A konferencia helyszíne a balatonfüredi Modern Műtár volt. Tóbiás Krisztián és Burza Patrícia Kármen köszöntője után a nyitóelőadást Kovács Eszter, a Pagony alapító főszerkesztője és Rét Viktória, a Kufli-sorozat jelenlegi szerkesztője tartották.

Kovács Eszter arról mesélt, hogy hogyan született meg ennek a meseuniverzumnak az ötlete: tíz évvel ezelőtt, amikor Dániel András volt a Pagony művészeti vezetője, az akkori irodájuk előtti gangon állva beszélgettek: a kiadó az óvodásoknak szeretett volna valami új témával előhozakodni, míg a művészeti vezető asztalfiókjában lapult egy még kiadatlan világ. A részletekre már egyikük sem emlékezett, de innen indult a történet. Eredetileg is sorozatnak tervezték, minimum három kötettel. Már ekkor számos jellegzetes vonása látható volt a sorozatnak: hét figura, kompakt és teljes univerzum, sokrétegű humor. Ezek az antihősök, akik a semmi közepén csinálják a semmit, tíz év alatt nagyon messzire jutottak el attól a bizonyos gangtól: húsz könyv jelent meg összesen harminckilenc mesével; három lapozó, két diafilm, három évadnyi sorozat (háromszor tizenhárom rész); három mozifilm, négy-ötféle színházi feldolgozás; hatféle társasjáték; és most a legújabb, hogy játszótér témájává vált a Kufli-univerzum. Az összes könyvre nézve nagyjából kilencszázhatvan oldalnyi kép és szöveg született, amit kétszázhatvanezer példányszámban kelt el. A legnépszerűbb ezek közül máig az első rész (Egy kupac Kufli), amiből huszonötezer darab kelt el mostanáig. 

Rét Viktória, a sorozat szerkesztője 2017 óta dolgozik a Kufli-könyvekkel. Elmondta, könnyebbséget jelent, hogy kötött formával, terjedelemmel és mérettel dolgoznak, hiszen ezt csak egyszer kellett kitalálni, a legelején, azóta pedig ezek a komponensek változatlanok. A bevezető előadást egy kvízzel zárták le, amelyet kifejezetten felnőtteknek készítettek. Elmondásuk alapján a gyerekeknek nem győznek nehezebbnél nehezebb kérdéseket összeállítani, hiszen annyira jól figyelnek, hogy minden kérdésre mindig kórusban mondják a jó megoldást. 

Az első szekció első előadását Révész Emese művészettörténész tartotta. Előadása fókuszába a kép és szöveg kapcsolatát helyezte. Mint mondta, szerencsés helyzet, ha a szöveg és a kép ugyanonnan érkezik. Megemlítette, hogy a Kuflik születésekor melyek volt azok a hasonló művek, amelyek a humort helyezték középpontba és divatosak voltak. Felsorolta többek között a Muminokat, az Adventure Time-ot és a The Amazing World of Gumballt is. Kitért a magyar gyermekirodalmon belül a Pompom meséire is, ahol szintén nagyon fontos szerepet tölt be a humor és az illusztráció, illetve Győrffy Anna Kesztyűmeséjére, amelyet összehasonlított a Kuflikban szereplő saját életterekkel. Széles körben vizsgálódó előadásában szó esett még szél-lényekről és jelentőségükről (Levernyó, Mohamanyi, Macskalegyek); kép-szöveg szintekről (akció, emblematikus, lételméleti/filozófiai); intertextusokról és hipertextusokról, vendégképekről, zenei-, tótágas-, filmkockaeffektusról; szerzői kiszólásokról a szövegen belül, és arról, hogy valójában mire is tanítják a kuflik a gyerekeket.

A második előadást Kérchy Anna, az SZTE BTK Angol-Amerikai Intézetének habilitált egyetemi docense tartotta. Előadásának címe Az elvarázsolt rét, mint játéktér volt. Szó esett a fiktív világépítésről, a nonszensz képi játékról, a metanarrativitásról, a nonszensz irodalmi párhuzamokról és az identitás kérdéséről. Kérchy Anna kiemelte a másságokra érzékeny reagálásokat a kufliverzumban. Ilyenek a a figura és a háttér hierarchikus ellentétpárjának felbomlasztása, amikor hangot kap az elnémított láthatatlan is, sőt akár humor forrását is képezi, illetve amikor tere van a mellébeszélésnek vagy mind wanderingnek. Továbbá a narratíva szétszálazása, történetfonal-kezdemények vagy a mesebeli hangok polifonikus megsokszorozása, gazdag intertextus, intermediális utalásrendszer többhangúsága. Hozza a karneváli beszédmódot, újraírja a szerzőség fogalmát és felszámolja a hierarchiát ebből a szempontból is, valamint a kép és szöveg viszonyában is; ez utóbbi a feminista kritikában szintén megjelenik. A képeket olvassuk, a betűket megnézzük, az ellenpontozó viszony pedig szándékos értelmezői zavart okoz. Megemlítette még a transzmediális történetmondás hatását, a cselekmény nélküli cselekményt. Az előadás végén tárgyalta a játékok fajtáit (mesén belüli mese; szerepjáték; nyelvi játék), szerepeit (életöröm kifejezése; együttlét öröme; game vs. play). Kitért rá, hogy a Kulfikban megjelenő játékok nem ügyességi játékok, nem kompetitívek, nem célszerűek, hanem érdek nélküliek és a szereplők megélhetik benne a mássá válás és az együttlét örömét.

