Pártos Géza a drámát az 1923-as ősbemutató után negyven évvel vette elő újra a Madách Színházban, a következő szereposztással: özv. Húbernét Kiss Manyi, Nemesváraljai Gyarmaki Rózát Psota Irén, Húber Vilmost Szénási Ernő játszották. A ’80-as évek elején Székely Gábor rendezésében Gobbi Hildával, Sinkó Lászlóval és Csomós Marival a Katona József Színházban került színre egy máig legendás feldolgozás, majd 1995-ben Vincze János rendező készített egy újabb nívós előadást, amelyben özv. Húbernét Vári Éva, Húbert Derzsi János, Rózát Töreky Zsuzsa alakította. Nem véletlen, hogy száz év alatt tucatnál alig valamivel több bemutatót tartottak, hiszen akkor lehet színre vinni, ha van egy erős „szörnyetegtrió” a fenti szerepekre. Az Örkény Színházban most van: kiváló a szereposztás, erős rendezői elgondolás és művészi vizualitás támogatja a színészi játékot.     
 
Füst hősei nagyban hasonlítanak Tennessee Williams szereplőihez, saját démonokkal küzdő, visszafojtott indulatú emberek, akik lemondtak az életörömről, csak a létük a tét. A kispolgári élet perifériáján, egy vidéki magyar városban, most Miskolcon játszódik a történet, amelyben egy fedél alatt, de egymástól mégis fényév távolságra élnek a szereplők. A történet gerincét Húber Vilmos (Nagy Zsolt) nyomdász és megunt szeretője, Gyarmaki Róza (Tenki Réka) párharca adja. A férfi nehéz természetű, rejtélyes ember, a nő három éve él vele, gyereket szült neki, újra a gyermekét várja, de nem ismeri őt. Róza nem tudott anyósa és sógornője puszta létezéséről sem egészen addig, amíg azok be nem toppannak hozzájuk a közös lakásba. Húbernek megint új szeretője van, de most Róza úgy dönt, hogy otthonukba csábítja riválisát, próbálva így magához láncolni a férfit. Akarva-akaratlanul, de beüti ezzel a tragédia nyitókódját. 

Tenki Réka és Csákányi Eszter

A darab azzal kezdődik, hogy Róza és özv. Húberné (Csákányi Eszter) — Schnábel Zita tervezte — dupla forgóra feltett dobozszerű színpadterének konyhájában ismerkednek. Az előadás alatt a „forgódoboz” körbejár, feltárul a többi, fojtogató atmoszférájú helyiség is: a fürdőszoba, a nappali, Sirma Ferenc, a háziúr hentes műhelye, és megint a konyha. Újra és újra látjuk, hogy mi játszódik párhuzamosan, egy végtelenített kisrealista cselekvéssorként forog szemünk előtt a díszlet. Egy-két díszlettárgy a számítógép, a mosógép, a zuhanytálca kiképzése árulkodik arról, hogy ez a lakás napjaink bármely szegénynegyedében lehetne, akár az avasi lakótelep rengetegében is. Minden szűken funkcionális, kopottas, de tiszta. Kálmán Eszter évtizedek divatját felsorakoztató, karakterformáló jelmezei a rendszerváltás óta létező valamennyi stílusirányzatot bemutatják, kortalanná téve a színpadon látottakat, miközben egy-két szereplő ruhája, használati tárgya hangsúlyosan mai. Klaus von Heydenaber zenei kíséretével a díszlet és a jelmez akár önálló, korleíró művészeti alkotásként is megállná a helyét.    

Füst Milán leírása alapján Húber Vilmos „alacsony, fekete, jelentéktelen ember”, aki után mégis megfordulnak a nők, és ezzel a színész, Nagy Zsolt fizikai jegyeit írja le, szerepre termett. Az általa játszott karakter akár egy férfibőrbe bújt, folyvást menekülő farkas, aki saját szabályai között vegetálva éli napjait. Csak a testi örömök éltetik, mindig új préda kell neki, hisz csak kisiklott életének gyásza és bánata az, ami állandó, ez az, amibe kapaszkodik. A férfinak – hiába volt egykor olvasott és tehetséges diák – semmi intellektuális vágya nincs, szinte vadállati ösztönökkel bír: rejtőzködés, védekezés, támadás, táplálkozás, fajfenntartás. Ennek eredője szűkös korai élete, könnyelmű anyja, szerelmét követelő Róza, és a kor, amelyben él. Sokszor elhangzik a darabban: „Milyen ember ez a Vilmos?”, de nem kapunk rá választ. Csak az biztos, hogy Húber nyomorult, jövőképe nincs, a jelene pokol.    

Csákányi Eszter özv. Húbernéja folyamatos készenlétben lévő mutatványos, hatalmas táskákat cipel, tele kellékekkel. Benne sincs vágy semmi iránt, uralkodó érzelme a félelem az egyedülléttől, a pénztelenségtől. Ennek elhessegetése érdekében hazudik, lop, zsarol, és keménykedik mindenkivel. Élet-és emberismeretből gyúrt vérbő figurát látunk a színpadon, csoszogós, nehéz járással, morcos-mogorva arckifejezéssel, szinte már nem is nő, nemtelen lény. Akárhányszor belép a lakásba, megvetően körbenéz, tekintetében mindig ott a bizonyosság: ő pontosan tudja, amit tudnia kell, és azt is, kit hová soroljon be. Az empátiás készség hiányából fakad a fennmaradáshoz szükséges fensőbbségtudata. Egyetlen dologra koncentrál, hogy ő maga ebben a pokolban túlélő legyen. Úgy tűnik, szégyenérzete nincs, sohasem kér semmit, követel. Aztán mégis belehal szégyenébe, öngyilkos lesz, szinte bosszúból. Csákányi tehetségével főszereppé játssza a darab fontos mellékalakját. 
  
Az előadásban Gyarmaki Róza olyan, mint amilyen özv. Húberné lehetett fiatalon, de a fia ragadozó ösztönével megspékelve. Az anya pénzt, Róza szerelmet követel, az előbbi belehal a túlélésért vívott eleve vesztes csatájába, Róza fekete özvegyként a hálójába csábítja Húber új szeretőjét, hogy erősebbként elveszejtse. Tenki Réka Rózája életedzett, szívós nő, egy predator elszántságával indul harcba. Nincs az a gyalázat, amit ne vállalna fel, és pont olyan szeretethiányos életre ítéli a fiát, mint Húberné a sajátját, a családminta ismétli önmagát. Nem sír, nem kér szánalmat, ő is követel, majd bosszút áll, mert nincs mit vesztenie. Megkapó Tenki játékában, ahogy felfedi Róza hajdan volt büszkeségét, hogy szerelme folytonos elárulása nem elvette az erejét, hanem kétségbeesett elszántságot kölcsönzött neki, és ha maga pusztul, akkor mindenki más is.   

Hármasuk rajzolja meg az előadás alaphangulatát, de a társadalmi háttér bemutatása, a „kisemberek világának” lekottázása a mellékszereplők feladata. Erős epizódalakítások születtek, mindenki képes megvillantani a karakterében rejlő sérelmet, a sorsával szembeni tehetetlenséget. 

Víg Vilmának (Józsa Bettina alakítja) Róza ellen nincs esélye. A színésznő alakítása, karaktere akkor él, amikor megérzi, hogy csapdába esett, ez a játék vérre megy, az ő vérére, és tudja, hogy nem képes kiharapni az életből azt, amit Róza igen. Takács Nóra Diána Húber testvérét, Szentiványi Rózsit alakítja fegyelmezetten és hibátlanul. Konstansan spicces állapotú, középkategóriás prostituált, akinek elemi szükséglete a tompultság, hogy képes legyen létét elviselni, passzivitása ellenpontozza Gyarmaki Róza erőszakos küzdelmét. Ha megéli, pont olyanná lesz, mint az anyja. Húberék dadusa, Tóth Irma szerepében Kádár Kinga akár egy mai babysitter: a gyerek nyűg, a pénz kevés, üres perceiben a háziúr ágyasa. Hajduk Károly véres hentesöltözetű Sirma Ference nem széplelkű férfi, hanem dögevő, aki beéri azzal, ami Húber lakásából lehullik, például Róza kelletlen testével egy gyors közösülést, ezzel letudva a lakbért. Sirma Ferenc Húber karizmátlan kiadása, annak pontos tudatával, hogy sosem lehet belőle „farkas”. Az inasa szerepében Novkov Máté remek figurát hoz, egy bamba büdös bogarat. Eszik-iszik, botladozik, van. De talán senkinek sem tűnne fel, ha egy nap nem jönne, ahogy az sem, amint leül a hentes és a sitter hústőkén lezavart nemi aktusa mellé (mert szeretkezésnek nem mondható) leselkedni. Terhes Sándor Húber hajdani iskolatársa, Dr. Beck Gyula orvos szerepében értetlenül jár-kel Húber életterében, miközben részvétet mímel, ám a helytől idegen kívülálló. (Kár, hogy emberöltővel idősebb egykori osztálytársánál, ez az egyetlen szereposztási baki.) Pigler Emília Zita e.h. az orvosfeleség Harmat Alíz figuráját alakítja, akár egy unatkozó NER-feleség, feltűnő dísztárgy az orvos mellett, és ahogy a férfi bánik vele abból érződik, hogy egyszer átesik majd egy vak komondoron. 

Vajon miért vette elő a színház, Bodó Viktor rendező a darabot? Biztos nem azért, hogy bemutassák, itt mindenki boldogtalan. Lehet tisztelgés ez Bodó részéről egykori mestere, Székely Gábor előtt, de lehet újrafogalmazás, hisz húsz éve, pályakezdőként már színpadra állította Marosvásárhelyen. Ari-Nagy Barbara dramaturggal erősen átszabták a drámát, szerepeket, jelenteket hagytak el, eltolva ezzel az eredeti dramaturgiát az általánosabb társadalmi boldogtalanság irányába, Füst szövege elviseli, hogy évszázadot ugranak vele. A 2025-ös előadás szereplőinek nyomorúságért az áthághatatlan életkörülmények felelősek, ami párban jár lelki elnyomorodásukkal, elsősorban társadalmi közegük miatt boldogtalanok, hisz újra hasonló struktúrájú a magyar társadalom, mint a dráma születésekor, így az emberi szenvedés is azonos. Mondhatnánk özv. Húbernéval együtt: „Azt hittem, jó lesz nekem itt.” Tévedett, ahogy mi is, még 20 éve sem hittük, hogy újra Horthy ethosz lesz, és ezzel Magyarország megint a „hárommillió koldus országa”. 

Bodó Viktor – az egyes szereplők nonverbális, szinte állatias cselekvéssoraival megtámogatva – plasztikusan megmutatja ezt, kimerevített csoportképek felvillantásával. A megfelelő oktatás elvesztése intellektuális elhalással, az orvosi ellátáshoz való hozzájutás tényleges halállal jár. Létbizonytalanság, az ebben való eltompulás, körkörös gyűlölet, és az emberi élet olyan mértékű elértéktelenedése, hogy a létezés maga az értelmetlenség. Itt a szerelem és a szeretet is csak tragikum lehet, amely érzések nem építenek, hanem ölnek. Hogy lássuk ez mennyire valóságos, egy este hallgassunk bele a „hírekbe". Köszönjük Füst Milánnak, hogy jó 100 éve megírta ezt a drámát, és amúgy jó reggelt, a boldogtalan Magyarországnak!  

Füst Milán: Boldogtalanok
Örkény Színház
Bemutató: 2025. május 14. 
Szereplők: 
Húber Vilmos: Nagy Zsolt
Gyarmaki Róza: Tenki Réka
Víg Vilma: Józsa Bettina
Özv. Húber Evermódné: Csákányi Eszter
Sirma Ferenc, hentes: Hajduk Károly
Dr. Beck Gyula: Terhes Sándor
Szentiványi Rózsi: Takács Nóra Diána
Köpfler Kálmán, hentesinas: Novkov Máté
Tóth Irma, gyerekvigyázó: Kádár Kinga
Harmat Alíz: Pigler Emília Zita e.h.
Alkotók: 
Mentor: Székely Gábor
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara
Díszlet: Schnábel Zita
Szcenikus: Nyegota Krisztián
Díszlettervező-asszisztens: Bartos Letícia
Jelmez: Kálmán Eszter
Jelmezkivitelező: Böhm Katalin
Jelmeztervező-asszisztens: Vas Kitti
Zene és sound design: Klaus von Heydenaber
Világítás: Guti Tivadar
Asszisztens: Laky Diána
Rendező: Bodó Viktor
Fotó: Horváth Judit