bezár
 

irodalom

2021. 12. 05.
A Szép hűtlenek alkonya
Nádasdy Ádám: A csökkenő költőiség. Tanulmányok, beszélgetések Shakespeare és Dante fordításáról, Magvető Kiadó, Budapest, 2021.
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Nádasdy Ádám tanulmánykötetének címe, A csökkenő költőiség már első ránézésére meglepő, egyben elgondolkodtató. Költőietlen korban élnénk, ahol a költészet a leértékelt áruk polcára került? Ám a könyvet megfordítva a borítón, a kötet címét adó tanulmányból vett idézet megadja az értelmezés kulcsát: „Szövegeit [Shakespeare-ét] sem kell már a fordításban se archaizálni, se költőiesíteni. Csökkenhet a költőiség, növekedhet a Shakespeare-iség.

Persze azért a kötetet olvasva némileg megalapozottnak érezhetjük az első benyomásunkat a költőiség visszaszorulásáról, mikor Nádasdy Ádám Shakespeare darabjainak új fordításairól beszél: „A színház élő nyelvet igényel, érthető, hogy új fordításokat rendelnek - …” (Se bús, se zord – Beszélgetés Szálinger Balázzsal) vagy amikor a Hamlet kapcsán hasonlítja össze Arany és a saját fordítását (Shakespeare: miért újra és úja?). Nádasdy szerint Arany változata úgy hat, mint egy lassan elszopogatott gyógycukorka, míg a sajátja, mintha ugyanazt a szert intravénásan fecskendeznék belénk.  A szavak ereje ott és akkor kivédhetetlenül érvényesül, a néző nem vonhatja ki magát hatásuk alól. A színház és irodalom viszonyát elemezve megállapítja: mai korunkban – tegyük hozzá, hasonlóan Shakespeare korához – virágzik a színház, viszont a komoly szépirodalom olvasása iránti igény csökken (Ez is csak szöveg – Beszélgetés Szele Bálinttal). Közhely, hogy felgyorsult korban élünk, ahol ömlik ránk az információ, leginkább gyorsan pergő képi formában. Így érthető, hogy az egyre vizualizáltabb fiatalabb nemzedékek másként viszonyulnak az írott szöveghez, mint az idősebbek. A színházaknak pedig ezt az igényt kell kielégíteniük, felvenni a versenyt a filmekkel, a klipekkel, képregényekkel, animációkkal.

Korunkban épp ezért van változóban a műfordításokhoz való viszony, átalakulnak a velük szembeni elvárások. Ahogy Nádasdy A csökkenő költészet című tanulmányában kifejti: a korábbi korokban, a 19 században (Arany, Vörösmarty) és a 20. század elején, a Nyugat körének fordítói Shakespeare-ben elsősorban a költőt láttak, nem a drámaírót. Így náluk még a dús szókincs és hangzás, a nyelvi és zenei hatások halmozása, a kimódolt és természetellenes metrika szükségszerű fordítói követelmény volt. Belejátszott ebbe a bizonyítási kényszer, a fordítói becsvágy is. Bizonyítani kellett a magyar nyelv gazdagságát, hajlékonyságát, azt, hogy a legnagyobb irodalmi művek visszaadására is alkalmas. Sőt, még szebb hangzásra is képes, mint az eredeti.

De nemcsak mai korunk igénye, a szerző fordítói programja is egybevág ezzel. Nádasdy Ádám nyelvészként is, költőként is közelebb érzi magához a nyelvileg és tartalmilag pontosabb, verselésében modernebb, formahűtlenebb szövegek megteremtését, legyen szó Shakespeare drámáiról vagy Dante Isteni Színjátékáról.

Az első fordítás 1994-ben született. Gothár Péter kérte fel Nádasdyt a Katona József Színházban megrendezésre kerülő Szentivánéji álom újrafordítására. Ebben közrejátszott, hogy Gothár ismerte a kaposvári Csiky Gergely színháznak készített Goldoni vígjáték, A terecske  fordítását. Tudta, hogy angolt tanít az egyetemen és költőként verseiben gyakran utal a Szentivánéji álomra. Mindenesetre Arannyal versengeni nem volt egyszerű feladat. Hogy mennyire nem, arra bizonyíték, hogy Nádasdy három esszében is értekezik a darab fordítási kérdéseiről, leginkább Arany és a saját fordításának összevetésére fókuszálva (Egy kis takarmány – Szentivánéji álom, Mesterek és metrumok Arany Szentivánéji fordításában, Nyelvtan és verstan: az öt és feles jambus). Kiderül, a darabnak Arany (1864) és Nádasdy verzióján kívül még öt fordítása is létezik: Eörsi István (1980/1994), Emőd György (1984), Csányi János (1995) Jánosházy György (2003), Báthori Csaba (2010). De Arany majd 150 éves színpadi egyeduralmára is magyarázatot kapunk: „Arany meglátta a darabban (…) a sokszínűséget, s ezért maga is egy sokszínűbb, a végletek közt csapongó fordítást készített. Nem túlzás azt mondani, hogy túltett az eredetin: nem átallja helyenként merészen modernizálni Shakespeare-t.” Az akkori előadást visszaidézve, minden szépsége ellenére is, biztos sokaknak hiányoztak Arany szállóigévé vált nyelvi fordulatai. A tanulmányokat elolvasva viszont remélhetőleg a korábban kétkedőknek is sikerül majd megérteniük és elfogadniuk Nádasdy fordítói szándékát. Például azt a a mesterekkel kapcsolatos felismerést, hogy ők nem tanulatlan parasztok, mint Aranynál, hanem félművelt, kissé sznob városi kispolgárok. Ahogy Rutkay Kálmánnak, az angol filológia nagy öregjének, Nádasdy egykori tanárának Egy Szentivánéji fordítás című írásával (Holmi, 1996/5) vitázva olyan tanáros pontossággal vezeti be az olvasót az időmértékes és hangsúlyos, az öt és öt és feles jambusok különbségeibe, a nő vagy hímrímek, a könnyű és nehéz függelékek rejtelmeibe, hogy még a verstanban kevéssé járatos olvasó számára is képes világossá tenni ezt a nehéz kérdést.

Nádasdy sallangoktól megtisztított, az élőbeszédhez közelítő prózaibb fordításai szakmai körökben is az újdonság erejével hatottak. A Szele Bálint által készített interjúban Nádasdy  idézte Várady Szabolcs kritikáját A vihar fordítása kapcsán: „hogy jó meg szép meg pontos, de az egész olyan „sachlich”, vagyis olyan dologi, olyan tárgyilagos.” Mire Nádasdy azzal érvelt, hogy Shakespeare nem Rostand Cyranója. A dolog érdekessége, hogy épp 2020-ban jelent meg a Park Kiadónál a Cyrano Bognár Róbert prózafordításában, Várady Szabolcs versbetétivel. Itt az utószóban Várady Szabolcs azzal kezdi: „Újrafordítani a Cyranót? – Rostand nem Shakespeare. Shakespeare elbír akárhány újrafordítást…” Mint látjuk, az irodalmárok is csak emberek, ők is szeretik a szomszéd kertjét zöldebbnek látni. Csak apró megjegyzés: ezt a fordítást is a Katona József Színház számára rendelték meg, Zsámbéki Gábor rendezte volna meg 2011-ben, ám helyette végül Petri György Mizantrópja került bemutatásra.   

A Szentivánéji álom mellett még a Rómeó és Júlia („Átkeresztelem magam – Rómeó és Júlia, Vígság és vígjáték a tragédiákban) a Lear király („Akarsz futballozni?” – Lear király), A velencei kalmár (Ki hazudik nagyobbat? – A velencei kalmár) fordításában rejlő buktatókról olvashatunk egy-egy tanulmányt. Hosszas értekezést a Máb – monológ vagy a szonettformában megírt báli ismerkedési jelenet átültetési nehézségeiről, vagy a Júlia temetését követő kulisszahasogatóan olcsó komikus jelenet nehezen visszaadható humoráról. Nádasdy megemlíti, hogy ez utóbit ma már annyira nem érezzük ízlésesnek, ezért a rendezők rendre ki is hagyják. Megtudjuk, az Erzsébet-kori Angliában létezett már a futball őse. De ez akkoriban még az alacsonyabb néposztályok durva sportja volt, szemben az elegánsnak és úriasnak tartott tenisszel. Ezért számít otromba sértésnek, mikor Lear embere lefocistázza Goneril udvarmesterét, Oswaldot.   

A kötet közel kétharmadát kivető Shakespeare-fordításokhoz készült magyarázatok után az utolsó harmad a Dante isteni Színjátéka kapcsán született tanulmányok gyűjteménye. Bár ez is pont tíz fejezet, az írások jóval rövidebbek. Míg a Shakespeare-fordítások mind színházi megrendelésre készültek (az angol drámaírónak tulajdonított 37 műből Nádasdy eddig 13-at ültetett át magyarra!), addig a Dante-fordítást az írói becsvágy szülte. Persze itt is megvan a nagy vetélytárs, Babits, aki Rába György kifejezésével élve „a szép hűtlenek” közé tartozott.  Az elnevezés Benedetto Croce (1866 – 1952) olasz filozófus bonbonjához köthető: „A fordítások olyanok, mint a nők, vannak csúnyák, akik hűségesek és vannak szépek, akik hűtlenek.”

Nádasdy már a fejezetnyitó Szálinger Balázzsal készült interjúban leszögezi, ezúttal is a tartalmi hűség mellett tette le a voksát. Ezért bár megtartotta a verses formát, az ötös drámai jambust, de elhagyta a rímeket. Mivel Dante műve alapvetően a legnagyobb egységtől a legkisebbig a hármas számra épül: Pokol - Purgatórium – Paradicsom, minden egység 33 ének, a rímképlete is egymásba fonódó tercinákból, azaz hármas rímekből áll. Így ez a megoldás valószínűleg sok olvasóban ébreszt majd erős kétséget. De Nádasdy fordításának részletei, példái annyira meggyőzőek, hogy bizonyosan a kezdetben hitetlenkedők is belátják majd igazát. Tényleg világosabb, pontosabb, közérthetőbb szöveget kapunk, jól nyomon követhető cselekménnyel. Dante célja ugyanis Comediájával, hogy a Biblia mellett tankönyvként szolgáljon kora olvasói, illetve hallgatói számára – mivel ekkoriban a könyveket még jobbára felolvasták, nem olvasták. A szórakoztatás és gyönyörködtetés csak másodlagos funkciónak számított. Ezért fektetett nagy hangsúlyt Nádasdy a szakkifejezések (Bűnök? Erények?), a teológiai tételek (A nagyvonalú riválisok: Ferenc és Domonkos, Jogos bosszúért jogos büntetése?), a fizikai szituációk (Weöres Sándor Dante- kísérlete) pedáns használatának követésére és magyarázatára. A rímtelen verselés választásában rejlő problematika a tanulmányok felében visszaköszön ( Se bús, se zord -  Beszélgetés Szálinger Balázzsal, A világirodalom tengelyében, Stíluskérdések az Isteni Színjáték fordításában, A rímelés veszélyei, Weöres Sándor Dante-kísérlete, Anakronizmus és korszerűség), mintha Nádasdynak önmagát is meg kellett volna győznie az igazáról, nemcsak a szakembereket és a laikus olvasókat.  Ez pedig óhatatlanul kissé fárasztó önismétlések sorozatának hat a végére, még akkor is, ha minden írás új példákkal, új idézetekkel, hol bővebben, hol tömörebben világítja meg ezt a kérdést.

Végül érdemes szót ejteni a könyv borítójáról (Pintér József munkája), aki a Szele Bálint interjú alapján érzékletesen önti képi formába Nádasdy Ádám dolgozószobáját, munkamódszerét. Hasznos tájékoztató a kötet végén a Nádasdy fordításait és a könyvben megjelent fordításokat felsoroló jegyzék. Bár sajnálatos, hogy az utóbbinál csak a kiadás évét tüntetik fel, a kiadókat nem. Ennél az aprócska szerkesztői gondatlanságnál viszont nagyobb hiányosság, hogy mint a szerzői előszóból kiderül: az írások az utóbbi 30 évben közölt publikációk, interjúk egybeszerkesztett anyaga, így jó lett volna jelezni a korábbi megjelenések forrását. Már csak azért is, mert érezhető, hogy egyes cikk szakfolyóiratok, mások a szélesebb olvasóközönségnek szánt irodalmi lapok számára készültek. Ennek ellenére Nádasdy Ádám szövegein mindenhol érezhető a jó tanár attitűdje, világosan, közérthetően, lényegre törően vezeti be olvasóit a Shakespeare és Dante fordítások műhelytitkaiba.  

nyomtat

Szerzők

-- pusztai ilona --


További írások a rovatból

DH_BUDAPEST konferencia – 2022. 11. 23-25.
irodalom

Balázs Imre József Éjszakák a zenben című kötetének bemutatója
Bemutatták Németh Gábor Dávid: Lebegő arborétum (Prae Kiadó, 2022) című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés