zene / hírek
2011. 03. 07.
Idén ismét lesz magyar induló az Eurovíziós Dalfesztiválon: a versenyt 43 ország képviselőinek részvételével májusban rendezik Düsseldorfban; a magyar dalt és előadóját szerdán mutatják be Budapesten.
2011. 03. 07.
A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár érdekképviseleti szervezetei, művészei és munkatársai kiállnak főzeneigazgatójuk, Kocsis Zoltán mellett. Erről szóló nyilatkozatukat hétfőn juttatták el az MTI-nek.
2011. 03. 07.
Éves szinte legfeljebb 150-300 millió forintos bevételkiesést jelenthet a kormány azon javaslata, amely indítványozza: 5 százalékos, kedvezményes áfa-kulcsba kerüljenek egyes zenei szolgáltatások. A javaslatot 23 igen, 4 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága a testület hétfői ülésén.
2011. 03. 07.
Phil Collins arra készül, hogy hátat fordít a zeneiparnak. A brit zenész az FHM című férfimagazin márciusi számában megjelent interjúban beszélt erről.
2011. 03. 07.
Kollégák, tanítványok és tisztelők sokasága vett búcsút hétfőn a Magyar Állami Operaház előcsarnokában Lukács Ervin Kossuth-díjas karmestertől, a dalszínház örökös tagjától és mesterművészétől.
2011. 03. 07.
Kovács Kati nem kíván olyan díjat átvenni, amely kapcsolódik a politikához. Az énekesnő az MTI-nek hétfőn küldött közleményében azt hangoztatta, szeretne énekes maradni, "aki a zene pártján áll".
2011. 03. 04.
Helyi idő szerint péntek délelőtt a Rio de Janeiró-i polgármester átadta a város kulcsait a mitikus Momo királynak, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a világ legnagyobb karneválja, amelynek során öt napon nem hallgat el a zene, nem lankad a tánc.
2011. 03. 04.
Ringo Starr, a legendás Beatles egykori dobosa június 28-án koncertet ad zenekarával, az All-Starr Banddel a Papp László Budapest Sportarénában.
2011. 03. 03.
A Bécsi Filharmonikusok és Manuel Legris balettigazgató egyaránt "debütálnak" a idén híres bécsi operabálon. A reflektorfényben mindamellett a Berlusconi-botrány révén elhíresült marokkói táncosnő, Ruby Rubacuori áll csütörtök este.
2011. 03. 03.
A legendás szoprán, Anja Silja kapja az idén az opera kategóriában az Európai Kultúrdíjat; a Pro Europa elnevezésű alapítvány elismerését péntek este adják át Frankfurtban.