Kategorizálhatjuk Székely Csaba drámáját történelmi drámaként, de – ahogy azt a szerzőtől megszokhattuk – túlmutat ezen a kategórián, hiszen számos, a saját jelenünkben fungáló, húsbavágó kérdéssel és problémával szembesít bennünket, miközben feleleveníti a 20. századi történelem egyik legtragikusabb eseményét, a holokausztot is. Az igazság gyertyái megrendítően, de a hétköznapok természetességével szól az identitás kérdéseiről, a hűségről és a hűtlenségről, az elhamarkodott, megalapozatlan vagy éppen elvakult ítélkezésről és arról, ahogy a diktatórikus hatalom működése a mindennapi emberek életébe hogyan tolakszik be. Székely Csaba drámája azonban a tragikus eseményeket is a szójátékokból és helyzetkomikumból felépülő humor és a társadalmi-történelmi szituáció visszásságainak abszurditása révén tárja elénk, de olyan módon, hogy a tragikumnak, a fájdalomnak és az együttérzésnek is hagy teret. Alföldi Róbert rendezése és az előadásban szereplő színészek pedig kiválóan ráéreztek erre a kettősségre, így humoros pillanatokban gazdag, de mégis megindító és reflexióra késztető darab született a Budaörsi Latinovits Színházban.

A dráma Bözödújfaluban, egy hajdani Maros megyei faluban játszódik, az 1940-es évek első felében. A bözödújfalui szombatosok, a keresztény vallást elhagyó, s ahelyett a zsidó hitre áttérő székelyek, vagyis „az igazság gyertyái” (neré cedek) állnak a középpontban. Az előadás díszletei könnyen mozgathatók, a belső terek és a házakon kívül játszódó jelenetek közötti váltakozást dinamikussá teszik. Színviláguk a székely zászlót, valamint a zsidóság megbélyegzésének jelképévé váló sárga csillagot idézi fel a nézőkben. Kálmán Eszter kék és sárga díszletével remekül harmonizálnak Tihanyi Ildi jelmezei, amelyekben a kék, a sárga és a fekete színek dominálnak.

A székely szombatosok története a Kovács család életére és mindennapjaira fókuszálva tárul elénk. A családi és a falusi közösségi élet a párbeszédekből bontakozik ki, de Kovácsék lánygyermeke, Kovács Sára (Hartai Petra) „magában diskurálása”, vagyis a közönséghez való kiszólásai révén ráláthatunk a társadalmi és történelmi kontextusra is, háttértudásra tehetünk szert, amelynek köszönhetően jobban megérthetjük a történteket, vagyis azok abszurd voltát. Sári együgyű lányként jelenik meg a darabban, a párbeszédekben és a társas szituációkban sutasága, bicegéséből is eredő ügyetlensége és lassúsága mutatkozik meg, ám egy egészen más arcát láthatjuk, amikor magában beszél, vagyis történetmesélővé válik, ilyenkor a dialógusokban szembetűnő naivitása is szinte szertefoszlik. Sári beszámolójából az is kiderül, hogy Bözödújfalu rendkívüli hely, az egyetlen, ahol „békében megfért minden vallás és felekezet: katolikus, református, unitárius, görögkatolikus, zsidó és szombatos”. Azonban életük egy csapásra megváltozik, miután Észak-Erdélyt – ideiglenesen – visszacsatolták Magyarországhoz, s a magyar hatóságok, valamint az Igazságügyi Minisztérium élénk érdeklődéssel fordult a székelyek, kiváltképp a székely szombatosok életvitele és származása felé. Ekkoriban Bözödújfaluban is búcsút mondhattak a békés együttélésnek.

Az előadás első jelenetében Kovácsékat látjuk, amint a Szombat megtartására készülődnek, s már ekkor kirajzolódnak előttünk a karakterek alapvonásai. Kovács Márta (Pelsőczy Réka) a legelkötelezettebb a Szombat méltó megtartása – és egyáltalán: a zsidó hagyományok – iránt, s igyekszik családtagjait is erre ösztönözni, hol több, hol kevesebb sikerrel. Márta identitásának legfőbb eleme a zsidó vallása, olyannyira, hogy őseinek is az Egyiptomból kivándorolt zsidókat tekinti, ami némi nézeteltérést is eredményez közte és fia, Sámuel (Fröhlich Kristóf) között, aki figyelmezteti édesanyját, hogy a székelyek valójában Etelközből jöttek a Kárpát-medencébe. Pelsőczy Réka minden gesztusában és mozdulatában kiválóan alakítja a kemény, eltökélt, határozott asszonyt, aki az egyre tragikusabbá váló történelem sodrásában és a széthulló élete darabkái között sem veszíti el önazonosságát. Márta férje, Kovács Mózes (Ilyés Róbert) sok tekintetben Márta karakterének szöges ellentéte, hiányzik belőle az állhatatosság és a hűség, igyekszik minden helyzetben a maga javát és az élet élvezetét keresni, sokat kártyázik, kicsapongó életet él. Kovács Sámuel tizenhét éves fiú, aki korához képest meglehetősen éretten, nemritkán filozofikusan nyilvánul meg, de elveszettnek és a legtöbb szituációban közömbösnek tűnik. Egy idő után ő is az apja életvitelét kezdi követni, anyja – a maga szarkasztikus hangvételében – már a darab elején is utal arra, hogy Sámuel az apjára ütött, amikor a fiú a közönye jeleként megvonta a vállát, majd azt letagadta: „Nem tudom, fiam, kitől tanultad ezt a hazudozást, mert én sose hazudok, apád meg sosincs itthon.”

Kovácsék készülődését a szombati ünnepre Demény Ferenc (Nagypál Gábor), a tanító látogatása zavarja meg, aki elújságolja a Kovács családnak, hogy a faluba egy miniszteri biztos érkezett Budapestről, s azt a megbízatást kapta, hogy döntse el, a székely szombatosok zsidónak minősülnek-e vagy sem. Kisvártatva meg is érkeztek az Igazságügyi Minisztériumból a dokumentumok, amelyekben a falubeli székely szombatosok származását megállapították. Kovács Márta – a minisztériumi dokumentum alapján – származása szerint nem zsidó, de meg kellene keresztelkednie ahhoz, hogy „mentesítő papírt” kaphasson, erre azonban semmiképp sem hajlandó. Azonban férje, Mózes rögtön azután, hogy megtudja, „félvérnek” számít, a gyermekei pedig – különös módon, a minisztériumi állásfoglalás szerint – mindketten zsidók, és arról is értesül, hogy a zsidókra munkaszolgálat vár, felajánlja a falu újonnan érkezett, kissé ügyetlen és bizonytalankodó papjának, Ráduly Istvánnak (Sas Zoltán), hogy segít neki elhozni a tévesen Bözödre szállított csomagjait, s még aznap meg is keresztelkedik. Ezután Márta elűzi Mózest a háztól, családi életük pedig szétesik, Márta keserűvé válik, Sámuel pedig, apja nyomdokaiba lépve, inni és kártyázni kezd, s a történelem örvénye is egyre nagyobb sebességgel közelít feléjük. Ám a hétköznapok még egy ideig a megszokott módon zajlanak. Kovácsék házába leginkább Éva (Bohoczki Sára) és Gizi (Koós Boglárka) sürgölődése csempész egy kis életet. Az unitárius lelkész felesége és lánya segédkezik szombatonként Kovácséknak, mert ők nem tölthetik munkával a szombatot. Éva és Gizi látogatása azonban Sámuelt zavarba hozza, egy ideig azt gondolhatnánk, hogy Gizivel kölcsönös vonzalmat éreznek egymás iránt, de egy látogatásuk alkalmával Gizivel közli, hogy nem szereti, Évának pedig szerelmet vall, s próbálja meggyőzni, hogy lehetne közös jövőjük, Éva kiléphetne a bántalmazó házasságából. Ferenc, a tanító pedig épp akkor lép be, amikor Samu megcsókolja Évát. Ez a jelenet kulcsfontosságú a darab szempontjából, mert a későbbiekben félreértések születnek belőle. Ezután Ferenc megkísérli feleségül kérni Sárit, de Márta határozottan visszautasítja. Ferenc megszégyenülten távozik, hangot is ad közben a zsidók iránti ellenszenvének, ezzel megpillantjuk a faluban később kibontakozó antiszemitizmus első szikráját. Ebben a jelenetben kezdenek el kibontakozni a Sárihoz kötődő szerelmi szálak, ugyanis a lányt a falu tanítója szeretné feleségül venni, de Sári Istvánt, a papot szereti. Sokszor úgy tűnik, István is viszonozza Sári érzelmeit, de saját magával és a hivatásához kötődő elvárásokkal viaskodva próbálja eltávolítani magától a lányt és vele együtt a saját érzelmeit is. Sas Zoltán színészi játéka kiválóan érzékelteti azokat az érzelmi árnyalatokat, amelyek a félénk és határozatlan pap arcvonásaiban és mozdulataiban rejlenek.

Sámuel szerelmi kudarca és Sári szerelmi félsikere után egy rövid harmonikus időszak következik Kovácsék életében, ugyanis Mózes – akiről úgy hírlett, Liverpoolban a tengerbe zuhant, és meghalt – „Sálom, drága családom!” felkiáltással hazatér. Márta visszanyeri régi önmagát, úgy látszik, újra lehetőségük nyílik a boldog családi életre, de a faluban már járnak-kelnek a csendőrök, és egyre fokozódik a zsidóellenes hangulat. Az otthonosság illúziója pillanatok alatt szertefoszlik. Sámuelt támadás éri a származása miatt, az unitárius lelkész pedig rátámad Mózesre, mert egy félreértésláncolatból fakadóan azt gondolja, Kovács Mózes vetett szemet a feleségére. Ezt az atrocitást megelőzte az is, hogy a két, (ön)reflexióra képtelen, a nemzetiszocialista ideológiától megrészegült, elvakultan zsidóellenes csendőr, Kónya (Böröndi Bence) és Pintér (Juhász Vince) felbujtotta a falubelieket a helyi zsidók (zsidó hitet vallók és zsidó szokásokat gyakorlók) ellen, s az unitárius lelkész, akárcsak a tanító, meglehetősen fogékonynak bizonyult ezekre a tanokra, s a disznóvágás alkalmával, ittas állapotban ennek hangot is adtak. A színpadon megjelenő élénk piros disznó megtöri a kék és sárga díszletelemek dominanciáját, ez a fordulatot ábrázolja, valamint a falubeli tolerancia szimbolikus határát jelöli ki a darabban. Hasonló szerepet tölt be a vörös szín a megtámadott Samu vérző arcán, ez a gyűlölet konkrét, fizikai megnyilvánulásának határpontját jelenti.

A Samut ért támadás után Kovács Márta rászánja magát arra, hogy gyermekeivel együtt megkeresztelkedik, nehogy újra erőszakos tettnek essen áldozatul a fia. Eközben viszont Mózes ismét elhagyja a családját, levelet is ír nekik, de nem tudják, hogy végül hová ment, a katolikus feleségéhez, akit előző távozása után vett el Gyergyóban, vagy egészen új utat keres magának. Samu elrejtett, a tervezett szökésére félretett pénzét is magával vitte, s ezzel a fiú jövőképét és lehetőségeit is ellopta. Samu anyját hibáztatja a történtekért, viszonyuk egyre feszültebbé válik, pedig Márta számára épp elég nagy büntetés és teher férje távozása, az ő boldogságát végleg messzire vitte Mózes. Márta ezentúl hallgatásba merül, s amikor megszólal, akkor kisebb őrület jelei mutatkoznak meg. Pelsőczy Réka ezt a pszichikai állapotbeli fordulatot is remek színészi játékkal jeleníti meg: érezzük, a személyiség alapvonásai, a kitartás és az elszántság még a traumák által megingatott, gyengébbé váló nőből sem veszett ki teljesen, s bármi történjék is, nem hagyja hátra mindazt, ami az életét és őt magát meghatározza. Miután a személyes és családi válság utolérte őket, a mindvégig nyomukban járó történelmi tragédia is társult ehhez. Elérkezett a nap, amikor deportálásra összegyűjtötték Bözödújfalu zsidóit, összesen hatvanhárom embert, akik közül csak Kovácsékat látjuk, a többieket a sárga lufik jelképezik. Kálmán (Mertz Tibor), a falubíró még próbálja védeni a falu zsidónak bélyegzett lakóit, de végül ő is meghunyászkodik az agresszív csendőrök fenyegető szavai hallatán. Ellenben a korábban mindvégig bátortalan pap megérzi a tragédia előszelét és a történelmi feladatot, amelyet a veszélyhelyzet megkövetel, és minden követ megmozgat, hogy kiszabadítsa a marosvásárhelyi gettóba hurcolt székely embereket.

A marosvásárhelyi gettó borzalmait részben Sári elbeszélése, részben pedig a gettón belül keringő szóbeszédek mutatják be. Azonban az egész darabot átjáró humor még a gettó romos épületének falain és az ott megélt kínokon is képes áttörni. Két fogoly, Rosenfeld (Takács Katalin) és Bürger (Spolarics Andrea) arról vitáznak a gettó fogságában, hogy ki tekinthető valóban zsidónak. Bürger nem hajlandó elismerni, hogy a székely szombatosok is zsidók, tart attól, hogy a történelmi örökség privilégiumától megfosztják mindazokat, akik származásuknál fogva zsidók, abszurd módon még a szenvedést is irigyli tőlük: „a szenvedés a mi létezésünk lényege, és ezek még ennyit se hagynak nekünk (…)”, s a túlzásoktól komikussá váló párbeszéd végén egyenesen antiszemitizmussal vádolja meg a székely zsidók zsidó identitásáért kiálló Rosenfeldet.

Kovács Márta végül bebizonyítja, hogy a hit és a választott identitás, valamint az ezek mellett való kitartás határozza meg igazán az embert. Bár Ráduly István bátorsága kifizetődik, ugyanis nem csupán a látszólag rigorózus, de a saját jövőjét nagyon féltő Botskor Lóránt csendőrparancsnokot (Szőts Orsi), de még Schrödert, a kegyetlen, saját ízléstelen viccein nevető Gestapo-tisztet (Kocsó Gábor) is sikerül rávennie arra, hogy bocsássák szabadon a bözödújfalusi székelyeket, Márta mégsem hajlandó velük menni, a zsidókkal, az övéivel akar maradni. István, Sári és Sámuel hiába próbálják győzködni és kivonszolni, ellenáll. Így született az előadás legszebb jelenete, amelyben Sámuel úgy dönt, Mártával marad, Márta pedig Mózest látja saját fiában, s az apa nevén szólítja őt – így látjuk utoljára, egymás mellett anyát és fiát, szimbolikusan és ténylegesen is felülemelkedve a korábbi konfliktusokon. Ezzel a jelenettel Pelsőczy Réka és Fröhlich Kristóf is megkoronázza a mindvégig nagyszerű és elsöprő erejű alakítását. Hartai Petra pedig Kovács Sári előadást lezáró monológjával teszi teljessé a saját színészi teljesítményét. Itt már retrospektíve tekint vissza a holokauszt Bözödújfalut érintő eseményeire, megemlékezik testvéréről és édesanyjáról, akik nem tértek haza Auschwitzból, saját magánéleti eseményeibe is bepillantást nyerhetünk, azt is megtudjuk, hogy apja, Mózes is hazatért az új családjával. A mikroszintű elbeszélés után a makroszint is felvillan, a falurombolás és Bözödújfalu eltűnése a történetük vége is lehetne, de Sári hangot ad annak a reményének, hogy Bözödújfalu és lakói nem merülnek feledésbe, és talán narrációja is segít befűzni őket „az örök élet koszorújába”.

Szereplők
Kovács Márta: Pelsőczy Réka m.v.
Kovács Sámuel, a fia: Fröhlich Kristóf
Kovács Sára, a lánya: Hartai Petra
Kovács Mózes, a férje: Ilyés Róbert
Ráduly István, plébános: Sas Zoltán
Demény Ferenc, tanító: Nagypál Gábor m.v.
Geréb Kálmán, falubíró: Mertz Tibor
Ördög Péter, unitárius lelkész: Chován Gábor
Ördög Éva, a felesége: Bohoczki Sára
Ördög Gizella, a lánya: Koós Boglárka
Kónya, csendőrtiszt: Böröndi Bence
Pintér, csendőrtiszt: Juhász Vince
Botskor Lóránt, csendőrparancsnok: Szőts Orsi
Rosenfeld: Takács Katalin
Bürger: Spolarics Andrea
Nikolaus Schröder, Gestapo-tiszt: Kocsó Gábor m.v.
Alkotók
dramaturg: Bíró Bence
díszlettervező: Kálmán Eszterjelmeztervező: Tihanyi Ildi
világítás: Sokorai Attila
zenei szerkesztő: Fröhlich Kristóf
ügyelő: Zsovák Károly
a rendező munkatársa / súgó: Haselbach Ivett Gabriella
rendező: Alföldi Róbert
Fotók forrása: Budaörsi Latinovits Színház honlapja