Portfóliók

"... Érthetetlen,

hallhatatlan,

csöndbe mártott

dallamok

fellegekből

leskelődő

láthatatlan

angyalok. "

/Szabó T. Anna/

A könyv Jutta Bauer német írónő 2001-ben megjelent képeskönyve, amelyben egy nagypapa meséli el az életét az unokájának. Nádori Lídia fordítónak és a Pagony Kiadónak köszönhetően idén az olvasók magyarul is kézbe vehették a művet. A magyar kiadás hírét a megjelenés után nemsokkal elhunyt író-illusztrátor is közzétette Instagram csatornáján. Az első lapon néhány mondatban bemutatják az Andersen-díjas szerzőt, majd a fordító szól az olvasóhoz. Ebből a rövid fordítói előszóból már tudható, hogy inkább képeskönyv-szerű művel találkozik, aki kézbe veszi:

„…szavak nem szólnak róla, csak a csend és a rajzok.” (előszó)

Valóban, akár egyfajta mottó is lehetne a fenti mondat. Jutta Bauer ebben a kötetben mintha „a kevesebb több” elvét követné. Az illusztráció inkább vázlat-szerűnek hat, néhány tompa színt használ, kevés szöveggel dolgozik. Mégis, ezzel a kevéssel el tudja mondani és meg tudja mutatni évtizedek történetét.

Nagypapa az első szó a könyvben, azonban ő nem szerepel az első képen. Csak a környezetét, egy sötét kórházi szobát láthatunk, ahova benyit a kisfiú. Így érzékelteti az írónő a kontextust, a kívülről jövő fénnyel: nagypapa már az árnyékvilágba készül, ahová a történet végén meg is érkezik. Az ő szemszögével indít a könyv, viszont a kisfiúé az első mondat: „Nagypapa szertett mesélni.”  (1.)

Innentől nagyapát kívülről láthatjuk, és a történetét is ő maga meséli el.

A két szereplő végig névtelen marad. Neve csak annak van, akit elpusztítottak. A kisfiú nagypapa legjobb barátjának, Josef életének igazát a nevesítése adja, ezzel is ellentételezve a szándékot, amely nemcsak személyének, de népének létjogosultságát is kétségbevonta. Az ábrázolása is ezt segíti: míg nagypapa az életét világosban, biztonságban éli, addig Josef arca szürke, kabátján a sárga csillag.

Az őrangyal alakja kicsit nagymama-szerű: kedves, mosolygós, kontyos, és csak akkor haragos a szeme, amikor hagyja a kisfiú nagyapát rosszalkodni. A címen kívül a szöveg egyszer sem említi, hiszen sem a nagypapa, sem az unoka nincs tudatában a létezésével. Mégis, minden képen szerepel, mert nagypapa életének része.

A könyv érzékenyen ábrázolja a felnőttkor küzdelmeit és humorral jeleníti meg a gyermekkor gondtalanságát: a valódi veszélyeket a gyermek nagypapa észre sem veszi, mert az őrangyal vigyáz rá, a képeken igazán csak a libáktól fél. A felnőtt nagypapát is mindig segíti az angyal, nemcsak az igazán sötét időszakokban. A sosem látott angyal jelenlétéről, a gondviselés megéléséről, nagypapa elgondolkodtató következtetésre jut, mikor összegzi az életét: „Egész jó volt tulajdonképpen, de néha fölöttébb furcsa is. Többnyire szerencsés voltam.” (34-37.)

A szerző kedvesen és jó arányérzékkel ábrázolja az emberi szenvedést és azokat a nehéz témákat, amelyek közül a terjedelemhez és formához képest elég sok megjelenik a könyvben: üldözés, háború, elnyomás, éhezés. Ebből a szempontból külön figyelmet érdemel a lezárás: onnan tudjuk meg, hogy nagypapa örökre lehunyta a szemét, hogy az angyal a kisfiú nyomába szegődik, de a szöveg és a kép teljesen mást mond: fény, világosság, maga az élet, és az unoka gyönyörködik benne.

A könyvben a hangsúly egyértelműen az ábrázolás felé tolódik el, mozgalmas, szinte film-szerű jelenetekkel dolgozik az író, ezeket egészítik ki az egészen rövid mondatok. Azonban hiába a képeskönyvekre jellemző forma, a sokszor vidám ábrázolás, ez a könyv inkább iskolás gyermekeknek ajánlott – a legjobb, ha egy felnőttel közösen olvassák el, mert sok beszélgetésre ad lehetőséget.

Strack-Vajda Beáta