Portfóliók

Képzőművészek jutottak az eszembe, először is Braque. Ám az ő világánál figurálisabb, lebegősebb, álomszerűbb költészet ez. Ezért aztán Mirót is levettem a polcról. Na, és a fiatal Kandinszkijt. Ha poétikai mestert keresünk, kézenfekvő Marno János, illetve a közeltávolban derengő, nagy Tandori-birodalom. Az egzisztenciális határhelyzetek, a létezés másállapotainak egymásba tükröződő, egymást egészítő vagy megsértő konstrukciói, a kifordított vagy lenyomatokban látható világ kimunkált krónikái ezek a versek. S ha a Vörösrókát – a költő előző kötetét – némileg epikusabb természetűnek látom, ez már „belsőbb” vidékeken játszódik. Jut eszembe Rachel Whiteread egyik emlékműve Bécsben, a kifordított könyvtár. Ám ami ott a végzetes érinthetetlenség szimbolikája, az Pollághnál a kifordítás deheroizált kalandvágya, párnaködbe csomagolt szorongó utazás, fanyar megfigyelés, nyelvi szerelés. Egy Teremtés tudatmódosult kommentjei. Egy betépett órásmester, aki a parányi rugók, acélszalagok, csavarok között ügyeskedik rendkívüli pontossággal. Pollágh Péter különlegesen szép képekkel dolgozik. Arra is fölfigyelek, hogy kétes helyzetben, miként lehet fegyelmezettnek lenni. A heroizmus kesztyűt, ködgubát húz, ám e szürreális fegyelmet mégiscsak erő és mértéktartás működteti. De még milyen megejtően és bravúrosan! A költői mozdulat, bármilyen furcsán hangzik is, táncszerű. Gondos önvizsgálat és koreografikus kedv. S hogy ki lenne ez a Cigarettás? Az elmosódó, sokat bántott én. A lényegében soha meg nem ragadható másik felünk. A nyelv, amely egyszerre épül, leépül, folyamatos módosulásokban láttatja magát. De azért a nóta régi. A líra dohányfüstjében továbbra is az emberi arc a tét.