Kezdés előtt tíz perccel már az érdeklődőknek kihelyezett székek nagy része foglalt volt, családias hangulat lengte be a teret. Kabdebó-Ladik Lívia az esemény előtt még körbejárt, és üdvözölte a jelenlévő ismerősöket. Kezdésig a hallgatóság kedélyesen elcsevegett, az írónőt néhányan a közönségből virágcsokorral várták, majd miután mindenki elhelyezkedett, kezdetét is vette a beszélgetés.

Kabdebó-Ladik felkonferálta Kerecsen Andreát, akiről elárulta, hogy a Kerecsen az édesanyja után felvett művészneve, valójában Sándor Andreaként éli mindennapjait. Megemlítette, hogy a héten a széppróza napja alkalmából sok programot szerveznek, ennek keretén belül valósult meg ez az esemény is. A könyv már tavaly megjelent, az írónő szerint 2025 októberében kapta kézhez a legelső példányt a nyomdából, ez a második könyvbemutatója volt. Kabdebó-Ladik és Kerecsen rá is tért a cselekmény, illetve a szereplők elemzésére.

Két cselekményszál van a műben: egy metaforikus, ami a főszereplő, Szirmai Adél életének történéseit mutatja be, és egy metonimikus, amely a nő filmbéli szereplésére koncentrál. A főszereplő névválasztása is igen kreatív – ahogy Kabdebó-Ladik fogalmaz, Szirmai Adél történetét Kerecsen „emlékszirmokat” felhasználva írta meg.

Külön kitértek a szöveg „szövetére”: a rövid első résszel ellentétben a második stílusa első olvasásra nehezebben érthető, és jelenetekre van tagolva. A szöveg kissé sűrű, ezt megállapították mindketten, de Kerecsen visszajelzésekre hivatkozva megosztotta, hogy egyeseknek a könyv „nyelve és atmoszférája annyira magával ragadó, hogy sodródtak vele”.

Az írónő már egyetem alatt is alkotott – szaktársak voltak Kabdebó-Ladikkal, ennek köszönhetően régóta ismerik egymást –, de pályafutását versekkel kezdte, aminek hatása a Hiányzó képben is visszaköszön a lírai megfogalmazás és a képek halmozása révén. Fiatal kora óta szeretett volna regényt írni, de szüksége volt valamire, ami megindítja az írás iránti vágyat, így évtizedeken keresztül csak a képek gyűltek, melyeket bele szeretett volna építeni művébe. Említette, hogy az utcán sétálva is megragadta egy-egy mindennapi történés, vagy ha egy családtag egy gyönyörű szókapcsolatot mondott, ő azt is megjegyezte, majd ezek köré írta a történetet.

Számára a regénye olyan, mint egy korpusz, ami magába foglalja a képeket. Nincs a fejében kész terv, a szöveg folyamatosan formálódik, írás közben könnyebben jönnek a szavak, egyik motívum hozza a másikat, és minden a helyére kerül.

A beszélgetés egy pontján áttértek a történet főszereplőjére, Szirmai Adélra, aki a filmes szakmában kézdublőrként dolgozik. Már korábban is szó esett az írónő motívumokban, utalásokban gazdag írásmódjáról, melyre a hősnőnél részletesebben is kitértek. Kerecsen számára az, hogy főszereplője csak kezével jelenik meg a filmekben, beáldozható kilétéről tanúskodik: úgy bújik mások szerepébe, hogy közben láthatatlanná válik. A kéz szimbólum, mely a női testet, mint néma szolgálót jeleníti meg. Szirmai Adél érdekes karrierválasztása a beszélgetés ezen pontján vált egyértelművé.

Pekka Halonen festőművész nevét is megemlítették a filmes cselekményszál átbeszélésekor. Kerecsen fontosnak tartott „merev női szerepekben” is megjeleníteni nőket úgy, mint egy festményen, szobron vagy egy babaházban – a kérdés az, a befogadóra, szemlélőre ez milyen benyomást tesz. Kabdebó-Ladik szerint az intertextusok adnak keretet a mű értelmezéséhez.

Alkotói folyamata során hatással volt rá Szabó Lőrinc A huszonhatodik év című szonettkoszorúja, idézte is az Így döntöttem egyik sorát: „mint csiga a házát / hátamon érzem szived dobogását”. Emellett fontos szerepet játszott Radnóti Miklós Tétova ódája és az Arany János balladáiban megjelenő női alakok is.

Kerecsen említette a transzgenerációs örökséget is, beemelve a falusi babonavilágot. A traumaemlékezetet nagyanyákhoz és édesanyákhoz kapcsolta, ebből fakad a „mágikus-mitikus látásmód”, aminek köszönhetően a hősnő a város minden pontját „mítoszképző térré növeszti maga körül”.

A könyv fő motívuma a kút, amely maga az élet-halál-tengely. Magzatát elvesztő, szerelmi bánattal küzdő, majd öngyilkossá váló nők járnak oda, kik a halált jelképezik, a kút mégis vizet fakaszt, és ezáltal életet ad.

Ezután Kerecsen felolvasott, először a finn szaunázás rituáléját leíró szövegrészlettel ismertették meg a hallgatóságot. Mint korábban említették, Kerecsen finnugor és magyar tanárszakon végzett, így a főszereplő finn utazásához is tudott saját tapasztalatból meríteni, emellett az írást kutatómunka is megelőzte a folyamat pontos bemutatásának érdekében. A könyv férfi szereplője végigkíséri Szirmai Adélt szaunázásán, gondosan elmagyarázza a szinteket a szaunán belül (minél feljebb ülünk, annál melegebb), melyet a nő vetkőzésének részletes leírása övez. A rituálét és a többkörös zuhanyzást követően pedig együtt ülnek a verandán egy petróleumlámpa társaságában.

A férfi Adélt sült fagylalthoz hasonlítja, hiszen „kívül hideg és elegáns, mint a csiszolt üvegbúra, belül forr és lüktet, mint az érdes lámpabél”. A kettejük közötti kapcsolatban semmi fizikai, semmi testiség nincs, Kerecsen szavaival élve csakis „szublimált erotikáról” beszélhetünk, mégis bemutatásra kerül Adél nőiessége, önmagával való kapcsolata, és amit ezáltal képvisel.

A motívumok itt is feltűnnek – a csiga többféleképpen bukkan fel, például a csigába tekert hajban, a második felolvasott szövegrészlet pedig pont a csigatészta készítéséről szóló leírás volt, melyben aprólékosan ábrázol egy idős hölgyet tésztakészítés közben, mozdulatait tűpontosan írja le. A csigatészta készítéséhez használt eszközt el is hozta magával a beszélgetésre, és el is magyarázta a közönségnek az előállítás folyamatát. Ebben a részletben már sokkal nagyobb teret kap Kerecsen nagyszülőknél töltött gyermekkora, elkalauzolja az olvasót egy északkelet-magyarországi faluba. 

Zárásképp a címben, illetve fülszövegben megjelenő, hiányzó képre helyezték a hangsúlyt. Kinek mi hiányzik? Szirmai Adélnak? Kerecsen Andreának? És nekünk? Kabdebó-Ladik szerint az írónő sok mindent nyitva hagyott művében, további kérdések felvetésére ösztönözve ezzel az olvasókat.

Kép forrása: Írók Boltja, Youtube