Az utóbbi néhány évben a világ számos pontján a neves, nagy múzeumok szinte mindegyike előállt egy-egy divat tematikájú kiállítással, amelyek egy időszakot, vagy éppen egy híres tervezőt állított a középpontba, hogy általuk bepillantást engedjenek a múlt kifutóinak ereklyéibe. A hatalmas, hétszáz évet felölelő textil gyűjteménnyel rendelkező New Yorki Metropolitan múzeum évente legalább egy vagy két időszaki kiállítást is rendez változatos tematikákkal, hasonlóan a Londoni Victoria & Albert múzeumhoz. A V&A múzeum például 2019-ben tartott egy Christian Dior köré szerveződő kiállítást (Christian Dior: Designer Of Dreams), jelenleg pedig Hágában látható a tervezőről szóló kiállítás.[1] A MET múzeum időszaki tárlatai gyakran izgalmas korszakokat, esetleg a jelenlegi trendekben ismét felbukkanó elemek forrásául szolgáló tervezőket is felvonultatnak, például 2019-ben a Camp stílus eredetének és forrásainak feltárására vállalkoztak, Susan Sontag, 1964-es Notes on „Camp” című írását alapul véve[2] (2015-ben ennek a tematikának hazánkban is szenteltek egy egész termet a Magyar Nemzeti Galéria El Kazovszkij kiállításán, így ebből mi már korábban kaphattunk egy kis ízelítőt).[3] Vagy néhány évvel ezelőtt az igencsak hasonló időszakot és stílus irányzatot felölelő PUNK: Chaos to Couture című kiállításon a Vivienne Westwood tervezőnőhöz szorosan kapcsolódó punk életérzés és divatvilág jelenik meg.[4]

A „Divat” egyértelműen meghódította a muzeális intézményeket is. Igaz, hogy több múzeum rendelkezik műtárgyai között régi viseletekkel, öltözetekkel, például hazánkban az Iparművészeti Múzeum és a kiállítást rendező Kiscelli Múzeum is, illetve szinte minden helytörténeti gyűjteményben találunk valamilyen népviseleti öltözködési emléket. Azonban hajlamosak vagyunk ezekre holmi molyrágta, divatjamúlt s csak nagyon kevesek számára érdekes tárgycsoportként tekinteni. Ha így teszünk, akkor valójában hatalmasat tévedünk, erre is világított rá (ha már fény) a Ragyogj!.

Ruha részlet a Ragyogj! című kiállításról. Fotó: Kondella Misi photography

Mi az oka annak, hogy a divatkiállítások megszaporodtak, és egyre népszerűbbek? Szinte már naivitás is feltenni ezt a kérdést, ugyanis a válasz szinte kézenfekvő. A divat, a trendek a mindennapjaink meghatározó része, ha akarjuk, ha nem, az öltözködéskultúra sokkal több a praktikumnál, hiszen a külsőnkön keresztül is kifejezzük magunkat, üzenünk vele a környezetünknek (akár tudatosan, akár tudattalanul). Sokan használják az öltözködést önkifejezésre, identitásuk kifejezésére, csoporthoz tartozásuk jeleként, avagy tudatos manipulációként. A viseletek elkülönítenek, kiemelnek, illetve összekötnek bennünket – a hivatások például ezért bírnak saját egyenruhával (rendőrség), hogy tudjuk, kihez kell segítségül fordulnunk a kórházban vagy az utcán. A divatkiállítások előtérbe kerülése párhuzamba állítható az identitás kérdésének felértékelődésével, ugyanakkor azt is mutatja, hogy a nagy gonddal megtervezett, kivitelezett öltözékek művészi értékkel bírnak, vagyis ez az ágazat „termel” muzeális értékeket is. Az öltözködés változása, a divattörténet – ebbe már a tegnapi divat szintén beletartozik – értékes kordokumentum, mely társadalmi, történelmi, kulturális és művészi szempontból is érdekes és izgalmas információkat tartalmaz. Kiváló kötet, a magyarul is olvasható Fekete, egy szín története Michael Pastoureau tollából, melyben például a fekete szín divatban betöltött szerepének és jelentésváltozásának történetét is nyomon követhetjük.[5] Maradva azonban a történelmi példáknál, az uralkodói reprezentáció fontos részét képezte az öltözködés is, kezdve a legkézenfekvőbb jelképektől, mint a saját címer vagy a címer színeiből kialakított öltözet, az apró és elrejtett szimbólumokig. Például I. Erzsébet angol királynő gyakran viselt igazgyöngyöt, s a róla készült portrék állandó elemeként is feltűnik. Anélkül, hogy belemennénk az igazgyöngy mélyebb ikonográfiai jelentésébe s e jelentés komplexitásába és sokrétűségébe, elsődlegesen elmondható, hogy az igazgyöngy a tisztaság, szüzesség szimbóluma, továbbá Mária jelkép is, tehát nem véletlen a választás, hiszen a „szűz királynőként” ismerjük mai napig I. Erzsébetet. Más uralkodók esetében előfordult, hogy egy szimbolikus öltözet adta melléknevüket, gondoljunk csak XIV. Lajosra, a „Napkirályra”.

A huszadik században azonban megsokasodnak a közismert tervezők nevei, felértékelődik az alkotó, az egyén szerepe, és nem feltétlen a társadalmi rang határozza meg az öltözetet, hanem az öltözet válik státusszá. Mindenekfölött áll az egyén és az identitás, mind az alkotó mind pedig a viselő szempontjából. Az új évezredhez közeledve megfigyelhető a művészeti ágak és technikák közötti elmozdulás és ezek keveredése, a határok elmosódása, a fotóművészet térhódítása, vele együtt pedig a művészi divatfotók is felértékelődnek, megjelenik a médiaművészet, intermédia. Feltevődnek az olyan kérdések, hogy mi az egyén helye, szerepe a világban, s erre mindenki igyekszik választ adni a saját területén, legyen az zene, festészet, média művészet, irodalom, filozófia vagy épp az asztrofizika. Egy kiváló példa Hajas Tibor nevével fémjelzett Öndivatbemutató, mely nagyon érzékenyen reagál ezekre a változásokra. A divat alkotásai, mivel egy alkalmazott művészeti ág termékei, ezért megadják a lehetőséget arra, hogy mielőbb, a lehető leggyorsabban reagáljanak az aktuális jelenségekre, s ebből adódik mozgékonysága, változékonysága. Mindez a kutató szempontjából különösen üdvös, hiszen vizuális információk sokasága fogalmazódik meg rajta keresztül, melyek visszatükrözik azt, amelyet másként csak nagy nehézségek árán tudnánk kiolvasni.

Ruha részlet a Ragyogj! című kiállításról. Fotó: Kondella Misi photography

A divatra (különösen a ruhák területén) ebből a természetéből adódóan úgy gondolunk, mint egy folyton változó, trendeket, stílusokat szabásvonalakat, színeket felfedező, éltető, majd azokat, mint amilyen hamar jött olyan hamar ki is végző ágazatra. A tegnapi díszes pompa mára csupán szerencsétlenül heverő, levetett gúnyává válik. Annak ellenére, hogy valóban van egy ilyen tendenciája, mégis felfedezhetők benne örök témák, tematikák, annál a prózai oknál fogva, hogy az alkotás vászna az emberi test, vannak bizonyos kötöttségek. Ezeket a tervezők, igyekeznek vadabbnál vadabb ötleteikkel áthágni, felülírni. Huddein Calayan, a Comme des Gracons és Viktor & Rolf munkái – melyekre erőteljesen jellemző, hogy kísérleteznek az emberi alak torzításával – is azt hivatottak példázni, hogy a ruhatervezők más művészeti ágak képviselőihez hasonlóan, saját anyagaik, kötöttségeik, határaik szétfeszítésével mondanak el valami újat, mint ahogy a szobrász is faraghat a kemény márványból lágynak tűnő felhőt… Természtesen ezek a különleges s főként elgondolkodtató darabok nem a ready-to-wear (prêt-à-porter), azaz mindennapos használatra készült kollekciók darabjai, hanem a haute couture, a „magas szabászat” csillogó világába tartoznak, ahol a képzeletnek semmi nem szabhat határt. Ezeken a bemutatókon láthatjuk a legextrémebb ötletek és a legcsodálatosabb kivitelezésű, illetve legkülönlegesebb vörös szőnyeges estélyiruhák manifesztálódását.

A Ragyogj! pont egy ilyen örök s állandó tematikát ragad meg. A csillogás, talán az emberiség kezdete óta, mindig is a gazdagsághoz, luxushoz, magas rangokhoz s címekhez kötődött. A kiállításon olyan női és férfi ruhákat, kiegészítőket láthattunk, ahol megjelent a ragyogás, a játék a fényekkel, fémekkel, kövekkel, flitterekkel, szalagokkal, gyöngyökkel s bármi olyan kellékkel, applikációval, ami csillogással vonhatja körbe viselőjét. Ez a csillogás nemcsak a matériában jelenik meg, hanem átvitt értelemben is visszatükröződik viselőjén, s így magáénak tudhatja a csillogáshoz, ragyogáshoz kapcsolt összes fogalmat, ezáltal uralhatja a teret s a tekinteteket is. Mert ugyan melyik szín az, amely túlragyoghatná az arany vagy az ezüst csillogását? Tán felveheti bármely égitest a versenyt a nap ragyogásával, a hold elegáns derengésével, avagy a csillagok vibrálásával? A kiállításon ezen tematikák köré rendezett estélyi viseletek közt kalandozhattunk, s csodálkozhattunk rá arra, hogy sokszor a különböző évszázadokból származó ruhák is milyen jól mutatnak egymás mellett, ugyanis a kiállítás egyik különlegessége, hogy nem kronologikus bemutatásra törekszik, hanem tematikai csomópontok (nap, hold, csillagok). Vagyis inkább vizuális benyomások alapján rendezte egymás mellé az egyes darabokat, de a kiállítótérben elhelyezett információ alapján bizonyosságot nyerhettünk arról, hogy mikor is készült az alkotás. Egyáltalán nem elképzelhetetlen egymás mellett egy 19. századi alkalmi viselete, egy, az 1920-as évekből származó kézitáskával, vagy akár a neves magyar divattervezők legfrissebb kollekciójának egy darabjával, sőt, akár együtt is viselhetők volnának!?

Fotó a Ragyogj! című kiállítás megnyitójáról. Kondella Misi Phography

Ehhez a kiállításhoz világszinten is nehezen találhattunk volna alkalmasabb kiállítóteret, mint a Kiscelli múzeum, ugyanis csupasz téglafalú barokk templomtere, hatalmas belmagassága, rusztikus falai kiváló kontrasztot adtak a finom, s lágy kelmékből készített s aprólékosan, finom eleganciával díszített kreációknak. A félhomályban ragyogó öltözeteknek különös, szakrális élményt kölcsönzött, s mindez együttesen egy élménnyé vált. Az égitestek tematikája nemcsak a színekben, hanem a kiállítás installációban is megjelent, ugyanis egy hatalmas, nap alakú dobogó uralja a teret, melynek sugarain jól megfértek a cipők, táskák, aranyozott ruhácskák. Ugyan ezek a ruhák, ugyan ez a tematika, egy „hagyományosabb” kiállítóhelyiségben, nem lett volna ilyen grandiózus, és a „Divat” mi mást is akarhatna magának, mint grandiózusságot? Ha ilyen szempontból vizsgáljuk a kiállítás és a kiállító tér viszonyát, akkor felfedezzük, hogy hasonlóan működik, mint a „Divat”. Látszólag ellentmondásos, össze nem illő részek, minták, színek s anyagok közt keresi meg a kapcsolódási pontot, azt az egyetlen egy szálat, ami összeköti őket, ezt megragadja és megerősíti, kiemeli, s ezáltal új harmóniát teremt egy felfokozott, izgalmas vibrálásban. Épít ez ellentétekre, a kontrasztra, szembe állítja a telit az áttörttel, a lágyat a keménnyel, itt a csillogót a rusztikussal, ugyanakkor a csillogás összekapcsolódott a hatalmas templomtérrel, a szakralitással. A barokk templom megtalálta hiányzó belső díszítését a kiállított ruhákban, s azokat égi magasságukba emelte.

A tárlat legrégebbi darabjai a Kiscelli Múzeum gyűjteményéből kerültek ki, például egy 1770-es évekből származó fűző. Egy hatalmas üvegvitrinben megcsodálhattuk Erzsébet császárné egykori esküvői ruhájának uszájából készült miseruha egy darabját is. Illetve a kiállításon egy kiállított krinolin is láthattunk testközelből. Az egyik szekció a táncruhákra koncentrált, melyek a csillogás és a tánc mozdulataink fokozása, kiemelése végett függő díszekkel vannak ellátva, itt videó részleteket is láthattunk arról, hogy hogyan is mutatnak ezek a ruhadarabok igaz rendeltetési helyükön, a színpadon. Szinte minden szekcióban rábukkanhattunk kortárs magyar tervezők ruháira is, így a kiállítás teljes mértékben összekapcsolódott a jelennel, hiszen az előző szezonban nemhogy múzeumban voltak ezek a darabok, hanem olyan híres magyar márkák és tervezők kifutóin sétáltak benne a modellek, mint Abodi, Artista, Camou, Je suis belle, Konsánszky Dóra, Tóth Bori, Szegedi Kata, USE Unused.

Kiscelli Múzeum: Ragyogj! című kiállítás. Fotó: Kondella Misi Phography

Kiscelli Múzeum: Ragyogj! című kiállítás. Fotó: Kondella Misi Phography

Kiscelli Múzeum: Ragyogj! című kiállítás. Fotó: Fáryné Szalatnyay Judit

Kiscelli Múzeum: Ragyogj! című kiállítás. Fotó: Fáryné Szalatnyay Judit

Kiscelli Múzeum: Ragyogj! című kiállítás. Fotó: Kondella Misi Phography

Kiscelli Múzeum: Ragyogj! című kiállítás. Fotó: Fáryné Szalatnyay Judit

A kiállítás végén egy kifutón suhanhattunk végig, a játékos kedvű látogatók pedig fel is próbálhattak néhány csillogó ruhadarabot, hiszen az öltözködésben az érzékek közül nemcsak a látás, hanem a tapintás is hatalmas szerepet kap, s egy kicsit a kifutómodellek szerepében tetszeleghettek – itt a magasság nem akadály! A kifutó mellett közönség gyanánt pedig a szivárvány színeiben pompázó csillogó ruhába öltözött próbababák bókoltak. Innen juthattunk tovább addig a csigalépcsőig, amely az emeletre vezet, hogy közelebbről is megnézhessük a boltív mögött feltűnő, csillogó láncokból álló feliratot (Ragyogj), s egyúttal letekinthettünk az alattunk sorakozó csodákra.

A látogató nemcsak divattörténeti ismereteit bővíthette, nemcsak gyönyörködhetett a szabászati remekekben, a finom kezek munkájában, hanem egy, szinte a katarzishoz hasonló élménnyel is gazdagabb lett. A lelkét megfürdethette a csillogásban. Egy biztos, valamivel több lett. S a kis kifutó egyúttal emlékeztetett is minket arra, hogy a világ egy színpad, ahol játszani kell, s játszani csak ragyogóan érdemes!