Az évente megrendezett vilnai megemlékezés eseménye mellett az intézmény egy több mint egyéves kiállítást rendezett a gettó szellemi élet részletes bemutatására. Az író- és hangversenyek szervezése mellett az egykori vilnai gettólakók tevékenységeihez hozzátartozott a könyvcsempészet is, amely akció az üldözött zsidóság szellemi ellenállásának egy kiemelkedő példája. A gettó értelmiségi köre életét kockáztatva segítette a két híres költő, Kaczerginski és Sutzkever, azaz a „Papír Brigád” könyvcsempész csoportosulás akcióit, amelyről David Fishman a New York-i Zsidó Teológiai Szeminárium történész professzora Könyvcsempészek (Book Smugglers) címen megjelent művében részletesen beszámol – ez a kutatás szolgált alapul a kiállítás kurátorai számára is.

A brigád fő tevékenysége a nácik által megsemmisítésre váró könyveknek bújtatása és gettón kívülre csempészése volt. Az értelmiségi gettólakók szervezkedése a zsidó vagyon náci elkobzását célzó német kezdeményezéssel indult. A külön könyvekre „szakosodott” náci egység hamar rájött, hogy a hatalmas vilnai könyvtárhoz nincs elegendő és megfelelő munkaerő, nem tudtak sem jiddisül, sem héberül olvasni, illetve nem ismerték a zsidó történelmet, így nem tudták megállapítani, mely könyvek számítottak értékesnek, s melyek nem. Ennek következtében alapították meg a Papír-brigádot és az élére Kruk Hermant választották, aki együttműködésre bírta a gettó értelmiségi lakóit és a híres költőket.

A brigád a „régi” vilnai YIVO épületében  válogatta az anyagokat, aszerint, hogy melyeket küldjenek ki majd a nácik Németországba, és melyeket marasztalják. Végül a németek úgy döntöttek, hogy azokat a könyveket és dokumentumokat, amelyeket nem soroltak a kiküldéshez, meg kell semmisíteni a helyi papírgyárakban, úgy, hogy újrahasznosított papírt lehessen belőlük kinyerni. David Fishman megfogalmazásában a zsidó értelmiségi csoport nem bírta elviselni még a gondolatát sem, hogy bármi is megsemmisüljön ebből a hatalmas gyűjteményből, így amit csak tudtak, mentettek.

A nagyobb könyveket nadrágjaikba, alsónadrágjaikba, a kisebbeket zoknijukba rejtve csempészték át a vilnai YIVO épületből a gettó területére. Az akció másfél évig tartott. A hét utcából álló gettóban különböző helyeken rejtették el a becsempészett könyveket, melyeket a kutatók a túlélőkkel segítségével tártak fel. 

A kötetek nagy részét egy mérnök által kiépített titkos bunkerbe rejtették, ahol a felhalmozott irodalmi értékek mellett a vilnai partizánok tartották a fegyvereiket. Sutzkever javaslatára végül a YIVO épületében is rejtettek el könyveket, azonban ezek megsemmisültek, amikor később az épületet bombatalálat érte. 

A felszabadulás után az elhurcolt brigádtagok túlélői azonnal visszatértek a rejtekhelyekre, hogy előkerítsék az eldugott értékeket. Azonban nem mindent találtak meg: nemrégiben, 2016 májusában több ezer új dokumentum került elő, amelyek Fishman professzor gondozásában kerültek kiállításra a New York-i YIVO kutatási intézetben. Az elkobzástól és megsemmisítéstől megmentett könyveken túl eddig ismeretlen önéletrajzok, naplók és levelek kerültek elő. A történész professzor szerint az egyik legértékesebb felfedezés egy Abraham Sutzkevertől származó gettóvers, valamint a már említett Herman Kruk – akit később egy észt táborban végeztek ki – többszáz oldalas naplója.

Az újonnan megtalált anyagokról és a kiállításról David Fishman professzor jiddisül (angol felirattal) mesél. A kutatásról pedig bővebben a történész angolul megjelent könyvében lehet tájékozódni, amelyből közelebbről megérthetjük a szellemi ellenállás lényegét. A szerző a holokauszt szellemi metaforáját látja a vilnai Papír Brigád működésében, hiszen ugyanúgy, ahogy a náci tervnek része volt a zsidó test megsemmisítése, úgy része volt a zsidó kultúra és gondolatiság kiirtása is. A vilnai gettó lakói mégis ellen tudtak állni, amely ellenállásnak köszönhetően hatalmas eszmei érték menekült meg.

Sutzkever versei és Hirsh Glück zog nit keyn mol, a vilnai partizánok indulójának első strófáját magyarul is olvashatjuk Halasi Zoltán fordításában:

Abraham Sutzkever

Mi marad meg
Dal a naplóból
ver vet blaybn

Ki marad meg? Mi marad meg? Megmarad a szél.
Megmarad a vakság, ha a vak már nem is él.
Megmarad a tenger jele, egy fodornyi hab.
Megmarad egy kicsi felhő: a fán fennakad.

Ki maradt meg? Mi marad meg? Egy ősi betű.
Megismétli teremtését: kinő, mint a fű.
Marad a hegedűrózsa, épp csak hogy legyen.
Fűszálak közt hányan értik? Legfeljebb heten.

Csillagok közt fenn az égen egy marad csak ott.
De ha könny szökik szemembe, mindben ott ragyog.
Mindig marad egy csepp bor a korsó fenekén.
Ki marad meg? Isten marad. Nem elég remény?

Hegedűrózsa
fidlroyz

Nyári esőben feltör az emlék,
felszökik újra a rég meg a nemrég,
mind, amit mélyre temettem el egykor,
a hegedűrózsa és a gyerekkor.

Szól, de magától, a hegedűrózsa,
nincs, ki dicsérje ma, nincs, ki leszólja,
csak maga játszik, csak maga húzza,
hittel, örömmel, hogy zenghet a húrja.

Hogy zenghet a húrja és újra remeghet,
hogy érzi a méhet, a régi keservet,
hogy nedvdús a fullánk, virágszerű, édes,
hogy fájni tud újra – ez gyönyörűséges!

Egy szem sötétkék szilva
a tunkl fiolete floym

Egy szem sötétkék szilva,
az utolsó a fán,
vékonybőrű, fényes pupilla,
már túl az éjszakán,
túl vágyon, látomáson, vergődésen,
rajta egy harmatcseppben
a hajnalcsillag kialvóban éppen –
Ez a költészet. Úgy fogjad,
nyoma se maradjon rajta ujjaidnak.

Hirsch Glück

Sose mondd

Sose mondd, hogy ez az utolsó utad,
Bár felleg tornyosul a kék égbolt alatt;
Mindjárt itt az óra, amit áhitunk,
És majd ezt dübörgi léptünk: Itt vagyunk!