„Haladni kell a korral” - jelentette ki Vályi H. Erika, hiszen, ahogy azt a moderátor, Bolemant Éva is kiemelte, mára a könyvklubok kommunikációs csatornája is egyre inkább áthelyeződik az online térbe. (Példaként szolgálhat erre a Refresher Literálisan című sorozata.) A korábban azonos gyermekkori olvasmányélmények mint alapélmények hiánya is közrejátszik abban, hogy egyre távolabb kerülünk egymástól. Ahogy azt Peťovská Flóra is kifejtette: „Rengeteg ma a cím. Az én gyerekkoromban volt nagyjából öt kötet, ami minden kortársamnak a gyerekszobájában megtalálható volt. Ez teremtett egy közös élménymezőt. Az információs túlterheltség a gyerekkönyvpiacot is érinti, így különösen fontossá vált az illusztrációk szerepe.”

A beszélgetés szereplői beszámoltak az első olvasmányélményeikről, amelyekben jellemző volt az a tapasztalat, hogy a szöveggel való konkrét találkozást megelőzte a képek adta előzetes tudás. Amikor kézbe veszünk egy képeskönyvet, még mielőtt beleolvasnánk, lesz egy kezdeti benyomásunk a kötetben szereplő történet tartalmáról, csupán a benne szereplő illusztrációk által. Győri Hanna az Apa üvege (Artur Gębka, Agata Dudek) című képeskönyv kapcsán (amely 2023-ban elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat Lengyelországban) elmondta, hogy a sokrétű vizuális jelek már önmagukban ismertetik a történetet. „A mese nem a témájával hat, hanem a fiktív térben tett utazás maga vonja be az olvasót.” Az illusztrációk segítenek azonosulni a főhőssel, aki a függőségektől terhelt családi légkörben nem talál valódi otthonra. Lapis József gondolata is ide kapcsolható: „Olvasásról van tehát szó, de nem pusztán verbális, hanem vizuális elemek olvasásáról…” (Túl a fedélen: Tanulmányok és kritikák a gyerekirodalomról, Prae, 2025, 28. o.)

Minél nehezebbé válik a koncentrációra való képesség, annál nagyobb szerepet tölt be a keveredő kulturális elemek megjelenítése. Abban, hogy egy történet élményterével azonosulni tudjunk, segíthet, ha maga a mű is dinamikusabbá válik, adott esetben illusztrációkkal, ezzel alkalmazkodva az olvasóközönség átszerveződött befogadórendszeréhez. 

Bolemant Éva kulcsfontosságúnak tartja az irodalomterápia szerepét: „Itt nincs teljesítménykényszer, csak egy játékos tér, amelyben fokról-fokra észrevétlenül fejlődhetünk.” Vályi H. Erika hangsúlyozta, hogy a gyerekek a lelkileg megterhelő helyzeteket egy olyan biztonságos közegben (akár a mesekönyvek játékterében) tudják megfelelően feldolgozni, ahol a befogadáshoz szükséges idő is rendelkezésre áll. A személyre szabott mértékű előrehaladás első foka lehet a képnyelv költőiségének integrálására való készség fejlesztése. Az illusztrációk ugyanis jobban illeszkednek a mai olvasó integrációs struktúrájához, így a képek által elmesélt történet előbb válik értelmezhetővé, mint önmagában a leírt szöveg. Ezt segítheti elő egy rajz sokrétűsége, a mondanivaló színes, kreatív formában való kifejezése.

„Lehet túl szép egy könyv?” – tette fel a költői kérdést Vályi H. Erika a Peťovská Flórát ért kritikákra reflektálva, miszerint a vizuális anyag kidolgozottságának mértéke akadályozhatja a szöveggel való koherens viszony kialakulását. Peťovská, a Tiszta Őrület (Tereza Kopecká & Tomáš Kopecký) című képregény fordítója szerkesztői munkája során különösen nagy figyelmet szentel a vizuális elemek hiteles, megfelelő kontextusba illesztett megjelenítésének. Vályi H. Erika szerint a vizuális információ előtérbe kerülése az írott médiumokkal szemben nem olyan jelenség, amelynek egyre fokozódó jelenlétét vissza lehetne szorítani azáltal, hogy redukáljuk az ismertetett mesevilág illusztrált elemeit. Hiszen az olvasót részben ezen keresztül lehet visszavezetni magához a textushoz.

Bolemant Éva az egyéni világok találkozását elősegítő terek, kezdeményezések létrehozására biztatta a közönséget, releváns példaként kiemelve a könyvfesztivált, amely lehetőséget biztosít az olvasók közötti kommunikációnak. Győri Hanna pedig arra ösztökélte a jelenlevőket, hogy olvassanak fel olyanok számára is, akik már tudnak olvasni. Fontosnak vélte kiemelni, hogy a javarészben magányosnak ítélt tevékenység befele táguló horizontját tudatosan kiterjeszthetjük a minket körülvevő közvetlen környezetünkre. Ezzel nem leértékelve az önmagunkkal való találkozás fontosságát, sőt sokkal inkább középpontba helyezve az én-élmény kialakulásának szükségességét. Végeredményben ez a tapasztalat, az azonosságra való képesség segítheti elő, mint egyfajta „biológiai szűrő” (amely ellentétben áll az internet algoritmusával) annak a szociális térnek a megvalósulását, amelyben a releváns információk szabad áramlása létrehozhatja az elvesztett egyensúlyt.