film / film
2007. 04. 26.
Éjjel egy óra. Elkeseredetten próbálom összeszedni a gondolataimat, és dűlőre jutni Michel Gondry harmadik filmjével. Csengetnek. A szomszéd múzsa az, gyorsan elmerülök zöld szemeiben, heuréka! Arcom a klaviatúrán, a tízmilliomodik “c” pittyegésére ébredek.
2007. 04. 20.
Az új Boyle-film a különítményes akciófilm, a pszichothriller a klausztrofób űr-science-fiction és a trash horror találkozója – mondhatnánk, valódi space jam, ha nem volna ez a szó már valami egészen másra lefoglalva a filmuniverzumban.
2007. 04. 10.
Készakarva hagytam magamnak időt, hogy feledésbe merülhessen a film rengeteg bosszantó hibája, ami miatt filmként, mozgóképként egyszerűen élvezhetetlen ez az alkotás. Nem sikerült elfelejteni, hogy a képek elveszik a nézőtől a felfedezés örömét - ezt bizonyítja az is, hogy ma is ezzel kell indítanom kritikámat. A dühöm azonban csökkent, a film célja és értéke személyes dilemmává vált, ezzel együtt alakult ez az írás is szigorú kritikából latolgató-lamentáló értékeléssé.
2007. 03. 28.
A művészeknek általában könnyű. A legtöbbször ugyanis meg sem öregednek. De mit csinálnak vajon a sportolók, ha eléri őket az aggkor? Mihez kezd egy bokszoló, ha fénykora leáldozott? A hatvanéves Sylvester Stallone utoljára Rocky Balboa bőrében.
2007. 03. 23.
Elek Judit finom, szikár asszony, sosem pihenő, figyelő tekintettel. S mikor ez a tekintet a szépségre és szörnyűségre egyaránt érzékenyen, a megértés szándékával a világot pásztázza, mintha a világ feltárná neki rejtett összefüggéseit, mintha az emberek lelke kiköltözne testük felszínére, arcukra, mozdulataikba. Mintha a dolgokat valami feloldozná titoktartási kötelezettségük alól, és a filmképen való új életre születés valódi gyónás, megváltás gyanánt hatna.
2007. 03. 19.
Ki-duk filmje meg is maradna annak, amit az egyszeri néző vár egy hasonló alapsztori alapján: ötletes, de alapvetően kiszámítható szerelmi példabeszédnek. Körülbelül azt várnánk, hogy a lány, aki szerelme megtartásáért még saját arcát is képes feláldozni, miután céljához ért, felfedi valódi kilétét kedvese előtt, aki beismeri hibáját és gyengeségét, majd az újonnan megtalált szerelem mámorában boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Elárulok egy titkot: nem ez történik.
2007. 03. 01.
1983-ban születtem, alig fél évvel az előtt, amikor Florian Henckel von Donnersmarck A mások élete című filmjének története kezdődik. Azt hiszem, nem hazudok, ha azt állítom, a nyolcvanas évekről tulajdonképpen nincs más emlékem, mint a hosszú napsütötte délutánok képe, mikor a szomszéd lánnyal a szőnyegporoló alsó vasrúdján egyensúlyozva ücsörögtünk a ház mögött, és a gyümölcsalakú, műanyag, csavaros tetejű tubusokból nyalogattuk a pezsgő italport.
2007. 02. 14.
Történet a nyárról, amikor rájövünk, hogy nincs többé bocsánat, ha rosszalkodtunk. Amikor először jelentkezett egyszerre a gyomorszáji hányinger és az altest izgalom kábulata. A nyárról, melyet jobb volna elfelejteni, de nem lehet. Örökre küzdünk eltemetett emlékével…
2007. 02. 08.
A tébolyda egyben szemétdomb, karantén és tudatalatti: humanitásból, iszonyból és tudományból sűrűn szőtt szőnyege alá bűntudat nélkül bárki és bármi besöpörhető. A 19-20. századra azonban általános létmetaforává vált: a tébolydán kívül nincs élet, ez a zárt világ a létezés egyetlen lehetséges helyszíne.
2007. 02. 02.
Uraim! (Meggyőződésem szerint ilyen filmet csakis hímnemű egyedek követhetnek el az emberiség ellen.) Uraim! Feltehetnék egy kérdést? Ki a franc kíváncsi egy külvárosi lúzerből börtöntöltelékké avanzsált fickó hiábavaló halálára?
