bezár
 

art&design

2019. 02. 08.
Evilági ökotópiák
Sokan úgy hiszik, régen sárga volt a nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Trafó Galéria évzáró és egyben évnyitó csoportos kiállítása izgalmas perspektívákat nyitott meg a múlt-jövő, valóság-fikció, utópia-disztópia fogalompárok kérdéskörében. Soós Borbála, a kiállítás kurátora írja a kiállítás bevezetőjében: “[a] kiállítás egy fiktív tájba vezet minket; egy idegen, mégis ismerős, feltehetőleg jövőbeli helyre, ami nyilvánvalóan emberi interakció és hibrid történelmek által előre meghatározott komplex erők eredményeképp jött létre.” Már ez a szövegrészlet is jelzi, hogy az elsőre túlságosan minimalistának és nehezen megfejthetőnek tűnő tárlat mögött átgondolt kurátori koncepció áll.

Belépve a kiállítótérbe két videóinstalláció látható, majd organikus tárgyinstallációkkal, térképekkel és egy jövőbeli régész földtani leleteivel találkozhattunk. Mindehhez erős atmoszférát teremtett a kiállítóteret betöltő sárga fény. Ahogy a kiállítás címéből is felsejlik, itt múltbeli, de a jelenünket és a jövőnket érintő teóriákról, mítoszokról, geokulturális eseményekről van szó. A kurátor szavaival élve „ma már csak múltbeli hibáink fényében gondolkodhatunk a jövőnkről”. A kiállított műtárgyak egy lehetséges, antropocén kor utáni jövőt jelenítenek meg, amelynek földrajzi helye nem meghatározott, de talán nem is olyan lényeges. A műveket elsősorban az emberi kéz által módosított, lepusztított természetről való gondolkodás köti össze. Olyan jelenségek jövőbeli képét mintázzák meg, amelyek bolygónk visszafordíthatatlan degradációjáról tanúskodnak. Ezeket az alapvetően negatív mozgásokat a kiállítás esztétizált, letisztult installációkon keresztül mutatja be, melyek jelentésrétegeinek feltárása mélyebb értelmezői munkát igényel. A türelmetlen tekintet könnyen átsiklik az önmagukban keveset mondó, de izgalmasnak látszó alkotásokon.

Ana Vaz: Há Terra!, 2016 (16 mm-es filmről átírt HD video, 13') fotó: Biró Dávid

Ana Vaz Há Terra című filmje Brazíliában játszódik, ahol egy célját rejtve hagyó, de mindenképp frusztráló üldözés részesei lehetünk. A kézi kamera használata és a szubjektív nézőpont által a néző úgy van jelen a filmben, mint kolonializáló erő. Ana Vaz másik, Atomic Garden című videóinstallációja Fukusima térségében, a 2011-es atomerőmű-balesetet követően készült egy kertben, melynek sugárfertőzött növényeit a kitelepített lakók máig gondozzák. Az alkotás a „visszatérés lehetetlenségét” és a „megújulás szükségszerűségét” dolgozza fel. Mindkét videó az ökoszisztémán esett emberi beavatkozások visszafordíthatatlanságára hívja fel a figyelmet, ugyanakkor feldolgozási stratégiákat is nyújt hozzájuk.

Adrien Missika Biosphere 5 című alkotása szintén egy ökoszisztéma köré rendeződik, de a pusztulás, a múlt és a jelen hibái helyett a jövőre koncentrál. Bádogból és plexiből készült, „örök életű” növényt védő hátizsákot látunk - a sivatagi növény, Jerikó rózsája hosszú évekig életben tud maradni akár pár csepp vízzel. Az alkotás egy emberi léptékű átmentési lehetőséget kínál arra a jövőbeli korra, amikor a bioszférákat már csak mesterségesen lehet életben tartani. Julia Crabtree és William Evans közös alkotásai a Seep, Swell, Clenched, Wort, Tracts címet viselik. Az alkotók önfenntartó bioszférákat hoztak létre: a különös formájú urániumüvegekben elhelyezett növények örökre képesek élni, emberi beavatkozás szükségessége nélkül. Ezek a művek rámutatnak arra, hogy a természet túlélheti az embert. Mindazonáltal nem tekinthetünk el az „örökre” kifejezés feltételességétől és bizonytalanságától.

Julia Crabtree & William Evans: Szivárgás, Puffadás, Szorítás, Szemölcs, Csatorna, 2018. üveg, uránüveg, betonacél, papírpép, kolbászbél, jesmonite (akril gyanta), vászon, festék, édesvízi élővilág (fotó: Biró Dávid)

A kiállítótér másik sarkában három térképet láthattunk Elena Damiani Győzelmi atlasz című sorozatából. A sorozat 1920-as térképek módosított változataiból áll és bolygónk olyan területeit emeli ki, amelyek nem tartoznak egy országhoz sem, még nincsenek túlhasználva.  Így például az Északi és a Déli sarkvidéket, mint jövőbeli, lehetséges emberi élőhelyet ábrázolja, hangsúlyozva ezzel a számunkra jelenleg nehezen bejárható területek átlátszatlan jellegét. Az utolsó sarokban Rowena Harris régészeti leletekre emlékeztető alkotásaival találkozhatunk, melyek a The State of Wishing for Rest and Sleep című sorozat részét képezik. A kiállított objektumok egy olyan jövőbeli társadalom nyomait fejtik fel, amelyben sokkal fontosabb szerep jut a nyugalomnak és a pihenésnek, mint napjainkban. Így a fiktív ásatási területen olvasójegyet, szépen megmunkált tollat, jegyzetfüzetet, füldugónak látszó tárgyakat, és kőzeteket találunk. Ezek a művek a tárgyakhoz és a környezethez való megváltozott viszony lehetőségéről elmélkednek és a felgyorsult, modern kori társadalom létmódja ellen szólnak.

A kiállított művek tehát mind alternatív életformák részleteit mutatják be, egy olyan utópia képzetét megteremtve, amelyben az embernél sokkal hangsúlyosabb a természet, illetve annak megmentési lehetőségei. Az alkotásokat a geokulturális mozgásokra való reflexió mellett az interdiszciplinaritás, a tudományos jelleg, illetve az izgalmas forma- és anyaghasználat köti össze. A kiállítótér elrendezése gondos kurátori munka nyomait viseli magán: az egyes művek közötti távolság lehetőséget ad az alkotások nyugodt szemlélésére, az elidőzésre. A kiállítást kísérő események, mint a Donna Haraway: Story Telling for Earthly Survival című dokumentumfilmjének vetítése vagy Soós Borbála – a kiállítás kurátora – a természetről szóló mítoszokra koncentráló performansza tovább tágítják a kiállítás által felvetett problémakört.

A Sokan úgy hiszik, régen sárga volt a Nap című kiállítás január 27-ig volt megtekinthető a Trafó Galériában (1094, Budapest, Liliom u. 41.)

Fotók: Biró Dávid

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Makádi Maya --


További írások a rovatból

art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben

Más művészeti ágakról

Interjú Baráth Emőke énekművésszel a hazai és a külföldi éneklés hatásmechanizmusáról, koncerttermekről és operaszínpadokról, valamint marketinglehetőségekről
irodalom

Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban
Margó 2019 - Jón Kalman Stefánsson és Sigríður Hagalín Björnsdóttir
irodalom

Leülni vagy nem ülni? Leülni vagy nem ülni?
A 2019-es Margódíj-átadó
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés