bezár
 

film

2022. 03. 12.
Berlinale: a versenyprogram fénypontjai
72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hogy egy filmfesztivál arculatát mennyire meghatározza a művészeti rendező személye, annak aligha lehetne ékesebb példája a Berlinalénál. Dieter Kosslick közel húsz éven keresztül vezette a seregszemlét, markáns személyisége dominálta a program összetételét. Az évek során bírálták amiatt, hogy csak lassan követi a szakmában történő változásokat. Őt hibáztatták, amiért a három jelentős európai filmfesztivál (Berlin, Cannes és Velence) közül szakmai nívó tekintetében úgy is sereghajtó a Berlinale, hogy minden évben elsőként rendezik meg.

Kosslick vállaltan más irányt képviselt, mint a konkurensei. Számára a nézőcsalogató nevek másodrendűek voltak, ellenben rendszeresen előtérbe helyezte a politikát, rányomva a bélyeget a válogatásra. Egy-egy értékesnek gondolt üzenetet fontosabbnak tartott, mint a filmek esztétikai értékeit. Kosslicknak könnyű dolga volt abban az értelemben, hogy a helyszín adottságai miatt a Berlinale nem szorul rá a versengésre másokkal. Még akkor sem, ha a szakma előszeretettel mérlegel, és készíti el a képzeletbeli rangsort. Cannes-nal és Velencével ellentétben a Berlinale helyszíne ugyanis nem elsősorban turisztikai célpont, hanem nyüzsgő sokmilliós nagyváros, így nem csoda, hogy éves átlagban – természetesen a mostani járványhelyzet torzító hatását nem számolva – háromszázezer eladott jeggyel és félmilliós nézőszámmal a világ legnagyobb tömeget megmozgató filmfesztiválja tud lenni. Kétségtelenül olyan előny ez, amellyel a kizárólag a szakma számára megrendezett, de az elmúlt évtizedekben a vele egyidejűleg futó filmvásár promóciójává süllyedt, végletekig elitista francia, illetve a sztároknak köszönhető plusz hírverésért cserébe a stúdiófilmeknek behódolt olasz esemény még ha akarna se tudna versenyre kelni.

Isaki Lacuesta: One Year, One Night / fotókredit: © 2022 UNA NOCHE LA PELICULA A.I.E – BAMBU PRODUCCIONES, S.L – MR. FIELDS AND FRIENDS CINEMA, S.L – LA TERMITA FILMS, S.L – NOODLES PRODUCTIONS, S.A.R.L

Isaki Lacuesta: One Year, One Night
© 2022 Una Noche La Pelicula A.I.E – Bambu Producciones, S.L – Mr. Fields and Friends Cinema, S.L – La Termita Films, S.L – Noodles Productions, S.A.R.L

Kosslick 2019-ben leköszönt, átadva a stafétát a korábban Locarnót irányító Carlo Chatriannak és Mariette Rissenbeeknek. A frissességet ígérő gárdának rögtön az első általuk szervezett esemény után olyan váratlan krízissel kellett szembenéznie a COVID-19-járvány miatt, amely hatalmas kihívás lett volna egy Kosslickhoz fogható veteránnak is. Ha a körítéseket (döntési mechanizmusok, új szekciók stb.) figyelmen kívül hagyva kizárólag a versenyprogramra koncentrálunk, etéren is szembetűnő a változás: évről-évre határozottan izgalmasabb lett a válogatás, sokkal kevesebb szélsőséges minőségbeli kilengéssel. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az idei versenyszekcióból úgy is könnyű izgalmas filmeket kiemelni, ha kizárólag azokra a címekre koncentrálunk, amelyeket a zsűri a díjazáskor figyelmen kívül hagyott.

Mikhaël Hers: The Passengers of the Night / fotókredit: © 2021 Nord-Ouest Films, Arte France Cinema

Mikhaël Hers: The Passengers of the Night
 © 2021 Nord-Ouest Films, Arte France Cinema

Erre tökéletes példa két francia versenyfilm, amelyek bár nem voltak a fesztivál legjobbjai, de mindenképpen nagyon másmilyen karakterű filmek, mint amilyeneket a Kosslick-érában láthattunk volna. A ’80-as évek elejére kalauzoló The Passangers of the Nightban (Les passagers de la nuit) Charlotte Gainsbourg egy éjszakai rádióműsorban dolgozó egyedülálló anyát alakít. Miközben megpróbálja újradefiniálni a válás után a saját életét, szárnyai alá vesz egy drogfüggő, hajléktalan tinédzser lányt. Mikhaël Hers rendező a hangulatteremtésben jól vizsgázik, és nem vállal annál többet, mint hogy hősei életének egy-egy fontos szakaszába – valamint a ’80-as évek nyugat-európai közhangulatába – enged betekintést, majd útjukra engedi őket. Szokatlanul tét nélküli, de a sok súlyos téma mellett éppen ettől üdítő Hers filmje.

Ulrich Seidl: Rimini / fotókredit: © Ulrich Seidl Filmproduktion

Ulrich Seidl: Rimini
© Ulrich Seidl Filmproduktion

Ennek tökéletes ellentéte a 2015-ös Bataclan terrortámadást középpontjába állító, spanyol koprodukcióban készült One Year, One Night (Un año, una noche). A közelmúlt eseményeinek feldolgozása mindig komoly kihívás, hiszen félő, hogy az emberi emlékezetben túl élénken él még a valóság. Az alkotóból emiatt hiányozhat a kellő távolságtartás a témától. Isaki Lacuesta rendező ráadásul teljesen személyes nézőpontot választott: filmjében egy túlélő szerelmes pár egyetlen évét követjük. A traumatikus élményt másképpen dolgozzák fel, és az idő előre haladtával emiatt egyre távolabb kerülnek egymástól: míg a lány szeretné élni az életét, a fiú egyre inkább a múltba és a fájdalmába temetkezik. Lacuesta és írótársai személyes beszámolókból inspirálódtak. A rendező a feszültséget folyamatos időugrásokkal igyekszik tartani, a rendkívül nyomasztó atmoszféra néhány jelenetet leszámítva mégsem rántja be igazán a nézőt. Erről pedig egyszerre tehet a film egyenetlen ritmusa, és két nézőcsalogató sztárja. Jól lehet, Nahuel Pérez Biscayart (120 dobbanás percenként) és Noémie Merlant (Portré a lángoló fiatal lányról) jelenleg a kortárs francia film legizgalmasabb sztárjai, de ennek a történetnek a hitelességéhez határozottan jót tettek volna kevésbé ismert szereplők.

Az osztrák Ulrich Seidl korábban a Paradicsom-trilógiával el tudta érni, hogy az egyes részek a három nagy európai fesztiválon nyissanak – méghozzá egyetlen éven belül mindhárom epizód. Seidl új filmje, a Berlinale versenyprogramjában szereplő Rimini kétrészesnek készült, az előzmények alapján így egyáltalán nem lenne meglepő, ha a folytatás Cannes-ban vagy Velencében tűnne fel. Azonban szó sincs arról, hogy a történet önállóan ne volna értelmezhető. A film hőse a régi slágereit aprópénzre váltó lecsúszott táncdalénekes, Ritchie Bravo. A szezonon kívül nyugdíjasotthonokban turnézik, a gazdagabb hölgyeknek privát szolgáltatást nyújtva. Nincs perspektíva az életében: egyik napról a másikra tengődik, a megkeresett pénzt még aznap elissza vagy eljátssza, tartozásról-tartozásra lavíroz. A mindennapjaiba rég látott lánya feltűnése hoz változást, akinek eltökélt szándéka, hogy elégtételt vegyen a gyerekkoráért – kezdetben az elmaradt tartásdíjak behajtásával. Mintha csak Darren Aronofsky A pankrátora kapna ráncfelvarrást Seidl stílusában. Míg Arronofsky könnyedén elérte, hogy önpusztító hősével azonosulni tudjunk, a szokás szerint statikus beállításokkal és a kényelmetlenségig kitartott jelenetekkel dolgozó Seidlnél szó sincs ilyen szándékról. Ritchie Bravo valóban borzasztó ember, aki nemcsak a saját, hanem mindenki más életét is megnyomorítja, aki csak közel kerül hozzá. Csak idő kérdése, mindez mikor hullik vissza rá.

Li Ruijun: Return to Dust / fotókredit: © Hucheng No.7 Films Ltd.

Li Ruijun: Return to Dust
© Hucheng No.7 Films Ltd.

A válogatás egyik váratlan gyöngyszeme az érthetetlenül díj nélkül maradt, kínai Return to Dust (Yin Ru Chen Yan). Egy kihalófélben lévő, mongol határ melletti faluban a szervezett házasságot követően két kívülálló igyekszik megteremteni a saját otthon biztonságát. Földművelésből élnek, teljesen kiszolgáltatottan a környező hatásoknak, és a környezetükben végbemenő urbanizációs folyamatok ellen ők sem védekezhetnek. Li Ruijun ráérősen mesél évszakról-évszakra, miközben valódi rendezői bravúr, ahogyan képes feszültséget teremteni pusztán a betakarítási folyamatok vagy a tetőépítés képeivel. Bár bőségesen lenne rá lehetőség, elkerüli a melodramatikus túlcsordulást, ahogy azt is, hogy a két hallgatag és végletekig zárkózott ember viszonya szerzői filmes paródiává silányodjon.

A Carlo Chatrian és Mariette Rissenbeek párosa az eddigiek alapján rászolgált a bizalomra, és csupán idő kérdése, hogy a Berlinalénak kialakuljon a hozzájuk köthető új, markáns arculata.

nyomtat

Szerzők

-- Szalóky Bálint --


Más művészeti ágakról

The Trousers: Animal Gun lemezbemutató, A38, 2022.11.12.
art&design

Gondolatok a Geometric Environments című kiállításról
Beszélgetés Sándor L. István könyvéről, Ács Jánosról, Máté Gáborral


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés