bezár
 

zene / hírek

Laibach: budapesti koncert, kiállítás és performansz
Budapestet is érinti a fennállása 30. évfordulóját ünneplő turnéján a szlovén Laibach; a kultikus csapat december 10-i koncertjéhez az A38-on egy kiállítás és egy performansz is kapcsolódik.
Kiadatlan zenék lopásával vádolnak német hackereket
Kiadatlan zenék lopásával vádolnak két német hackert, akik ismert popsztárok számítógépeiről szereztek meg dalokat, amelyeket aztán az interneten pénzért árultak.
Harmadik szülinapját ünnepli a Román Kulturális Intézet
Koncerttel ünnepli harmadik születésnapját a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézete pénteken: a Korzó Zeneházban megrendezett esten Bartók-művek és a román folklór népszerű melódiái csendülnek fel - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Brindusa Armanca igazgató.
Grammy-díj - Eminem tíz jelölést kapott
Tíz évvel első Grammy-jelölése után Eminem ismét régi fényében ragyog: Recovery című albumával a közönség és a szakma szeretetét is visszahódította, ezt tükrözi tíz Grammy-jelölése is, amellyel idén a rapper vezeti a rangos zenei díjra jelöltek listáját.
MAHASZ slágerlisták - 2010/47. hét
MAHASZ slágerlisták - 2010/47. hét
Top 40 album- és válogatáslemez-lista, Editors' Choice rádiós játszási lista, Rádiós Top 40 játszási lista, Dance Top 40 lista, DVD Top 20 lista, Single (track) Top 10 lista.
Szörényi Levente Hattyúdala nem jelent végleges búcsút
"Az a fajta hattyú vagyok, aki az utolsó Little Richard-sikoly után nem akar meghalni" - mondta Szörényi Levente az MTI-nek adott interjúban; a zenész december 28-án Hattyúdal címmel utoljára ad nagyszabású szólókoncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
Michael Jackson apja újabb pert kezdeményezett
Újabb keresetet nyújtott be fia, Michael Jackson halálának ügyében az énekes apja, Joe Jackson Los Angelesben.
Elhunyt Peter Hofmann német operaénekes
Elhunyt Peter Hofmann német operaénekes. A bayreuthi Wagner-fesztiválok világhírű tenorját kedden, a Parkinson-kórral vívott hosszú küzdelem után, 66 évesen érte a halál.
Döntöttek az Artisjus Zenei Alapítvány előadóművészi jutalmairól
Negyven előadóművész részesül idén az Artisjus Zenei Alapítvány jutalmában, Wolf Péter zongoraművész, karmester életművéért kap elismerést - tájékoztatta az alapítvány kedden az MTI-t.
Mozarttal érlelnek banánt
Mozarttal érlelnek banánt Japánban, pontosabban a zenéjével.
992   993   994   995   996   997   998   999   1000 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés