A népmesék világa több szempontból is jó témaválasztásnak bizonyul egy kortárs művészeti csoportos kiállítás számára. Egyrészt a posztigazság, a technicizálódás és a különböző válságok hatására – ezek egyfajta ellensúlyozásaként – erősödik a spirituális, az ősi, a varázslatos iránti igény, amilyen például a népmesei univerzum. Ezzel párhuzamosan pedig a népi kultúra kortárs értelmezése kimozdulni látszik 19. századi nacionalista ideológiában gyökerező keretek közül.

A kiállítás terébe belépve az egyik első szembetűnő művön pont ezért kerülhet egymás mellé két olyan, teljesen eltérő kulturális közegből származó tárgy, mint a busó és a Labubu. Csököly Adél Búval bélelt Labubu (2025) című textilműve egyszerre kérdőjelezi meg a népi kultúra és a fogyasztói társadalom relevanciáját. Ezzel párhuzamba állítható az is, amikor a 9 éves Tánczos Marcell Attila rajzán Pacman-ként jelenik meg a kis gömböc, Gámán Zsuzsa fotósorozatában pedig nemzeti allegória lehet a bajszos nőből (Magyaros – Hungária születése, 2019). 

A kiállítás értelmüket vesztett jelentések kétségbeesett felszínen tartása helyett gyermeki szabadsággal tár fel és aktualizál sokáig a háttérbe szorult rétegeket, mint amilyen például a nemi szerepek reprezentációja.

A népmesékről való gondolkodás kitágítása teszi lehetővé, hogy a Deák17 tereiben egymással párhuzamosan, egymást kiegészítve számos különböző vizuális nyelv, médium és narratíva jelenhessen meg. Az aprólékosan kidolgozott kerámiamunkák, mint például Strasser Brigitta 2025-ös ösvény című installációja, és a finom, lírai textilművek (pl. Vidra Réka: Mágneshegy, 2025) teljesen más megközelítésmódot tükröznek, mint az olyan alkotások, mint Fazekas Dániel zsírkrétával készült műve (Wish to have a home 03, 2024), vagy akár Offner Gergely már-már szociografikus fotósorozata (The Kindly Ones Distant as the Winter Sun, 2023-2025).

A kiállítás azonban nem csak a népi kultúra értelmezésének kereteit feszegeti, hanem a képzőművészetét is.

A kortárs képzőművészeti alkotások mellett ugyanis a galéria által meghirdetett gyermekrajzpályázat nyertes munkái is láthatók. Érdekes módon a kiállítás kontextusában így a gyermeki naivitásra nem a „magasművészettel” összeférhetetlen tényezőként, hanem pozitívumként kerül hangsúly. Dés Márton képei esetében ez különösen érezhető. Emellett a képző- és iparművészet határai is elmosódnak. A galéria tereiben egyenrangú, egymást feltételező elem a gyerekrajz, a kortárs festmény és a kerámiatányér. 

A Fuss el véle… szabad mesélésre biztatja a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. A mesélés pedig egy olyan (újratanulandó) tevékenység, amely éppen annyira egyéni és belülről fakadó, mint amennyire közösségen alapul – hiszen kinek mesélnénk közösségek nélkül? A kiállítás megmutatja azt is, hogy ezeket a közösségeket szigorú hierarchia helyett kölcsönös együttműködésre is lehet építeni. 

Kurátor: Gábriel Nóra
Kiállító művészek: Babos Zsili Bertalan, Csököly Adél, Dankó Boglárka, Dés Márton, Fazekas Dániel, Felvidéki Miklós, Gámán Zsuzsa, Harangozó Imre, Kovács Gabriella, Král Lili, László Márk, Marosi Panni, Németh Gyula, Nunkovics Róbert, Ofner Gergely, Parbiart Studio – Parázs Bianka és Balázs Ádám, Petra Inez Combarro, Strasser Brigitta, Törteli Lilla, Vidra Réka

Fotók: Deák17 Galéria