Például az, hogy láthatóan nem törekedett rá, hogy különösebben divatos legyen. Egyik kedvenc formája a dal, mely sohasem dívott igazán nálunk. Ma sem dívik, és nem volt divatos a huszadik század végén, a kétezres évek elején sem, amikor Kántor Péter írta őket. Úgy érzem, hogy ez volt az a forma, mely igazán testhezálló volt számára, ebben alkotott igazán nagyokat. Másoknak talán inkább a „beszélgetős” versei tetszenek, és ez is teljesen rendben van. Egyébként a „beszélgetős” szabad, vagy kötetlenebb formájú verseiben közelebb állt a kor esztétikai kívánalmaihoz, ezekben érezhetően hatott rá az irodalmi környezet, de ez is ő volt, ezeket a verseket is egyedi hanggal töltötte meg.

Milyen ez a hang? Rokonszenves, humoros, közvetlen, és főleg gyermekien rácsodálkozó. Ez a gyermeki rácsodálkozás, ez az elveszettség-érzés főleg Szép Ernővel rokonítja.

Itt van például Szép Ernő Mint magányos lovast…-verse, amely így kezdődik: „Mint magányos lovast az este, / Elér a bánat engemet…” Egyrészt a hasonlat kapja meg az olvasót, másrészt az engemet szó régiessége, gyermeknyelvisége, naivsága.

Kántor Péter Gyermekdal című költeményének pedig ezek az első sorai: „A halál az valahol messze jár, / sok teendője van, sokat kaszál / és egyszer majd lekaszál engemet.” Ezt az engemet-alakot Kántor valószínűleg Szép verséből vehette. De ez az engemet már kicsivel más, mint az elődvers engemet-szava, mert szelíd iróniával gazdagodott. A vers címében (Gyermekdal) két szó is van, amely jellemző Kántor költészetére: a gyermek és a dal. A költemény egyébként jambikus, ahogy Szép Ernőé is.

Van a költő utolsó, Elegendő ok című kötetében egy vers, a Fogócska, amely gyakorlatilag az 1991-es Naplóban szereplő Ahogy egy parkban című versének folytatása lehetne.

Mindkét mű témája az élet és a halál allegóriájává növesztett fogócskázás.

„Ahogy egy parkban hárman / fogócskáznak vidáman” ‒ kezdődik az Ahogy egy parkban. Ezek is jambikus sorok, méghozzá nem is akármilyenek: anakreoni hetesek. De nem könnyed fogócskázás ez, hiába látszik annak, és ezt a költő az anakreoni sorok elnehezítésével, a sok pótláb alkalmazásával érzékelteti: tátá-tátá-tátá-tá („Ahogy egy parkban hárman”). De akadnak a versben egészen tiszta, pótláb nélküli anakreoni sorok is: titá-titá-titá-ti („leszáll, s beszáll közéjük”).

Kántor kedveli az anakreoni sorokat, és máshol is alkalmazza őket. Ha már Szép Ernőt felhoztam, el kell mondanom, hogy nála is találkozik az ember anakreoni sorokkal. A Járok-kelek, megállok című versében több is van (egyébként ez a cím is nagyon jellemző Kántor írásművészetére, hiába Szép találta ki), de a legszebb példa a Margitsziget című verse: „Ma délután magamban…”

Kántor másik fogócska-verse a már a címében is erre utaló Fogócska: „Fatörzsbe vésett szív a jel. / Rohan kocsik közt, át a téren…” Ez a vers már nem anakreoni, bár továbbra is jambikus: nyolcasok és kilencesek alkotják. A fogócskázás ebben a versben is allegorikus, és ahogy az életben, ebben a költeményben sem lehet tudni, ki a fogó: „Közben már rég ő a fogó. / Vagy ki? Fut tovább eltökélten.” Egyébként ez az Elegendő ok egyik formailag legtisztább verse, és ez is egy dal a Kántorra jellemző refrén-sorokkal, egyértelmű szimbólumokkal: „Múlik a nyár, hogy múlik el!”

Különben Kántor feltűnően sok felkiáltójelet alkalmaz, melyre az előbbi sor is példa. A felkiáltójel a versbeli-költői érzelmek egyértelmű tipográfiai kifejezése, és vállalása.

Érdemes megnézni, hogy a posztmodern és azutáni kor költői közül hányan merik használni ezt az írásjelet: nem sokan. A Fogócska-vers tizennyolc sorában Kántor összesen ötször alkalmazza, és nagyon jól teszi.

A nagyobb dallamosság kedvéért az ötödik szótag után végig penthémimerész-metszeteket alkalmaz, és így a nyolc szótagos sorok automatikusan ambroziánusokká válnak. Ám a magyar fül a nyolc szótagos sorok esetében mégis a négy-négyes felezést szereti hallani, és ezt Kántor sem tagadja meg tőle. Az egyik legfontosabb sort emeli ki vele, az utolsó előttit: „Múlik a nyár, hogy múlik el!” Arról már ne is beszéljünk, hogy a refrénsor mennyire jambikus, dallamos: „Fatörzsbe vésett szív a jel.”

Befejezésül még egy érdekes dologra szeretném felhívni az olvasó figyelmét: ha jobban megnézzük, ez a kántori lét-fogócskázás Szép Ernő Mint magányos lovast… kezdetű versében is benne van, igaz, rejtettebben: „Apám után szeretnék futni…” Illetve: "Elér a bánat engemet..."

A bánat Szép Ernő után fut, Szép Ernő meg az apja után.

Ilyen szépen és ilyen titkosan fogócskázhat egymással két különálló, bár egymással rokonítható költői világ, Kántor Péteré és Szép Ernőé.      

Kántor Péter portréfotóját Valuska László készítette