bezár
 

irodalom

2024. 11. 19.
Kultúrharc ágyúkkal
(kult-genocídium)
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Az Ukrán PEN Club meghívására mentem – szolidaritási út külföldi írók, újságírók, szerkesztők, elemzők számára, 2024. november 4-8. Rajtam kívül egy magyar volt a csoportban, Takácsy Dorka, Oroszország-szakértő; mint kiderült: képzett, gyors, okos és felkészült. Öt szlovák kollégával voltunk, később észt írók, fordítók és szerkesztők is jöttek.

Mottó: a lakosság identitását kultúrapusztítással lehet megsemmisíteni; Ukrajnában eddig több mint ezer múzeumot, könyvtárat, gyűjteményt, köztéri szobrot, kulturális tárgyat rombolt le az agresszor – a szaknyelv ezt is genocídiumnak hívja.

prae.hu

Már 3-án indulni kellett, és csak 9-én keveredtem haza, mert a repülést leállították; csak magyar területen vagy hét óráig tart a 300 kilométeres út – ebben a MÁV teljesítményén kívül a határon ácsorgás is benne van. A vonat Bécs felől jött, és tele volt ukránokkal, kizárólag nőkkel, nyilván évek óta nyugaton élnek. Velem szemben három generációs család nőtagjai, szemlátomást értelmiségiek: nagymama, anyuka és hat-hét év körüli kislány; ő mindvégig mesekönyveket olvasott, rajzolt, vagy levelet írt gondosan kalligrafált betűkkel: ukránul írt, de oroszul beszélt – érdekes. Mögöttünk magyar fiatalok, durván beszéltek egymással, a téma: ki végzett kevesebb osztályt az általános iskolában. A határnál feljönnek a vonatra a magyar határőrök, az útlevélvizsgáló modora pökhendi és otromba, az ukrán oldalon inkább érezzük magunkat Európában. Aztán még tizennégy órás vonatút Kijevig.

November 4. Este találkozó a PEN irodáiban, a szervezők elmondják, hogy dolgoznak a támadás óta, hogyan segítik őket a PEN külföldi társszervezetei. A Magyar PEN segítségét is kérték – hiába. Mondják, hogy mostanában éjjelente küldik az oroszok a drónokat; a helyieknek telefonos applikáció jelzi a riadókat. A szállodai szobában éjjel kedves női hang ébreszt, jó hangosan, ukránul jelenti be a riasztást, álmos vagyok, nem megyek le az óvóhelyre. Ez így ment minden éjjel, mígnem két nap múlva hajnalban olyan közel csapódott be valami, hogy – akkor már lementem. Ennél erősebb volt a félelem, amikor vidékre vittek bennünket, és a buszozás után, illemhely híján a közeli kiserdőbe mentem. Ezt a tétova óvatosságot a többieken is láttam, ilyenkor aggódva néztünk a távozó után – az oroszok itt-ott aknákat hagytak az erdős részeken.

November 5. Kijev fényes világváros. Működnek a színházak, mozik, múzeumok, szállodák, a parkokban nagymamák sétáltatják az unokákat, a tehetősek jó éttermekbe járnak, a rádióadók reggeli műsorai éppolyan harsányak, mint a mieink, az emberek közvetlenek, és ha kiderül, hogy nyugatról jöttünk hozzájuk – nyilván segíteni –, valami ellágyulás fut végig az arcukon. Rengeteg toronydarut láttam, ezek többnyire leálltak, a templomok kupolája arany, a terekre odaállították a kilőtt orosz harckocsikat.

Kiégett orosz harckocsi a Szent Mihály templom előtt

Kiégett orosz harckocsi a Szent Mihály templom előtt

A kulturális intézmények többnyire a háborúhoz alkalmazzák a profiljukat (ahogy a vendéglátónk, az Ukrán PEN is), az olvasás iránti igény hirtelen megnőtt, főleg a hazai szerzők felé, virágzik a könyvtárak élete – a kis falvakban is –, a könyvkiadás, könyvkereskedelem. A könyvpiac még nem monopolizálódott, mint nálunk, a kiadóknak általában van 10-20 boltjuk, és maguk terítik a könyveiket.

Reggel a Sensbe vittek bennünket; ez könyvesbolt, kávézó és rendezvényközpont nagy alapterületen, három szinten, nem messze a Majdantól; a Sens saját újságot ad ki. Oleksii Erinchak, a fiatal tulajdonos fokról fokra tette naggyá, most végigvisz bennünket, mutatja az épülő liftaknát; EU-s színvonalat akar, és a sérült veteránok miatt is kell a lift.

A Sens könyvesbolt, kávézó és rendezvényközpont

A Sens könyvesbolt, kávézó és rendezvényközpont

Séta a Majdanon; a burkolat még töredezett a forradalom alatt itt égő tüzek miatt; zászlóerdő az elesett katonák fényképeivel; a dróntámadások miatt védőburkolatba vont emlékművek, később a 11. századi Szent Szófia székesegyház, este vacsora ukrán értelmiségiekkel – Petro Jacenko, író, önkéntes a hadseregben, az orosz hadifoglyokkal foglalkozik; némelyikük bűnöző, van, amelyiküket kicserélték, aztán újra fogságba esett.

November 6. Kivittek bennünket Irpinybe. Ez a város hadszíntér volt, az oroszok mindenre lőttek, az út mellett szétlőtt és kiégett civil autók tömkelege.

Civil autók Irpiny mellett – akik nem tudtak elmenekülni

Civil autók Irpiny mellett – akik nem tudtak elmenekülni

A folyó fölött a fölrobbantott híd, a szovjet időkből örökölt szocreál stílusú művelődési ház szétlőve (kult-genocídium).

Irpiny után Bucsa, erről mindenki hallott. Üdülőövezet szanatóriumokkal és szállodákkal, az oroszok kikergetése után több tömegsírt találtak civilek százaival, a legnagyobbat a templom mellett, a templomban ma fotókiállítás, a téma a feltárás, exhumálás; nagyméretű, megrázó képek, de a pap a saját telefonján olyanokat is mutat, amelyeket a kiállítók nem mertek a falakra rakni: kínzókamrákból előkerült, megcsonkított és összeégett holttestek.

A bucsai Szent András templom pópája

A bucsai Szent András templom pópája

Ebéd egy bucsai éteremben; ’22-ben kifosztották és tönkretették az oroszok, de a tulajdonosok hamar rendbe tették, és most prosperál – sajnos a diplomáciai forgalom miatt –; a kertjében játszótér játék-harcjárművekkel. A korszellem. Az észt írónővel beszélgetek: az észt filharmonikusok minden koncertjüket az ukrán himnusszal kezdik: Észtország volt szovjet tagállam, tudják, mitől kell tartaniuk.

Délután Borogyankába visznek, ez szintén frontváros volt.

Házak a borogyankai óvoda mellett – az ovit már újjáépítették.

Házak a borogyankai óvoda mellett – az ovit már újjáépítették

Borogyanka főterén Tarasz Sevcsenko, a legnagyobb ukrán költő bronzszobra – főbelőve, kilyuggatva (kult-genocídium).

Tarasz Sevcsenko szobra Borogyanka főterén

Tarasz Sevcsenko szobra Borogyanka főterén

Este a Krím ügyeivel foglalkozó képviselőkkel találkozunk Kijev kormányzati negyedében – belépés szigorú ellenőrzés után. A Krím lakossága jórészt jelképesen ellenáll, az orosz hatóságok ezt mindenféle ürüggyel büntetik, például terrorizmus vádjával, különösen a tatárokat. Betelepítettek nyolcszázezer, tehát 800.000 oroszt; ekkora tömeg életéhez nem volt meg az infrastruktúra, elönti őket a szemét, kivágják az erdőket, a kontinensről jövő vízvezeték nem működik, ezért megcsapolják az ásványvízkészletet, a kercsi híd építése, a hadikikötők és a hadihajók szennyezik a tengert.

November 7. Ez az a hajnal, amikor majd kiestünk az ágyból a közeli becsapódás miatt; a reggelinél elsütünk valami poént az oroszok november 7-i nagy forradalmáról: talán ezt akarták megünnepelni a lövöldözéssel, mindig is imádták a tűzijátékot. A frivol viccelődésből délutánra döbbent hallgatás lesz.

Kivittek bennünket Jahidnébe. Négyszáz fős falu északon, a Belarusz határ közelében. A környéken, az erdőben még látszanak a nyomok: ketté ágyúzott fatörzsek, a faluban a kulturális központ szétlőve (kult-genocídium), látszik a színpad helye. Az oroszok Jahidnében rendezték be a hadműveleti központjukat, amikor Csernyihivet ostromolták; a házakban lakott a legénység, az iskolában főhadiszállás, a lakosságot pedig bezárták az iskola pincéjébe. Négy hetet töltöttek ott 370-en, a legkisebb gyerek hat hetes volt, takarók nélkül márciusban; nem alagsorról van szó, hanem föld alatti pincéről, pár villanykörte fényénél, fejenként fél négyzetméter területen. A katonák ledobálták nekik a maradék élelmüket, egyébként ellátás nem volt, az időt a falra vésett naptárral tartották számon; a kapcsolatuk a külvilággal a Komszomolszkaja Pravda volt (Moszkva propagandaújságja); azt mondták nekik, hogy Kijevet bevették, Ukrajna már orosz, együtt kell működniük.

Focimeccs – gyerekrajz a jahidnei iskola pincéjében

Focimeccs – gyerekrajz a jahidnei iskola pincéjében

Hideg, mozgáshiány, éhezés, fényhiány, zsúfoltság: megjelentek a hiánybetegségek, keringési zavarok, többen meghaltak, a halottakat napok múlva engedték felvinni a kazánházba, eltemetni nem engedték őket, azt mondták nekik, hogy „ilyen a háború, a ti hibátok, ti kezdtétek”.

Egy túlélő, hatvan körüli férfi vitt bennünket körbe abban a pincében. Azt mondta, a katonák között belaruszok is voltak, letakart jelzésekkel – ismerték őket a határmenti bevásárlóturizmusból.

Mikor az oroszoknak menniük kellett, aknákat hagytak a lakóházakban és a civilek holttestei alatt, ami vihető volt, azt elvitték; amit ott kellett hagyniuk: tévét, napelem-rendszert, azt szétlőtték – ez más településeken is így volt –, ajtók, ablakok összetörve, házak kiégve, ürülék a nappaliban. Az ukrán állam lakhatási segélyprogramot indított, de gyakran az elpusztult ingatlanok tulajdonjogát is nehéz igazolni – a lakásokkal a papírok is odavesztek.

Mesetapéta egy borogyankai lakásban.

Mesetapéta egy borogyankai lakásban.

Ebben a cikkben eddig tizenhatszor írtam le, hogy orosz. Kedves Olvasó! Tolsztoj, Dosztojevszkij, Lermontov, Puskin, Csajkovszkij, Rubljov, Tarkovszkij, Eisenstein, Gyagilev, Csehov, Muszorgszkij, Turgenyev, Rachmanyinov, Bulgakov, Ahmatova, Ulickaja, Pelevin és Szorokin szintén oroszok – műveik az egyetemes kultúra részei, mindannyiunkéi. A kultúrharcos maga ellen harcol.

nyomtat

Szerzők

-- Horváth Viktor --

író, műfordító


További írások a rovatból

Kritika Kukorelly Endre Ház, háború, halott című könyvéről
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025

Más művészeti ágakról

Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
Len Wiseman: Balerina


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés