bezár
 

art&design

2019. 02. 08.
Evilági ökotópiák
Sokan úgy hiszik, régen sárga volt a nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Trafó Galéria évzáró és egyben évnyitó csoportos kiállítása izgalmas perspektívákat nyitott meg a múlt-jövő, valóság-fikció, utópia-disztópia fogalompárok kérdéskörében. Soós Borbála, a kiállítás kurátora írja a kiállítás bevezetőjében: “[a] kiállítás egy fiktív tájba vezet minket; egy idegen, mégis ismerős, feltehetőleg jövőbeli helyre, ami nyilvánvalóan emberi interakció és hibrid történelmek által előre meghatározott komplex erők eredményeképp jött létre.” Már ez a szövegrészlet is jelzi, hogy az elsőre túlságosan minimalistának és nehezen megfejthetőnek tűnő tárlat mögött átgondolt kurátori koncepció áll.

Belépve a kiállítótérbe két videóinstalláció látható, majd organikus tárgyinstallációkkal, térképekkel és egy jövőbeli régész földtani leleteivel találkozhattunk. Mindehhez erős atmoszférát teremtett a kiállítóteret betöltő sárga fény. Ahogy a kiállítás címéből is felsejlik, itt múltbeli, de a jelenünket és a jövőnket érintő teóriákról, mítoszokról, geokulturális eseményekről van szó. A kurátor szavaival élve „ma már csak múltbeli hibáink fényében gondolkodhatunk a jövőnkről”. A kiállított műtárgyak egy lehetséges, antropocén kor utáni jövőt jelenítenek meg, amelynek földrajzi helye nem meghatározott, de talán nem is olyan lényeges. A műveket elsősorban az emberi kéz által módosított, lepusztított természetről való gondolkodás köti össze. Olyan jelenségek jövőbeli képét mintázzák meg, amelyek bolygónk visszafordíthatatlan degradációjáról tanúskodnak. Ezeket az alapvetően negatív mozgásokat a kiállítás esztétizált, letisztult installációkon keresztül mutatja be, melyek jelentésrétegeinek feltárása mélyebb értelmezői munkát igényel. A türelmetlen tekintet könnyen átsiklik az önmagukban keveset mondó, de izgalmasnak látszó alkotásokon.

Ana Vaz: Há Terra!, 2016 (16 mm-es filmről átírt HD video, 13') fotó: Biró Dávid

Ana Vaz Há Terra című filmje Brazíliában játszódik, ahol egy célját rejtve hagyó, de mindenképp frusztráló üldözés részesei lehetünk. A kézi kamera használata és a szubjektív nézőpont által a néző úgy van jelen a filmben, mint kolonializáló erő. Ana Vaz másik, Atomic Garden című videóinstallációja Fukusima térségében, a 2011-es atomerőmű-balesetet követően készült egy kertben, melynek sugárfertőzött növényeit a kitelepített lakók máig gondozzák. Az alkotás a „visszatérés lehetetlenségét” és a „megújulás szükségszerűségét” dolgozza fel. Mindkét videó az ökoszisztémán esett emberi beavatkozások visszafordíthatatlanságára hívja fel a figyelmet, ugyanakkor feldolgozási stratégiákat is nyújt hozzájuk.

Adrien Missika Biosphere 5 című alkotása szintén egy ökoszisztéma köré rendeződik, de a pusztulás, a múlt és a jelen hibái helyett a jövőre koncentrál. Bádogból és plexiből készült, „örök életű” növényt védő hátizsákot látunk - a sivatagi növény, Jerikó rózsája hosszú évekig életben tud maradni akár pár csepp vízzel. Az alkotás egy emberi léptékű átmentési lehetőséget kínál arra a jövőbeli korra, amikor a bioszférákat már csak mesterségesen lehet életben tartani. Julia Crabtree és William Evans közös alkotásai a Seep, Swell, Clenched, Wort, Tracts címet viselik. Az alkotók önfenntartó bioszférákat hoztak létre: a különös formájú urániumüvegekben elhelyezett növények örökre képesek élni, emberi beavatkozás szükségessége nélkül. Ezek a művek rámutatnak arra, hogy a természet túlélheti az embert. Mindazonáltal nem tekinthetünk el az „örökre” kifejezés feltételességétől és bizonytalanságától.

Julia Crabtree & William Evans: Szivárgás, Puffadás, Szorítás, Szemölcs, Csatorna, 2018. üveg, uránüveg, betonacél, papírpép, kolbászbél, jesmonite (akril gyanta), vászon, festék, édesvízi élővilág (fotó: Biró Dávid)

A kiállítótér másik sarkában három térképet láthattunk Elena Damiani Győzelmi atlasz című sorozatából. A sorozat 1920-as térképek módosított változataiból áll és bolygónk olyan területeit emeli ki, amelyek nem tartoznak egy országhoz sem, még nincsenek túlhasználva.  Így például az Északi és a Déli sarkvidéket, mint jövőbeli, lehetséges emberi élőhelyet ábrázolja, hangsúlyozva ezzel a számunkra jelenleg nehezen bejárható területek átlátszatlan jellegét. Az utolsó sarokban Rowena Harris régészeti leletekre emlékeztető alkotásaival találkozhatunk, melyek a The State of Wishing for Rest and Sleep című sorozat részét képezik. A kiállított objektumok egy olyan jövőbeli társadalom nyomait fejtik fel, amelyben sokkal fontosabb szerep jut a nyugalomnak és a pihenésnek, mint napjainkban. Így a fiktív ásatási területen olvasójegyet, szépen megmunkált tollat, jegyzetfüzetet, füldugónak látszó tárgyakat, és kőzeteket találunk. Ezek a művek a tárgyakhoz és a környezethez való megváltozott viszony lehetőségéről elmélkednek és a felgyorsult, modern kori társadalom létmódja ellen szólnak.

A kiállított művek tehát mind alternatív életformák részleteit mutatják be, egy olyan utópia képzetét megteremtve, amelyben az embernél sokkal hangsúlyosabb a természet, illetve annak megmentési lehetőségei. Az alkotásokat a geokulturális mozgásokra való reflexió mellett az interdiszciplinaritás, a tudományos jelleg, illetve az izgalmas forma- és anyaghasználat köti össze. A kiállítótér elrendezése gondos kurátori munka nyomait viseli magán: az egyes művek közötti távolság lehetőséget ad az alkotások nyugodt szemlélésére, az elidőzésre. A kiállítást kísérő események, mint a Donna Haraway: Story Telling for Earthly Survival című dokumentumfilmjének vetítése vagy Soós Borbála – a kiállítás kurátora – a természetről szóló mítoszokra koncentráló performansza tovább tágítják a kiállítás által felvetett problémakört.

A Sokan úgy hiszik, régen sárga volt a Nap című kiállítás január 27-ig volt megtekinthető a Trafó Galériában (1094, Budapest, Liliom u. 41.)

Fotók: Biró Dávid

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Makádi Maya --


További írások a rovatból

art&design

Védtelen belsőnk humoreszkjei Védtelen belsőnk humoreszkjei
Fensterblick - Michael Fanta és Király Gábor kiállítása az Osztrák Kulturális Fórumban
art&design

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon

Más művészeti ágakról

Október 30-án fellépett a Yellow Mood és a Folksteps a Három Hollóban
irodalom

Súlytalanul nehezedik Súlytalanul nehezedik
Moesko Péter, Megyünk haza, Műút, 2019.
irodalom

Lehet igazad úgy is, hogy oda se nézel Lehet igazad úgy is, hogy oda se nézel
Kiss László–Bérczesi Róbert: Én meg az Ének. Behúzott szárnyú felfelé zuhanás, Budapest, Athenaeum, 2019.
irodalom

Éljen a kés? Éljen a kés?
Könyvbemutató 2019. október 31-én


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés