bezár
 

film

2021. 02. 01.
„Podcasting”, a kultúrszerelem
Podcast-történet és ajánló a hazai, kulturális csatornákról
Tartalom értékelése (6 vélemény alapján):
Alig emlékszem az internet különböző vívmányaival való első találkozásaimra. Nem tudom felidézni, mikor láttam életem első Youtube-videóját, vagy, mikor böngésztem először blogok között. Két dologra viszont élénken emlékszem. Az egyik a Facebook-regisztrációm, a másik az a pillanat, amikortól rendszeresen elkezdtem podcastadásokat hallgatni. A tech-óriástól idővel kissé elidegenedtem, sőt, éppen Facebook és Messenger „böjtbe” kezdtem, az utóbbi viszont meglehetősen a szívemhez nőtt. Ezért is vállalkoztam a podcasttörténelem rövid összefoglalására, és azt is kifejtem, miért jó podcastokat hallgatni, milyen hazai, kulturális csatornákat érdemes követni – és egyáltalán milyen mértékben fedik le a kulturális életet.  

A podcast nem egy online rádióadás, mert sosincs élő vagy lineáris közvetítés. Nem is hangjáték, mert a műfaji keretek lazábbak, változatosabbak, vannak jól szerkesztett, feszes tempójú adások, és vannak asszociatív, baráti beszélgetéseket (sörözéseket/borozásokat) idéző műsorok is. A podcast tehát letölthető vagy bármikor elérhető, általában epizódokban megjelenő digitális hanganyag. Maga az elnevezés egy szóösszerántás 2004-ből, az iPod és a broadcast (adás, csatorna) szavak összevonásából jött létre, a ’podcasting’ kifejezés pedig szintén abban az évben, a The Guardian egyik cikkében bukkant fel először, amelyben Ben Hammerseley az audio műfajok internetes, újbóli virágzását vizsgálta. Urbánus legendák szerint Hammerseley-nek az írása élesítése előtt szóltak a The Guardian szerkesztői, hogy ha még egy mondatot írna, azzal teljesen kitöltené a megadott karakterszámot. Ekkor szúrt be egy kérdést a cikk elejére, amiben az új audio műfajnak próbált nevet találni. Tehát a podcastolás az említett cikkben még csak kósza lehetőségként merült fel az olyan kifejezések mellett, mint az audioblogging vagy a GuerillaMedia. Végül valamiért mégis ez vetette meg a lábát az angol nyelvben, majd rögzült a magyarban. Ebben közrejátszhatott az is, hogy a cikk megjelenése után néhány hónappal Hammerseley kapott egy telefonhívást az Oxford English Dictionary szerkesztőitől. Arról firtatták, valóban ő találta-e ki a podcast kifejezést, mivel a cikkét megelőzően nincs nyoma a szó használatának, pedig azt be akarják illeszteni a legfrissebb kiadásba.

Miért is jó podcastot hallgatni? Legfőképp az univerzális átalakító kábel jellege miatt

– összeköti a régebbi korokat napjainkkal, őrzi a rádióhallgatás nosztalgiáját, miközben a zsebben is meglapuló Sokol helyett Xiaomiról vagy Samsungról szól, tehát stabilan a jelenben tart. Még egy érv mellette a befogadás módja, ugyanis az aktív hallgatás képes egy kicsit ellensúlyozni az eléggé egyhangú (azaz mindent leuraló), képalapú kommunikációs és fogyasztási szokásainkat. A hallgatás egészen másfajta figyelmet igényel, mint a képek, maga a képernyők bámulása. Nincs fizikai tárgya, tehát a figyelem befelé, belső tartalmak, gondolatok felé irányul. De azért óvatosságra intek mindenkit, könnyű a multi-tasking csapdájába esni adások hallgatása közben. Egy óriási mítosz (erről egy kiváló tanulmány itt elérhető), hogy a multi-tasking hatékony munkavégzés, mivel a figyelem gyors és sűrű váltogatása valójában csak lefárasztja az agyunkat. Szóval podcastot hallgatni is csak jól megszokott, egyszerű cselekvések, mint pl. vezetés, sétálás, vagy mosogatás közben érdemes. Könnyen úgy tűnhet, már-már piedesztálra emeltem a podcastolást, hiszen itt van valami, amit végre nem egy képernyőre tapadva kell befogadni (ami most, a járványidőszakban, az Idétlen időket megidéző, végtelen ’hómofiszolásban’ vagy digitális oktatásban különösen felértékelődik), de a habzsolás, a túlfogyasztás itt is létezik. Az angol nyelvben a ’binge-watching’ analógiájára megszületett a podfasting. A kifejezés azokat jelöli, akik felgyorsítják a beszéd tempóját, hogy hamarabb végig érjenek egy-egy adáson, hogy aztán rátérhessenek a következőre.

A podcast 2004-es felbukkanásához képest nagyjából 10 év alatt vált globális jelenséggé, komoly médiaipari tényezővé. Ehhez persze kellett a technika rohamos fejlődése, a könnyen beszerezhető, rögzítésre és vágásra alkalmas eszközök, a letöltéshez/hallgatáshoz szükséges mobilinternet elterjedése. Mellettük szerepet játszott az is, hogy 2012-ben az Apple megalkotta az iPhone podcast applikációját, ezzel pedig a világ nyugati felén emberek millióinak vált még könnyebben elérhetővé (és egyben nagyon trendivé is) a podcasthallgatás. De az igazi áttörést, a nagy hallgatóságot 2014-ben a Serial című, számos díjjal jutalmazott, azóta kultikussá váló bűnügyi podcast váltotta ki. Az adás tulajdonképpen az oknyomozó újságírás audio verziója, amiben egy Twin Peaks-i mélységeket súroló, csak éppen nem fiktív, hanem egy 1999-ben történt gyilkosságot és nyomozását göngyölíti fel Sarah Koenig újságíró. A Serialből több évad és világrekord született, bebizonyította, hogy hallgatni újra érdemes és érdekes. Azóta is töretlenül csúcstartó, soha ennyien (több mint 340 millióan) nem töltöttek még le podcastot.

serialSerial és a Hardcover History podcastok borítófotói

15-16 év technikai változásai, mobilinternet, globalizált fogyasztási trendek ide vagy oda, a podcast itthon még mindig kísérleti műfajnak számít. Ennyi idő alatt sem vált arányosan annyira népszerűvé, mint az USA-ban, az Egyesült Királyságban vagy éppen Olaszországban. Experimentális jellege abból olvasható ki a leginkább, hogy arányaiban véve egészen sok csatorna hallgatható (a podkaszt.hu, SoundCloud, Spotify alkalmazásokon), csak kevesen ismerik őket. Az is árulkodó, hogy itthon a „melyik a kedvenc podcast csatornád?” kérdésre nincsenek automatikus válaszok vagy adások, amelyeknek mindenki bedobja a nevét, míg nyugati országokban alap, hogy erre a kérdésre szinte mindenki rávágja például a My dad write a porno, Hardcover History, Morning Jew adásokat. Létezik-e tehát a podcast történetének hazai vonatkozása? A válasz egyértelműen igen, csak még épp kibontakozóban van, így nehéz pontosan felvázolni. Ehhez az is hozzájárul, hogy a magyar podcast csatornák nagy részét lelkes és a témákhoz értő, de nem minden esetben szakértő, valamint az újságírásban, digitális tartalmak gyártásában azt megelőzően nem feltétlenül tapasztalt emberek csinálják. A nagyobb hírportálok, kulturális intézmények, múzeumok, folyóiratok, közéleti szereplők stb. (egy-két kivétellel) pedig csak az elmúlt 2-3 évben indítottak rendszeres adással jelentkező csatornákat. A már említett koronavírus okozta bezártság egyébként is nagy löketet adott az új kikapcsolódási lehetőségek kialakításához, és ennek a podcast is részese, mivel a karantén környékén sokan fogtak hanganyagok gyártásába – több-kevesebb kitartással. A rendszertelen és/vagy megszűnő csatornák pedig szintén nem kedvezhetnek a hallgatósági növekedésnek. 

Személyes ajánlómat nem a tartalom szerint, hanem a készítők szerint csoportosítom. Kik fognak tehát hanganyagok gyártásába, és melyik művészeti ág(ak)at fedik le leginkább? Először is, a magyar kulturális életben stabil pozícióval rendelkező intézmények, múzeumok közül a Petőfi Irodalmi Múzeum. A PIM meglehetősen tágan értelmezi a podcast műfaji kereteit, tehát a csatorna egyszerre szolgál hanganyagok archívumaként, megtalálhatók régebbi PIM-es beszélgetések, a szó szoros értelmében vett podcastok irodalmi ösztöndíjakról, budapesti múzeumokról, és vannak hangoskönyvre hajazó anyagok is. Az Ybl Budai Kreatív Ház is rendszeresen jelentkezik podcastokkal, az adásokban a kortárs képzőművészeti szcéna szereplői szólalnak meg, legfőképp kereskedelmi galériák vezetői és az általuk képviselt művészek osztják meg tapasztalataikat. A magyarmuzeumok.hu csatornája a Perspektívák, ami a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület online magazinja. Az adások beszélgetéseket tartalmaznak hazai múzeumok, mint például a Kiscelli Múzeum, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum szakembereivel, vezetőivel. Az interjúk átfogó képet nyújtanak az adott intézmény profiljáról, jelenlegi helyzetéről és az ott folyó kutatómunkákról. Aztán ott vannak a saját műfajukban évek óta szintén előkelő helyet foglaló portálok, mint a Litera, az Octogon Magazin, az Artportal Potméter podcastja, vagy a wmn.hu Popfilter nevű podcast csatornája. Az Octogon Magazin a design és az építészet platformja, rendszeresen jelentkeznek a legaktuálisabb jelenségeket és trendeket felölelő podcastokkal. Adásaikban többek között szó esik a kortárs üvegművészet és a címfestő szakma lehetőségeiről, az urbanisztika, az építészet és a formatervezés jelenkori kihívásairól. Az Artportal Potméter podcastjának profilja a kortárs képzőművészet és a kulturális politika, itt többek között a budapesti emlékműhelyzettel, aktuális kiállításokkal foglalkoznak, valamint villám „audio-tárlatvezetéseket” is hallgathatunk. A Litera az Litera marad podcaston keresztül is, tehát főképp frissen megjelent kötetekről való kritikai beszélgetéseket kínál, és az archívumjelleg esetükben is érezhető, számos korábbi irodalmi esemény hangfelvételei megtalálhatók. A Popfilter (nem, a névnek semmi köze a populáris kultúrához, mint ahogyan én, a hanggyártásban[1] teljesen tudattalan létező először hittem) műfaját tekintve eléggé szerteágazó, de az biztos, hogy nagyon sok kultúrával, művészettel foglalkozó tartalmuk van, Závada Pétertől Lovasin át Székely Kriszta rendezőig sok mindenkivel készítettek már interjút.

azéletmegmindenAz élet meg minden podcast borítófotója

A szubjektív ajánlóm következő kategóriáját az újságírásban tapasztalt „nomádok” alkotják, akik mögött nincs egy intézmény, hanem egyszemélyes csatornát visznek. Ilyen például Az élet, meg minden csatorna, amelyet az újságírásban régóta profi Tóth Szabolcs Töhötöm készít. A csatorna címe nem túlzás, az életút-interjúkon keresztül szinte nincs a (köz)életnek olyan szegmense, amit ne érintene, így készült például Wahorn Andrással, Szécsi Noémival és Morcsányi Gézával is beszélgetés. Az élet meg minden mögött óriás felkészültség, precíz szerkesztői munka és mindenre kiterjedő kíváncsiság áll, az egyik legjobb irányt jelöli ki, ami felé az újságírás terjeszkedhet ma. A Lapozz a 99-re! csatornát szintén egy „szakmabeli” (és a mögötte álló formátum és tartalomfejlesztő csapat, a Betone Studio) viszi, Szabados Ági, „híradós” a hangja a könyvek és kortárs irodalmi szereplők köré épült csatornának. Adásai között jól megférnek egymás mellett a könyvkiadás, könyves start-up-ok, a pszichológia és a gyerekirodalom témái.

Az intézményi vagy újságírói háttérrel, digitális tartalomgyártásban nagy tapasztalattal rendelkező podcastok felől haladunk a vállaltan kísérletező, egyéni olvasási, színházi vagy filmes élményeket és véleményeket megosztó, vagyis „alulról szerveződő” podcast csatornák felé. Átmenet ezek között a Litmusz Műhely irodalmi podcast, ahol szakmabeliek beszélgetnek kortárs szerzőkkel. Mégis, mivel minden adásban ugyanarra az egy, egyszerűen feltett kérdésre keresik a választ, hogy az „irodalom ki-kicsodának a micsodája”, azonnal távolságot teremtenek a kanonizáló beszédmódtól, és teret engednek a szabad asszociációknak. A Vénusz Projekt-et, Rutai Lili és Solti Hanna újságírók adásait azért sorolom ide, mert függetlenek, minden szinten újítók és kísérletezők. Égetően fontos és aktuális, alapvetően társadalmi ügyeket érintő témákkal foglalkoznak, mindezt podcastokon keresztül, vállaltan feminista pozícióból. Csak női előadókkal, művészekkel, szakemberekkel beszélgetnek, és a társadalmi ügyek mellett több adást is szentelnek könyveknek, az olvasás hatásainak, vagy éppen kis művészeti kollektíváknak.

vakfoltPopkult, csajok satöbbi és a Vakfolt podcastok borítófotói

A következő kategóriába azokat az adásokat sorolom, amelyek tanúsítják, hogy a podcast többet és mást tud nyújtani, mint a nézőtől egyszerűen a passzív görgetést vagy fogyasztást elváró Instagram, Facebook vagy a streaming szolgáltatók: bárki lavírozhat a műsorszerkesztő és -vezető, illetve hallgatói pozíciók között. A soron következő csatornák főképp a már említett teljesen személyes kulturális, olvasási élmények, vélemények és ajánlók megosztásának terepén mozognak. A Kultrahang hihetetlenül lazán tárgyal színházi darabokat, könyveket, mintha péntek este két, megszállottan kultúraimádó barátnő beszélgetésébe csöppennénk bele egy pesti kis kocsmában. A Vakfolt filmes podcast az örök halogatóknak való, azoknak, akik már 10-20 éve lemaradva érzik magukat a saját filmes listájukkal. Kortárssal semmiképpen, kizárólag a 20. század nagyjaival foglalkoznak, és a tematikus évadoknak köszönhetően elég nagy filmritkaságokat is sikerül előbányászniuk. A Filmklub csatornán nem kifejezetten csak filmekről, hanem a filmes szakma szinte összes szereplőjével találhatók beszélgetések – ha valaki elkezdi őket hallgatni, alapos képet kap a magyar film közelmúltjának alakulásairól. A Popkult, csajok, satöbbi podcast készítői az angolszász pop kultúra mélyen elkötelezett rajongói, a szó legszorosabb értelmében. Különösen otthonosan mozognak a kortárs irodalom és a különböző streaming szolgáltatók anyagai és Tv-csatornák között. A Könyvpáros adásait hallgatni olyan, mint beosonni egy olvasó pár otthonába, és szemügyre venni a könyvespolcokat, az éjjeliszekrényeken sorakozó, aktuális olvasmányokat. Az adás szubjektív vélemények tára frissen megjelent és klasszikus kötetetekről, egy pár beszélgetéseibe ágyazva.

Az ajánlón keresztül kirajzolódik, hogy a hazai kulturális és művészeti témákkal foglalkozó podcastok sokszínűek, széles közönséget tudnak megszólítani. Nehéz megfogalmazni konkrét „trendeket” jelenleg, a fogyasztói és készítői oldalról egyaránt, hiszen, ahogyan korábban is felvázoltam már, a podcast története itthon épp hogy csak elkezdődött. Kijelentések helyett célszerűbb most még inkább csak kérdéseket feltenni, és hallgatni, hogyan alakul a hazai podcast mutató. Mert vajon milyen utat fog bejárni itthon? Pusztán idő kérdése, és ugyanannyira népszerű lesz, mint az USA-ban vagy Nagy Britanniában? Tekinthetünk rá a vlogok vagy a streamingszolgáltatók dokusorozatainak vetélytársaként? Vagy jobban járunk el, ha a „mainstream”, többnyire képalapú médiumok ellenpontjaként tartjuk számon? Értelmezhetjük-e a podcastot a fogyasztói kultúra jó, sőt, akár az új kritikai gyakorlataként?

Fotók: unsplash.compixabay.com


[1] Egyszerű Wikipédia rákeresés alapján: a hangtechnikában használatos eszköz; közelmikrofonozáskor használjuk a hasznavehetetlen és káros akusztikai tulajdonságú mikrofonszivacsok alternatívájaként.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Balajthy Boglárka --


További írások a rovatból

Magnus von Horn: SWEAT
Fanny és Alexander – Gondolatok a filmbéli Ekdahl-lakásról
Steve Lightfoot: Ne higgy a szemének!
Emerald Fennell: Ígéretes fiatal nő

Más művészeti ágakról

színház

A színházi nevelés felelőssége A színházi nevelés felelőssége
Ahogy teccik a Gyulai Shakespeare Fesztiválon
Rómeó-misszió avagy Rómeó és Júlia a Kaposvári Egyetem harmadéves színész osztálya előadásában Gyulán
színház

Szól bennünk a világ Szól bennünk a világ
Háy János Elem című darabja a Szkénében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés