bezár
 

irodalom

2020. 10. 13.
Nőkön átsöprő történelem
Gurubi Ágnes: Szív utca, Kalligram Kiadó, 2020
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nőkön átsöprő történelem „Az én történetemből hiányoznak a férfiak. Ahogyan az összes női felmenőméből” – adja meg a felütést a Szív utca elején Gurubi Ágnes. Ám hamar kiderül, hogy a családregény nőalakjainak életét éppen ők, a férfiak alakítják, és ha olykor fizikailag nem is látjuk őket, fontos figurái a család életének.

Az olvasó tehát már az első mondattal be van csapva. Nem rossz értelemben vett megtévesztés ez, sőt, inkább kijelentő mondatba burkolt játékra invitálás. A pont helyére szabadon behelyettesíthető bármilyen írásjel, hiszen innentől kezdve az asszociációk száma végtelen. A második becsapás viszont már sokkal váratlanabb, sokkal kegyetlenebb. Az egyes szám első személyű narráció miatt ugyanis akaratlanul is önéletrajzi regényként definiálódik a kötet, aztán a történet közepe táján egyetlen szó – az elbeszélő neve – teljesen más kontextusba helyezi ezt az előfeltevést.

Az író szándékosan távolodik az elbeszélőjétől, mint ahogyan Anna maga is igyekszik objektíven, kívülről tekinteni saját életére. Önéletrajzi írásból lesz egy csapásra fiktív naplóregény, ami a két történeti szál – a múlt és a jelen – összekapcsolódásáig erősen dokumentarista vonásokat hordoz. Gurubi Ágnes eltökélten próbál túllépni a műfaji korlátokon, és nemcsak szépirodalmi tekintetben, bátran használja a tudományos szövegekre jellemző formákat is, például a végjegyzetelést.

Ez azonban csak részlegesen sikerül, ugyanis az olyan száraz tényeket, mint a település népességszáma, vagy az egy háztömbben lakó zsidók aránya, úgy közli, mint egy leltárjegyzékbe vett adatot. Már-már eposzi seregszemlét tart, ami valós információkon alapul. Néhány helyen ugyanazon forrásokra támaszkodik, mint Zoltán Gábor a Szomszéd megírásakor, azonban ennél tovább nem megy. Gurubi, a főszereplőjéhez hasonlóan, komoly kutatómunkát végez, és bár a megszerzett információt nem sikerül maradéktalanul szépirodalmi igénnyel is a szövegbe dolgozni, a valóság beemelése plusz színezetet és hangulatot kölcsönöz a műnek.

Mindemellett az elbeszélő szándékolt elhatárolódásának gesztusa is felsejlik a sorok között azáltal, hogy Anna a saját életére is kívülről tekint rá. Bár a mű alapérzése a düh és a szégyen, amit a múltja és a jelene miatt érez, a nő képes kivonni magát a körülötte zajló eseményekből. A sokszor monológszerűen, egy mondatként futó gondolatmenetek tárgyilagosan szólnak tönkrement életekről, megalázottságról, és a családi problémákról, érintve az alkoholizmus és a családon belüli verbális – és néha fizikai – erőszak témáját.

Anna családjának minden nőtagja csak tűr. Generációról generációra adják át egymásnak a viselkedésmintát, arra tanítják a lányaikat, hogy minden körülmények között, szó nélkül viseljék el a férjük szeszélyeit. Különös kapcsolat van férfi és nő között: az elbeszélő kategorikusan tagadja a létüket (pontosabban a rokonsághoz fűződő bármilyen szorosabb viszonyukat), mégis, a férfi hiánya a családban férfihangon visszhangzik a fejében, látja a női felmenőinek életében megjelenő, majd távozó udvarlókat, szerelmeket, és a nagymama élete vége felé is a halott férjéhez, Ervinhez beszél. Már-már megdöbbentő jelenségként tárul elénk az ükanya vagy Anna válása, a család elhagyása, mintha a nő mint autonóm személyiség nem létezhetne.

Mindezt ráadásul keretezi a zsidó vallás szigorú szabályrendszere, ami ellen vérmérsékletüknek megfelelően szintén lázadnak a nők. Az elhallgatás motívuma kíséri a kikeresztelkedés jelenségét, az ima megtagadása, a keresztpapírokról szóló hazug történet, amit a történelmi események látszanak igazolni, mind ahhoz vezet, hogy Anna már csak utólag döbbenjen rá zsidó származására.

Identitásvesztés? Meghatározza-e a származásunk, a vallásunk, hogy kik vagyunk? – sejlik fel a kérdés, belekapaszkodva abba a gondolatba, hogy gyökerek nélkül nem találhatjuk meg igazán önmagunkat. Azonban hamar kiderül, hogy a múlt erőszakos felbolygatása is éppen olyan bizonytalanságot szül, mint a nem-tudás, és az embernek minden egyes információmorzsával újra kell definiálnia önmagát.

Nyugvópontot a család életében egyedül a Szív utca jelenthet, pontosabban az a jelzés nélküli ház, amit a turisták, tágabb értelemben pedig a kíváncsiskodók, nem találnak meg térkép alapján, csak az tudja, hogy hol van, akinek ott van dolga, akinek kötődése van hozzá. A Szív utca nem kiindulópont, és nem is a lezárás helyszíne, sokkal inkább a sorsfordító eseményekké. Itt lakott Bella, Anna nagyanyja, aki gondos vonásokkal írta át a családi történeteket – „Nagyanyám a kezein hordozta a méltóságát” (87. o.).

Bella volt az első a családban, aki kikeresztelkedett, az egyetlen, aki nem emigrált, és ő volt az első, aki saját hazugságai mentén igyekezett másnak tűnni, mint ami. Az egyetlen őszinte pillanata talán a testvérével, Ilonával való kibékülése a Szív utcai lakásban, ami egy egész életen át tartó alaptalan harag és féltékenység feloldása. Ám az önámítás, a magunkkal szembeni hazugságok úgy szállnak anyáról lányra, mint két-három generációval korábban a behódolás és megalkuvás. De átörökölhető-e a hazugság? Létezhet-e, hogy a sejtjeinkben hordozzuk, az anyatejjel szívjuk magunkba, vagy dönthetünk-e másképp, ha nem akarunk rálépni az önámítás útjára?

Átadunk és átveszünk, szülő a gyerektől, és ezt a gesztust a szerző nemcsak képletesen, az írás szintjén tárja az olvasó elé, hanem párhuzamot von saját írói voltával is, hiszen Anna kamaszlányának versét a történet végén Gurubi Ágnes saját lánya, Szonja írta, így vált ő is – félig láthatatlanul – a regény részévé.

És amikor a mozaikdarabkák már látszólag a helyükre kerülnek, az utolsó mondat, csakúgy, mint Anna nevének beemelése a regény közepén, újrapozícionál minden addig elhangzott mondatot, megkérdőjelez minden tényt, és arra késztet, hogy olvassuk újra a művet, más aspektusból: az eltűnt idők embereinek történetét, visszaemlékezéseiket, hiszen a végén „[n]agyjából ennyi maradt belőlük: a rózsaszínre színezett megismerkedésük” (113. o.).

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Vass Antónia --

1990-ben született Székesfehérváron, az ELTE irodalom- és kultúratudomány mesterszakán végzett. Rendszeresen ír színházról és irodalomról különböző portáloknak, emellett fotózással is foglalkozik, leginkább színházi előadásokat fotóz. 2015-ben színikritikusi ösztöndíjat nyert, a Prae.hu-n 2016 óta jelennek meg cikkei.


További írások a rovatból

irodalom

Két esemény margójára Két esemény margójára
A Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról
irodalom

A kontakt-Margó első napja A kontakt-Margó első napja
Benne: Díjátadó, Mucsi Zoltán, Pető Péter
irodalom

Nőkön átsöprő történelem Nőkön átsöprő történelem
Gurubi Ágnes: Szív utca, Kalligram Kiadó, 2020

Más művészeti ágakról

színház

Nőtípusok cirkuszi nyelven Nőtípusok cirkuszi nyelven
A Fővárosi Nagycirkusz Tündértánc-Nővarázs című előadásáról
art&design

Az érintések láthatatlan története Az érintések láthatatlan története
Szántói Lilla taktilis érzékelésen alapuló kiállításáról
színház

Megszületett a félig született egésze Megszületett a félig született egésze
Fekete Ádám Haloktatás, márványprotézissel című vízigót kosárlabda darabja
gyerek

Frisszen, capkodószan Frisszen, capkodószan
Vadlazac workshop - Ifjú Budapest


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés