Az ilyen típusú profi szervezet többnyire családszerűen, az erőforrások megújulására számítva épül fel, hogy a generációs változások, a külső támadások stb. ne tudják elpusztítani. Éppen ezért a maffiatörténetekben mindig felfedezhető a hagyományos értelemben vett családcentrikusságnak valamiféle torzult formája, még akkor is, ha a rendszer nem rokoni alapokon nyugszik. No persze nem a szeretet, még csak nem is feltétlenül a vérségi kötelék a legmeghatározóbb, de mindenképpen fontos elem a családfőt övező félelemteljes tisztelet. Ez a rendezettség a kispolgári elemekkel együtt is tekintélyt parancsoló, hiszen szükségszerűen megjelenik benne valamiféle sötét vallásosság, a konkrét istenhit mellett - amely szinte kivétel nélkül fontos közösségteremtő elv - a rendszerbe vetett vakhit, ha úgy tetszik a közösségi eszme felmagasztosulása az egyén szemében.

A Gyilkos ígéretek című filmben Nyikolaj Luzsin (Viggo Mortensen) egy ilyen szervezetnél, konkrétan a főleg prostitúcióval foglalkozó "Vory V Zakone" londoni kihelyezett tagozatánál próbál egyre közelebb kerülni a tűzhöz. Sofőrként és problémamegoldóként dolgozik, a "herceg" (Vincent Cassel) bizalmát élvezi. A ranglétra és egyben a bizalom soron következő fokát rituális cselekedetekkel érheti el. Motivációi azért is maradhatnak a háttérben, mert a film felépítése fokozottan hangsúlyozza a fanatizmusra valló nézetet: az vagy, amit cselekszel. Nem a jóság, vagy a gonoszság határoz meg, nem a szándék, hanem a tetteid rendszerhez való illeszkedése. Profán rítusként jelenik meg egy hulla eltűntetése, férfivá avatásként a bordélybeli szexjelenet, Nyikolaj beavatási esküjét is a bőrébe égetik. Az egyik legszebb része a filmnek az eskütétel: Viggo Mortensen anyaszült meztelenül áll a tanács előtt, de még annál is csupaszabban: élettörténetét fedi fel tetoválásai által, miközben megtagadja apját és anyját, és ezáltal elszigeteli magát azoktól, akiktől életét kapta. A test tehát megválik profán eredetétől, felszentelt eszköz lesz, a tökéletes katona fegyvere. Mindeközben, szinte felismerhetetlenül, templomi kórusművek stílusában szól a háttérben a nálunk csak Lenin-dalként ismert mozgalmi ének.

Nyikolaj karrierépítésével párhuzamosan, azzal összefonódva jelenik meg a másik szál. Az orosz származású, angyali Anna Khitrova (Naomi Watts) szülésznő egy londoni kórházban, ahova karácsonyeste behoznak egy tizenéves terhes prostituáltat. Az ukrán lány, Tatjána egészséges gyermeket szül, de őt már nem tudják megmenteni. Anna megpróbálja elérni a rokonokat, hogy a csecsemőt visszajuttathassa a családjához, a Tatjána naplójában talált névjegy alapján jut el a maffiózók elit orosz étteremnek álcázott bázisára. Annát, aki ebbe a világba csak orosz nevével, Anna Ivanovaként (szinte észrevétlenül természetes névadási rítus) léphet be, megrémíti, de vonzza is ez a halott apja nyelvén beszélő közösség. Szemjon (Armin Mueller-Stahl), a maffiafőnök nem szeretné, ha a napló tartalma nyilvánosságra kerülne, így veszélybe kerül Anna, a családja, és végső soron a gyermek is, akit időközben Christine-nek kereszteltek. A cselekményt tehát alapvetően a kisded mozgatja, a mocsokban, bűnben fogant ártatlanság. Ez az egyértelmű keresztény szimbolika már csak ezért is érdekes, mert a pravoszláv kultúrkörben a szeplőtelen fogantatást nem fogadják el alapvető hittételként.

Anna és családja, az özvegyen maradt édesanya, és az állítólag volt KGB-s nagybácsi által képviselt kispolgári életmód és -szemlélet erős kontrasztként szolgál Szemjon és fia, Kirill (Vincent Cassel) közegéhez képest. Annyira kiegyenlítetlenek az erőviszonyok, hogy itt már csak a csoda segíthet. Szemjon ekkor elkövet egy nagy hibát. Megtagadja az általa képviselt értékrendet, amelyhez csak akkor maradhatna hű, ha képes lenne feláldozni a fiát. Megszegi a Vory V Zakone törvényét, amely megkövetelné, hogy a szövetséget mindenek elé, akár a vérségi kapcsolat elé helyezze. Misztikus hőssé válhatna, de ő inkább cselhez folyamodik, Nyikolajt szemeli ki áldozati báránynak. Ő pedig, miután teljesen magára hagyatva szembekerült a gonosszal, bármire képes, még a csodára is.

Az ártatlanság megmenekülésének hátterében nem a gonosz, hanem a hitetlen ember (avagy hitét vesztett ember, ki tudja) bukása áll, akinek végső soron nem profán bűnei okozzák a vesztét, hanem misztikus árulása. A főhős maga is nehezen sorolható a köznapi értelemben vett "jó emberek" közé, ráadásul vele kapcsolatban a film alkotói bibliai, kivonatos elbeszélésmódot használnak. Múltját, céljait, világképét - úgy általában a személyiségét - szinte végig homályban hagyják, mégis, látszik, hogy ő - Szemjonnal ellentétben - a kiválasztottak, a végletes emberek közé tartozik. Azok közé, akiket megérteni nem könnyű, de szinte lehetetlen nem hinni az igazságukban.