bezár
 

Felhasználói adatlap

-- Szöllősi Barnabás --

felhasználói adatlapja

Szöllősi Barnabás által feltöltött cikkek:

A habzsoló olvasó
Krasznahorkai László: Megy a világ. Magvető, 2013.
De hiszen mindent elmondott, ami saját nyelvén elmondható, gondolta a habzsoló olvasó már két-három könyvvel ezelőtt is, mit akarhat még mondani azokkal a végtelenbe nyúló mondataival, mit felejthetett ki a tavalyi interjúkötetéből, hogy ismét közel háromszáz oldalt tölt meg azokkal a mondatokkal, melyek nem csak a végtelenbe nyúlnak, de arról is próbálnak mondani valamit.
A szubjektum kizárólagossága
Látáscsapda – Beszélgetések El Kazovszkijjal
A Látáscsapda szövegei bőséggel tanúsítják, hogy El Kazovszkij nemcsak gyökeresen kötődött a nyelvi kommunikációhoz, de mondanivalója is akadt. Az elénk táruló világkép olyannyira zárt és koherens, hogy tulajdonosa magasfokú intelligenciája és önreflexiós képessége ellenére sem tudott belőle kilépni. Tökéletes metaforáját adja ennek a jelenségnek a Váradi Júlia által készített interjúban (Csillapíthatatlan kíváncsiság), amikor énje magját érinthetetlen acélgolyóként jellemzi.
Egyenes gerinc
Györe Balázs Barátaim, akik besúgóim is voltak. Kalligram, 2012.
Besúgástól függetlenül Györe Balázs olyan magas elvárásokat támaszt a barátsággal szemben, amelyek alapján nyugodtan kijelenthetem: nekem jelenleg egyetlen barátom sincs.
Fikciós olvasat
Rubin Szilárd: Aprószentek. Magvető, 2012.
A hosszú időn át méltatlanul lappangó Rubin-életmű kezd a helyére kerülni. Újrafölfedezésének fontos állomása, hogy idén végre megjelent torzóként ránk maradt regénye, az Aprószentek, melyen a hatvanas évek végétől halála napjáig reménytelen szorgalommal dolgozott.
Aki nem vállalja az apaságot
Nádas Péter hetvenéves
Újra előveszem fiatalkori portréját, melyet Richard Swartz készített róla Kisorosziban, az Emlékiratok könyve írásának idején. Eszembe jut, hogy ha hű volnék remekműve szelleméhez, várnom kellene még három évet, s csak akkor szabadna felköszöntenem ("…legyen ez csak olyan emlékezés vagy emlékeztető, bármi, ami a visszaidézés fájdalmával és kéjével kapcsolatos, legyen valami olyan, amit öregkorában ír az ember, legyen előleg abból, amit negyven év múlva érezhetnék, ha netán a hetvenhármat megérném és még emlékezni tudnék akkor.").
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés