bezár
 

gyerek

2025. 06. 19.
Vár a Generali Gyerek Sziget a hétvégén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Péntektől ismét megrendezik a Generali Gyerek Szigetet a Hajógyári-szigeten. A vasárnapig tartó eseménysorozaton 10-től 18 óráig minden a gyerekekről és a családokról szól.  

A belépés ingyenes, a kínálatba pedig minden belefér: zene, mese, mozgás, cirkusz, alkotás, játék, olyan fellépőkkel, mint Halász Judit, Gryllus Vilmos, a Rutkai Bori Banda vagy az Apacuka együttes.

prae.hu

A nagyszínpad programját péntek délelőtt a Szent Efrém Zenekar interaktív koncertje indítja, majd délután Varró Dániel és Molnár György zenés irodalmi műsora várja a verskedvelőket.

A napot Halász Judit Csiribiri koncertje koronázza meg. Szombaton az Apacuka lép fel, majd a Leskowsky Hangszergyűjtemény ritka hangszereivel lehet ismerkedni, végül a Rutkai Bori Banda zárja a napot.

Vasárnap Gryllus Vilmos, a Kabóca Bábszínház, majd az Iszkiri zenekar és a Mesementők lépnek színpadra.

A Gyerek Sziget játékosan hozza közel a természetet a gyerekekhez. A Gyerek Paradicsomban fenntarthatóságról, környezetvédelemről, méhekről és madarakról tanulhatnak, a Vadonleső programban természetvédelmi játékok várják az érdeklődőket, az év emlősével, a magyar szöcskeegérrel és az év vadvirágának választott mocsári nőszőfűvel.

A Növényültető Workshopon palántázó poharat lehet hajtogatni és zsázsamagot beleültetni, vagy egy kis sziklakerti növényt, amit aztán otthon nevelgethetünk tovább. Lesz növényfestés, kiskertépítés, állatsimogató és kutyás foglalkozás is.

A Néprajzi Múzeum sátra egész nap interaktív programokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és játékos élményekkel várja az érdeklődőket.

A gyerekek és felnőttek megismerkedhetnek a türelemüveg-készítés aprólékos világával, valamint kipróbálhatják az "Éjszakázz a múzeumban" program különleges, szabadtéri változatát is, amely játékosan vezeti be a látogatókat a gyűjteményi kiállítás izgalmas témáiba.

A Kézműves Palotában a kreativitásé a főszerep: papírmerítés, textillepkefestés, gyöngyfák, quilling technika, mesehős-öltöztető és Zsebcirkusz. A Karamella Cirkuszban Dia és Bence bohóc gondoskodik a nevetésről, a Porontycirkuszban pedig bárkiből lehet előadó.

A bátrabbak zsonglőrködhetnek Pumbával, bűvésztrükköket tanulhatnak Rolando bűvészmestertől vagy kipróbálhatják a Kaboló Artista Tanoda eszközeit.

A Generali Akadálypályán tizenöt állomással várják a gyerekeket, a Bagjump ugrató, a Gymnathlon, az Óriás Ugrálóvár, az íjászat és a Kukutyin játékbirodalma szintén megmozgatják az apróbb és nagyobb vendégeket. A Cserkésztáborban számháború, tábortűz-hangulat és kézműveskedés a program három napon át.

Lesz Nagy Családi Kalandjáték, az Adománybüfé finomságaiért adott támogatások rászoruló családok nyári táborozását segítik - idén több száz plüssoroszlán találhat gazdára. A szülőket az egészségügyi szűrőbuszokban számos ingyenes szűrővizsgálat várja a koleszterintől a gluténtesztig.

A Babajátszóház melletti fejlesztő sátrak és a Platán Babaszínpad foglalkozásai a legkisebbeket célozzák, mondókázással, zenével, mozgással.

A Kulturált Közlekedésért Alapítvány játékos oktatóprogramja szórakoztató formában mutatja be a közlekedéshez kapcsolódó tudnivalókat, a baleset- és bűnmegelőzés ismereteit és még sok praktikus hétköznapi tudást.

Részletes program és további információ: www.gyereksziget.hu

 

Fotó: Gyerek Sziget Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Anna Llenas Színszörny-sorozatáról, Labirintus kiadó
Illusztrátorok beszámolója a Bolognai Gyermekkönyvvásárról

Más művészeti ágakról

Alex Garland és Ray Mendoza: Warfare
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban
art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés