Portfóliók

Apám ma nyolcvan lenne,
egy szám lebeg a naptár sarkán.

Eszembe jut az öltönye,
ahogy halálhoz szabják,
csöndes kezek mossák, simítják a testét,
mintha az idő táncba hívná,
s a világ egy lélegzetet visszatartana.

Vettem neki egy új nyakkendőt,
fekete, ahogy ő hordta volna,
de aztán megtorpantam:
a jógik is elégetnek mindent,
ruhát, hajszálat,
ami még kapaszkodik, ami visszaránt.

Az új úgysem illet hozzá.
Volt egy nyakkendője,
sűrű, nyakszirtre emlékező,
az került rá végül.

Most rajtam van az új.
És a születésnapján
megfordul bennem az irány,
nem ő megy el,
én jövök utána.

Mintha az idő két végét
egy csomó húzná össze,
és senki sem tudná,
oldható-e még.