Elsőként a főszerkesztő, Vincze Bence vezeti fel a lapszám témáját (Felismerni a fák törzsén az arcokat). Röviden megemlékezik a tavaly elhunyt Jane Goodallról, és kitér arra, hogy céljuk a minket körülvevő világra adott alkotói reflexió bemutatása, és az, hogy a művészet eszközeivel segítsen megérteni és átérezni a természet szépségeit és problémáit.

Ezúttal Kollár-Klemencz Lászlóval készült nagyinterjú, aki 2015-ben elköltözött Budapestről Dömörkapura, egy erdőszéli tanyára („Én egész életemben kívülálló voltam”). Város és vidék kettősségéről, a tanyára költözésről és számos – főleg az irodalommal és a zenével kapcsolatos – kérdésről esik szó. Kollár-Klemencz sokat mesél arról, hogyan alakította ki nyugodtabb, természetközelibb életét és hogyan sikerült megtartani az arányt alkotás és gazdálkodás között.

Az interjú után Smid Róbert Mi az ökokritika? című esszéje következik.

Smid röviden bemutatja az ökorkritika történetét és különböző irányzatait, illetve értekezik a globális környezeti krízis művészeti reprezentációjának kivívásairól.

A fenntarthatóság témája is megjelenik a téli lapszámban. Szabó Tibor a színházról, mint fontos kulturális és társadalmi intézményről, illetve a minőségi szórakoztatás környezettudatos megoldásairól írt (Mennyire pazarló a minőségi szórakoztatás? – Hogyan lehet Magyarországon az észszerűség és a realitás mentén fenntartható színházat működtetni?).

A várostervezés és az építészet szempontja is megjeleik Vincze Bence Beleznay Évával készített riportjában. Ebből kiderül, hogy két fontos célt határoztak meg, amelyek az élhetőbb környezet kialakításához vezethet. Egyrészt csökkenteni kell a további kibocsátást, másrészt alkalmazkodni a klímaváltozás már bekövetkezett hatásaihoz. Beleznay ezeknek a városfejlesztés területén történő megvalósításáról, és a környezettudatos fogyasztás lehetőségeiről beszél.

A téli lapszám verstermésében elgondolkodtató és érzékletes természeti képeket kapunk. Endrey-Nagy Ágoston (Assisi Szent Ferenc őszinteséget fogad, Assisi Szent Ferenc elhivatása a Zámolyi víztározó partján, A repülésről, A meztelen istenekről) és Halmai Tamás (Ézsaiás Rilkét olvas) verseiben vallási megközelítéssel fordul a témához.

Kiss Dávid Az öreg szil kidőlt című versében az emberi és növényi sorsok közti párhuzamokról olvashatunk. A tavaly elhunyt Antonio Rivero Taravillo három versét Imreh András fordításában publikálták (Kellsi kódex, Szó az időben, A szikvóják).

Horváth Florencia Bakony Intercity című verse vidék és város, ezzel együtt pedig a természet és a mesterséges környezet ellentétével foglalkozik. Mechiat Zina verse (Camino Espiritual) egy vándorlás epizódjait és élményeit mutatja be. Cosmin Perţa verseit André Ferenc fordításában olvashatjuk (Levél anyámnak, Újabb levél anyámnak, Utolsó levél anyámnak).

Próza tekintetében kevesebb, ám annál érdekesebb alkotással találkozhatunk. Fehér Renátó regényrészletének (Kaleidoszkóp) elbeszélője a „ká-európai” miliőből vágyódik el egy lakatlan szigetre, a tenger közelségére. Beck Zoltán novellája ([szégyen] nemzedék nélküli ember_interjú 11) önismereti témákat feszeget. Kocsis Marcell Hiány című írásában pedig rendkívül plasztikus természeti képek villannak fel.

Kritikák terén is izgalmas a felhozatal. Veszprémi Szilveszter Horváth Florencia kötetéről (A parentifikált kisgyermek panaszai – Horváth Florencia: Hiátus), Kabai Henrik pedig Tóth Marcsiéról írt (Magunk mögött hagyni – Tóth Marcsi: Erdő van idebenn).

Salamon Júlia ismét egy kiállításról közöl kritikát (Formaképzés, formabontás (Finom illesztések / Golden Rapair csoportos kiállítás)).

Mindezek mellett Rudaš Jutka egy Krasznahorkai László Nobel-díjáról szóló írással színesíti a lapszám kínálatát (Kommentár Krasznahorkai László Nobel-díjához).

Az Életünk téli lapszámában egyértelműen lehet látni az ősztől induló pozitív tendenciát. A természet középpontba helyezése remek döntésnek bizonyult és remélem, hogy a szerkesztőség a jövőben is hasonlóan releváns témák mentén válogat majd hasonlóan színvonalas alkotásokat.

Fotó: az Életünk folyóirat Facebook-oldala