bezár
 

Felhasználói adatlap

-- Makádi Maya --

felhasználói adatlapja

Makádi Maya által feltöltött cikkek:

Forró tükör
Forró tükör
Videóinterjú Kovács Lola képzőművésszel
Kovács Lola képzőművésszel beszélgettünk „Forró tükör” című kiállítása kapcsán még annak nyitása előtt. A kiállítást 2020. március 3-ig lehetett megtekinteni a neon galériában. Szó esett alkotási módszerekről, a művészeti mezőről és az abban való útkeresésről, illetve helyezkedési lehetőségekről. Emellett beszél nőiségről, anyaságról és ezek befolyásáról az alkotásra, illetve a művészetre, mint életformára.
Evilági ökotópiák
Evilági ökotópiák
Sokan úgy hiszik, régen sárga volt a nap
A Trafó Galéria évzáró és egyben évnyitó csoportos kiállítása izgalmas perspektívákat nyitott meg a múlt-jövő, valóság-fikció, utópia-disztópia fogalompárok kérdéskörében. Soós Borbála, a kiállítás kurátora írja a kiállítás bevezetőjében: “[a] kiállítás egy fiktív tájba vezet minket; egy idegen, mégis ismerős, feltehetőleg jövőbeli helyre, ami nyilvánvalóan emberi interakció és hibrid történelmek által előre meghatározott komplex erők eredményeképp jött létre.” Már ez a szövegrészlet is jelzi, hogy az elsőre túlságosan minimalistának és nehezen megfejthetőnek tűnő tárlat mögött átgondolt kurátori koncepció áll.
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés