Trapp Dominika munkája értő és kritikus módon feszegeti azokat a kérdéseket, – melyeket részben a kortárs magyar kultúratudománynak kell, vagyis inkább kellene – amikor a népi kultúra különböző konfigurációra veti hideg, elemző, tudományos tekintetét. Ha az itt kiállított műalkotások szimbólumrendszerét szövegként olvasom, meg kell állapítsam, hogy a leginkább progresszív kultúratudományi munkákkal egyenrangú partnert fedezhetek fel. A kiállítás ugyanis merev rekonstrukció helyett újraalkotott kontextusokban értelmezi a „nemzeti kultúra” összefüggésrendszerét, a múlt heroizálása, romantizálása helyett pedig úgy próbálja művészi formába önteni a paraszti kultúra valóságának sajátos női tapasztalatát, hogy a kritikai reprezentáció mellett a jelennel való kapcsolódási pontokat keresi, miközben új értelmezési lehetőségeket teremt.