Kele Fodor Ákos szeptember végén megjelent kötetének bemutatóján a szerzővel a kötet szerkesztője, Sepsi László, Ayhan Gökhan író, költő, valamint az est moderátora, György Eszter történész beszélgetett. Az igazat megvallva a kötetbemutató szó nem is a legszerencsésebb terminus, amit alkalmazhatunk, mivel a beszélgetés a kötetet körülölelő témákat az átlagnál jóval nagyobb érzékenységgel és mélységgel érintette, s a rá szánt röpke óra kevésnek is bizonyult.

A kötet szövegei határhelyzeten mozognak a népmesék, a műmesék és a történeti művek kategóriái között: folklórtörtének újraírásai tulajdonképpen. Innen tekintve pedig, ahogyan azt Sepsi László is megjegyzi, Kele Fodor Ákos, amennyire teheti, kívül helyezi magát saját szerzői szerepének kategóriáján. A szövegek megírását megelőző és azzal párhuzamosan futó kutatómunka, a tudni vélt előismeretek sorozatos leomlása (a cigány kultúra heterogenitásával, nyelvével, történetével, démonjaival kapcsolatos ismeretek) valóban egy olyan alkotói folyamatot kíván elsősorban, ami a világteremtésen túl a szövegalkotás során érzékenyen fordul többek között a rítusok és babonacselekvések irodalmához és a cigányság mesegyűjteményeihez. Így a szerzői szerep duális: egyszerre teremt és színez újra, alkot és használja fel a már adottakat érzékeny pontossággal.

A szövegek műfaji definiálhatóságának problémakörén kívül a kötet szerkesztésekor felmerülő kérdések is előkerültek a beszélgetés során; bepillantást nyerhettünk abba, hogy szövegeivel milyen engedményeket kellett tenni a sűrűség feloldása érdekében a narratíva fellazításával. Továbbá egy fontos téma, a cigány irodalom (és annak az irodalmi diskurzuson belüli definiálatlansága, vagy legalábbis közmegegyezés híján a definíciók szerteágazó aspektusai) több olyan sarkalatos kérdést vetett fel a beszélgetés résztvevőinek, amely túlmutat A szív vége határain. Miként interpretálható a kötet az alcím (cigány újmesék) nélkül? Fontos-e az alcím ottléte? Szükséges kategória-e egyáltalán a cigány irodalom? S ha igen, milyen értelmezői síkokat vonz be?

Az, hogy a kötet saját szövegein túl is kérdéseket vessen fel, egyébként első ránézésre is várható. A könyvtárgy gyönyörű. Sötét, súlyos és drámai, ugyanakkor letisztultságában vonzó. A közönség soraiban ülők véleménye szerint pedig önmagában tökéletes.

A bemutató bővelkedett érzelmekben és gondolatiságban is. Fontos kérdésekre hívta fel a figyelmet a cigány irodalom, kultúra, mítoszvilág (és a mítoszokat belakó démonok az élettel való organikus kapcsolatának) sajátosságait érintve. Az értelmezési hálók és az idő tükrében a sztereotípiákkal való óvatos bánásmód is előkerült annak a kivételes és áldott állapotnak kapcsán, hogy a szerző a szövegvilág mögött állva egyszerűen már nem látja a sztereotip képeket. Így válhat hitelessé egy kötet: nem elvárásokat kielégítve vagy elvárt képeket megjelenítve, de intenzíven láttatja a látásra érdemest. A horrorisztikus világ mélyére bukik, de hatásvadász elemek nélkül. És így vált hitelessé a bemutató is, mely minden pillanatában szorgalmazta a szövegről való reflektív gondolkodást, az új világban való elmélyülést. 

Kele Fodor Ákos búcsúzó szavai a következők voltak: Legyetek szerencsések! Azt hiszem, A szív végét kezünkbe kapva már szerencsések vagyunk.

Fotó: Vörös Szilárd