A harmadik előadó Herczeg Zsófia, a MOME oktatója, volt. Az előadásában a Kuflik helyét vizsgálta a magyar animációkban. Röviden áttekintette a támogatási rendszerek történetét, bemutatta a Kufli-sorozatot, a beszélt a magyar animációs hagyományokról (irodalmi adaptációk; játék a nyelvvel; felnőtteknek szóló utalások; a mesélő; sorozatepizódok összefűzése), illetve röviden kitért a kortárs példákra, tendenciákra, végül betekintést nyújtott a technikai megoldásokba is.

Az ebédszünet után Hansági Ágnes, a SZTE BTK tanszékvezető egyetemi tanára kezdte meg a második szekciót. Előadásában a nyelv és a kép viszonyát tárgyalta nyelvi szempontból, és kiemelten foglalkozott a máshogyoszkóppal, a nyelvi játékokkal, a felmerülő határsértésekkel és a különféle jelölőkkel (verbális és ikonikus). Rengeteg példával díszített előadásában hosszan kifejtette többek között azt is, hogy a máshogyoszkóp azzal szembesít minket, ha ránézünk valamire, akkor az nagyon sok minden lehet. Gyakorlatilag minden értelmező műveletre (a létezésünkre) lehet megjelenítés a Kufliverzumon belül, hiszen ez arról szól, hogy látunk valamit, leképezzük/értelmezzük/kipróbáljuk valahogy és aztán kiderül, hogy az működőképes-e vagy nem olyan formájában, ahogy éppen akkor van. És innen tudunk elindulni aztán az identitás kérdéséhez. 

A második előadásban Nagy Gabriella Ágnes a groteszk és az irónia kapcsolatára világított rá. Itt is említésre kerültek a nyelvi játékok, de szó esett a verbális és szituációs iróniáról is, amelyeknél kiemelt szerepe van a retorikai kérdésnek, a hiperbolának és a szarkazmusnak, vagyis a retorikai eszközöknek. Önmagában már a kuflik létezése, megjelenítése egy ironikus dolog: ehető pékáru-ehetetlen féreg hibridként groteszk megvalósulások, de végtére is ehetetlenek (akár a gyerekek). Nem kapcsolódnak a hasznosságelvű világhoz, nem tudjuk, honnan jöttek és hova mennek. A kiazmus jelensége is vizsgálható általuk. Példa lehet erre a gyökérlift, amely alapvetően a lefele viszi őket, ellentétben azzal a képpel, amit a liftekről elképzelünk: valahová felfele visz. Így ez egy ellentétes mozgást eredményez. Nyelvi játékban is hozza ezt az ironikus tükröződést, pl. a huszadik kötetben szereplő felhőtlenül boldog felhő. 

A délután harmadik előadója Mészáros Márton (KRE BTK) volt. Előadásában a költői erőszak jelenlétét vizsgálta a sorozaton belül. A nyelvre történő reflexió, a kuflik nyelvhasználata és sajátos nyelvfikciója, a líranyelvi koncepció, a gyereknyelvvel való kapcsolódás, hapax legomenon mind előkerültek. Többek között olyan kérdésekre kereste a választ, hogy mitől szó egy szó, vagy hogyan tudjuk eldönteni, hogy mi jelent valamit és mi nem? Mik lehetnek a rendezőelvei ezeknek a hapaxoknak? Ez utóbbira néhány megoldási javaslata a hangrendi illeszkedés (pl. zseléscserjék),  paranomázikus játékok (pl. kacatalapanyag, maszatalapanyag, malacalapanyag), hangulatfestés és hangutánzás (pl. szőrmókvakarc, recskeaszú, másnéven pohos résbogár). A beszéd végén kitért arra, hogy ezek hogyan születnek meg. Ilyen helyzet pl. a kuflik definíciós nehézségei, a szóbeliségük (varázsmondókák, szópárbajok) vagy az a tény, hogy a határozatlanságot kifejező szavakat (akármi, bigyó, ötlet) nem szeretik a kuflik, mert nem tudnak mit kezdeni velük.

A konferencia Bartha Juditnak, az ELTE Esztétika Tanszék oktatójának előadásával zárult, aki az identitáskeresést helyezte prezentációja középpontjába. Beszélt a szereplők életkorának kérdéséről is, ami Bélabá esetében a legnyilvánvalóbb, míg más szereplőknél nem ennyire triviális (az előadó Fityircet a gyerekkor és a kamaszkor határára helyezte el, miközben a későbbi diskurzusból kiderül, hogy a szerzőnek egyáltalán nem ez volt a fejében). Ő is megemlítette a máshogyoszkópot mint közvetítő eszközt amely a a reflektált-én és a mások által látott-én különbségeire is fel tudja hívni a figyelmet (pl. a felhő, aki rácsodálkozik, hogy van lába). 

A utolsó előadás után a konferencia szervezői megszólították a Kufliverzum alkotóját, Dániel Andrást, aki mindvégig a hátsó sorból figyelte a konferenciát. Megkérdezték tőle, hogy számára milyen érzés volt végighallgatni egy egész napon keresztül a saját alkotásairól értekező irodalmárokat, esztétákat, történészeket. Ebből a kérdésből alakult ki aztán a záró beszélgetés.

Fotók: Tempevölgy Facebook-oldal