zene / hírek
2011. 06. 03.
Top 40 album- és válogatáslemez-lista, Editors' Choice rádiós játszási lista, Rádiós Top 40 játszási lista, Dance Top 40 lista, DVD Top 20 lista, Single (track) Top 10 lista.
2011. 06. 02.
Koncertekkel, vásári hangulattal, zsidó ételekkel, gyermekprogramokkal várják a látogatókat a régi pesti zsidó negyedben a Judafest vircsaft nevű utcafesztiválon vasárnap reggeltől estig.
2011. 06. 02.
Derült égből villámcsapásként 2006-ban a sztárok újból összeálltak: mind a négy eredeti Asia tag megerősítette, hogy a banda fennállásának és az első album megjelenésének 25. évfordulóját azzal fogják megünnepelni, hogy újra egyesülnek, s világkörüli turnéra indulnak. „Ez az IGAZI ASIA” – mondja a gitáros Steve Howe – „Voltak ugyan a bandának mindenféle reinkarnációi, de ez az eredeti felállás az, amit a közönség igazán szeret.”
2011. 06. 02.
Háromnapos lesz az idén a Szejke népzene- és néptáncfesztivál. A június 3–5. közötti hagyományőrző eseményt negyvenötödik alkalommal szervezik meg a székelyföldi Szejkefürdőn, ahol nyolc romániai kisebbség néptánccsoportjai lépnek színpadra.
2011. 06. 02.
Videoklip-vetítés, kortárs és balett-tánc mellett harangjáték, koncertek és temetői séta is szerepel a Harangok Napja programjai között vasárnap a Fiumei úti sírkertben Budapesten.
2011. 06. 01.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szerdán délelőtt Horváth Ádám jelenlegi miniszteri biztost nevezte ki a Magyar Állami Operaház főigazgatójává, június elsejei hatállyal, ötéves időtartamra, de este a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtóirodája azt közölte az MTI-vel, hogy a kinevezés kérdéses, az Operaház új főigazgatójának személyéről később lesz döntés.
2011. 06. 01.
Tíz kategóriában adják át július 1-jén a soproni VOLT Fesztiválon a VOLTfolió Kulturális Médiadíjat; az idei rendezvénysorozaton - amely a magyar EU-elnökség hivatalos záróbulija - az is kiderül, a közönség melyik húsz dolgot tartja igazi magyar hungarikumnak.
2011. 06. 01.
Kivételes színházi körülmények között, jelnyelvi tolmácsolással játsszák a színészek a Szegedi Szabadtéri Játékok 80., jubileumi évadának nyitóelőadását, Az ember tragédiáját. Szabadtéren bemutatott produkció esetében még soha nem volt példa ilyesmire hazánkban, a július 1-jei premier lesz az első alkalom.
2011. 06. 01.
A Magyar Állami Operaházat eddig miniszteri biztosként irányító Horváth Ádámot nevezte ki a dalszínház új főigazgatójává június 1-jei hatállyal Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
2011. 06. 01.
Június 2-án lesz 70 éves Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa. Kora miatt akár nyugdíjba is vonulhatna, de a Rolling Stones ütőseként ma is aktív.




