Repetitív skandálás, moduláris szintetizátor, megbolygató szöveg-, hangzás- és képi világ ‒ a harmadik Szörnyű fülek velőt rázó atmoszférája egy ingerekben gazdag, már-már tobzódó performansz keretei között bontakozott ki. Bordás Máté, Deres Kornélia, Kazsimér Soma, Sirokai Mátyás, Szenderák Bence és Zilahi Anna közös projektjében

az irodalmi szövegek felolvasása szervesen egybefonódott a dobpad, szintetizátorok, basszus- és elektromos gitár által életre keltett hangzásvilággal,

valamint az infravörös és ultraibolya árnyalatokkal megjelenített vizualizációval a hatalmas, vászon gyanánt használt papírlapon.

A lírai szövegek repertoárját Bordás Máté Őrizni című verse nyitotta, amelyet Antal Balázs A fenevad üzenete című versének misztikus és borzongató felolvasása követett Zilahi Anna és Szenderák Bence közvetítésében. Deres Kornélia Vízlények című verse után, amely a BOX című kötetében jelent meg, Sirokai Mátyás Primitív istenség és Prófécia című szövegei hangzottak el a Hangszerek egy távoli kézben című kötetéből.

A performansz koncepciójával egyetemben a Vízlények sorai is az átjárhatóság textualizálásának aspektusait problematizálják:

„Szemét halak. // Kifogni őket: hentesmunka. Kádba nem vágynak. / Fáj nekik a reflektor, fáj lenni nyelvivé.” Kazsimér Soma a Bestiarium Zircenséből olvasott fel részleteket (Hód, Majom, Róka), ezeket követően Zilahi Anna Fenevad, ami próbál kiszabadulni, de elméletek ketrecébe zártam a költői eszközeimet című verse hangzott el a Gyengédség című kötetéből.

Egy ritmikus közjátékot követően Deres Kornélia Rám jár, Bordás Máté Vakfolt, Zilahi Anna Rapaccini lakomája és Sirokai Mátyás Vörös törpék imája, illetve Intersztelláris bálnák című versei hangzottak el. Az egyhelyben Szenderák-vers után Kazsimér felolvasta a Farkast akarok hányni című szövegét, amelyet Deres visszhangzott suttogva a felolvasás alatt.

Az egyhelyben világában vizuális és auditív képek tornyosulnak egymásra, mintha az est vízióját egy ötszakasznyi mikrokozmoszba sűrítve ismerhetnénk meg:

„farkasvak álmaim hajnali ködök / homlokomra utcalámpa száll / messze előttem városi zaj a nap / megyek / a láb halott ütemre jár”). A továbbiakban Zilahi kezdte énekelni a My Heart Will Go On című Celine Dion-sláger refrénjének első sorát („Near, far, wherever you…”), a loop-technika segítségével többször rögzítve azt, az „are” létigéig viszont egyetlen alkalommal sem jutva el. Ezzel a megoldással fojtó szuszpanszot idézett elő, amelyet Sirokai, Szenderák és Bordás felolvasása oldott fel. A zárlatban Kazsimér Az orvosok nem hittek a hitben című szövege hangzott el.

A zenék nemcsak aláfestés gyanánt szolgáltak, ahogyan a medializált képi világ sem rendelődött alá a textusnak. Az irodalom, zene és film közötti hierarchia és aránytalanság hiányát tapasztalhatta a közönség, ugyanis az egyes művészeti ágak összefonódó, egymástól aligha elválasztható módon bontakoztak ki a performansz során. Deres hangeffektus-kezelése, Zilahi disszonanciákkal teletűzdelt dalkeverése, Szenderák basszusgitár-, Sirokai dob-, Bordás elektromosgitár-játéka és szintetizátor-használata mind párbeszédbe léptek az elhangzó szövegekkel, ahogyan vizuális síkon a világítás és Kazsimér infravörös és ultraibolya árnyalatokat megidéző felvétele is.

Ezen kísérleti műfaj esetében fennáll a belebonyolódás és a lényegi tartalom feletti elsiklás veszélye a különféle érzékeket érintő ingerek miatt, azonban úgy gondolom,

a Szörnyű fülek harmadik felvonásában egymást elősegítő és értelmező módon áll együtt a hangzás, látvány és textus világa.

A klasszikus feldolgozási módoktól eltérően újfajta befogadót követel meg ez a performansztípus. Kimozdít a megszokott nézői, hallgatói és értelmezői mechanizmusainkból, és arra késztet, hogy a mindeddig bevált szűrőink helyett újakat, vagy a bejáratott szempontjaink kifinomultabb, érzékenyebb változatait kezdjük működtetni.

Fotó: K. Takács Márton