Portfóliók

Nem tudni,

honnan hozza a szél

a bambusz függők

üreges beszédét.

Mögötte: harangszó.

(Kétszer sír:

- asszonyért szól.)

Az akác susog:

mézízű zsongás.

A kakukkfű 

bele-belezörren.

S akkor megfakul a táj,

amíg egy fekete felhő

az égen végigúszik.

Csíkos a határ:

sötét-sárga mintás.

Közelebb:

zümmögő méhek,

megremeg

fullánkjuk vége.

Összemosódnak a sávok.

Tehén bőg:

folt a tájban.

A nap kiviláglik:

nincs felhő, csak

sárga, sárga fény,

a vállaidra ömlik, 

tapad a bőrödön:

megfogta a karod,

s nem ereszti.

Fűszálakat

remegtet a földön

a délibáb:

mintha a gerincnél

ideget ért volna.

Fecske repül: fehér

melegség a házfal,

az eresz alól

tátogva hívják.

Fekete, könnyű testét

a szél egyre 

messzebb tolja.

Felsikolt egy kémény.

Üvölt az ég fölötted:

kósza requiem,

az ég orgonáján.

A dobhártyád

belülről lüktet.

Fecske-kalicka

bordáid rácsa:

nem ér vissza

síró fiaihoz.

Az ég szurok-szaga

hasbarúg,

egy halomba dőlsz

a zsenge fűvel.

Barna zúgás,

vakító akácfény.

Te vagy a szél,

lökdösöl, engedsz,

visszahúzol,

Benned kavarog

a requiem,

s harangszó.