én, vasárnap 17 órakor a Kodály Központ hangversenytermének karmesteri pódiumán Kocsis Zoltán a saját kompozícióját vezényli.

2014. 12. 18.
Megérkeztek Sziget Fesztiválköztársaság első – 2015-ös zenei hírei. Bár a most bejelentett nevekből még csak az augusztus 11-én, a Nulladik napon fellépő Florence and the Machine a főműsoridős, az már ebből a listából is jól látszik, hogy jövőre is az izgalmas aktualitások és a változatosság jellemzi majd a Sziget programját, augusztus 10-17 között.