A könyvbemutató az erre kijelölt tér megkérdőjelezésével kezdődött. Az esemény a Katona József Színház előterében, a Kantinban kapott helyet. Egyszerű pódium, azon egy szimpatikus perzsaszőnyeg, két szék meg egy asztal a kötelező vizekkel és poharakkal. Mint valódi színházi emberek a térre érzékenyen reagálva Porogi Dorka és Szabó-Székely Ármin megkísérelték, hogy csak a színpad szélére ülnek (a perzsa-asztal-szék konstelláció elé), így hátha közvetlenebb lehet a kapcsolat a közönséggel, de az első sorból végül meggyőzték őket, hogy a pódium a hátsó sor látási viszonyainak is kedvez, így végül elfoglalták helyüket az eredeti rendező elvek szerint, és a vizek kitöltése után elkezdődött a könyv bemutatása.

Szabó-Székely Ármin szerint Porogi Dorka könyve kiváló példája annak, hogy a gyakorlati és az elméleti területek, miképp hatnak egymásra, hogyan inspirálják egymást a színházban is. Kiemelte, hogy a bemutatott könyv kifejezetten szórakoztató és élő olvasmány volt számára, amellyel nem gyakran szoktak „vádolni” színháztudományi írásokat. A könyvet erős színházcsinálói szakmai tekintet hatja át, amely igazolja Porogi Dorka munkásságát és aktív színházi jelenlétét, de elengedhetetlen is egy olyan írás esetében, amely magával a színészi játékkal foglalkozik.

„Az egyértelmű volt, hogy ha színészekről szeretnék beszélni, akkor előadásokon keresztül szeretnék róluk beszélni” – mondta Porogi.

Memoárokból, pályaképekből, beszélgetés könyvekből és főleg színház kritikai írásokból bőven van fellelhető anyag, ezek érintőlegesen foglalkoznak is magával a színészi játékkal és főleg a milyenségével, de olyan könyv, amely tudományos igénnyel és szakmai hitelességgel kifejezetten a színészetre összpontosítson az magyar nyelvterületen hiánypótló.

Szabó-Székely röviden ismertette a kötet tartalmát: a könyv négy esettanulmányt foglal magába Timár József, Ruttkai Éva, Ódry Árpád és Monori Lili színészi munkáit elemzi. A felsorolásból Monori Lili esete oly módon megkülönböztethető, hogy Schilling Árpád a Katonában rendezett Faust előadása szolgáltatta az elemzendő anyagot, amelyet a szerző nézőként tapasztalhatott. Ezzel szemben a másik három művész munkásságát történeti, historikus módszerekkel kellett kutatnia és elemeznie.

Timár József tanulmányába a belépés Az ügynök halálában az általa alakított ügynökről készült ikonikus fotó, valamint az előadásról készült felvétel adja a táptalajt a játék elemzéséhez. A szerző a téma iránti érdeklődését a saját rendezése indította el, így kezdte kutatni Az ügynök halálának játéktörténetét. Ruttkai Éva elemzése egy színpadi gesztus értelmének kiterjesztéséből indul, ennek kapcsán Bajor Gizi is említésre kerül és az, hogy hogyan hatottak egymásra, avagy hol és hogyan érhető tetten az erre utaló bizonyíték. A harmadik rész Ódry Árpáddal és játékával foglalkozik, amelyhez a róla írt sok évtizedes elemző szövegek adtak anyagot és a fókusz a színész beszédmódjára helyeződik. Az utolsó szekvenciában, Monori Lili esetében Porogi Dorka soronként elemezte és rögzítette a színésznő négy jelenetét a Faustból. Ily módon a szerző interpretálja a művész játékát, és elkerülhetetlenül előtérbe kerül a személyes megélés is a puszta szakmaiság mellett. A kutatással töltött idő és elmélyültség eredményeként, ahogy Porogi a tárgyalt színészekről beszélt, valóban megidézte és aktuálissá tette őket a hallgatóság számára.

Szabó-Székely Ármin kérdésére, miszerint honnan jött ez a széleskörű megközelítési módszer, és hogy melyik lehet a leghasznosabb, amely a legváratlanabb összefüggésekre világít rá a szerző válasza zsigeri volt: szerinte az, hogy nincs egy egységes módszer, az jó és felszabadító. Porogi Dorka bevallása szerint a színészetről való írásnak nincs egy kötelezően követendő metodikája. Szó esett a Philther-módszerről, amelynek lényege, hogy egy színházi előadáson keresztül mennyi minden megvizsgálható. „Rengeteg olyan visszaemlékezés és leírás van, amelyek küzdenek azzal, hogy a színész életét és a munkásságát külön válasszák egymástól és ha előadásokon keresztül vizsgáljuk őket az a legegyértelműbb” – magyarázta a szerző.

Ruttkai Éva Az öreg hölgy látogatásában utolsó színpadi gesztusán tetten érhető Bajor Gizi hatása egy performatív szekvencián, ahol a szereplő felteszi a kalapot a fejére és kimegy a színpadról. A szerző külön-külön kutatta a két színésznő munkásságát és egyszer csak találkozott a két pillanat és egymás függvényében is értelmet nyert. Porogi Dorka szerint, ahogy más művészeti ágakban, úgy a színházban is az alkotók természetes módon hatnak egymásra és bevallása szerint pontosan ez érdekelte a legjobban. „Ezek a hatások a színészi játékban rögzítetlenek, miközben tudjuk, hogy így működnek. Amikor színházban dolgozunk, tudjuk, hogy ki utánoz kit, ki tanul kitől és ezt nagyon izgalmas volt nyomozni a múltban” – mondta a szerző. 

Bár most egy szokatlan jelenség lehet a színészi játékról írni, de a 19. század végén és a 20. század elején ennek nagy hagyománya volt – emelte ki a szerző. Rakodczay Pál, aki tulajdonképpen az első magyar színházi szakíró volt, Jászai Mari Elektra alakításáról mimográfiát is készített, amelyben mozdulatról mozdulatra lejegyezte, hogy a színésznő mit csinált az alakítás során. Porogi Dorka rávilágított, hogy ezek a feljegyzések kiemelkedően fontosak, hiszen olyan forrásanyag bőven fellelhető, amely az alakítás milyenségét tárgyalja. Így értékítélet rengeteg van, de olyan, ahol leírják, hogy mi történik és ami alapján utólag el lehet képzelni, hogy mi hogyan történt, egy előadásban olyanból kifejezetten kevés létezik.

A szerző idézte Hevesi Sándor rendező, drámaíró kötetben is használt gondolatait, amelyeket még bőven televízió megjelenése előtt fogalmazott meg:

„Ahhoz, hogy a színész föltámadhasson vagy a halála után is tovább élhessen a maga nagyszerű teremtményeivel együtt, a technika csodatévő erejéből, föl kellene támadnia vagy tovább kellene élnie az ő saját közönségének, ami lehetetlen. Nagyapáink fülével kellene őt hallgatnunk, nagyanyáink szemével néznünk, mert a színészi alkotás hitele, természetessége, igazsága a koré, amelynek ő tükröt tartott.”

Szabó-Székely Ármin beemelte a beszélgetésbe Porogi Dorka a kötet bevezetőjében megfogalmazott gondolatait, miszerint a színészi játék elemzését a hatástörténetük felől közelíti meg, megkísérli kimozdítani őket a legendák és sztereotípiák rengetegéből. Ez a gondolat kapcsolódik Marvin Carlson A kísértetjárta színpad könyvének egyik fejezetében kifejtett elméletére, amely szerint a színész nem tud egy tiszta lap lenni a próbafolyamat elején, mivel már rengeteg olyan információt hordoz, mint például előző alakításait, civil életének tapasztalatait vagy személyének a társadalomban betöltött szerepét.

A beszélgetés moderátora kiemelte a könyvben többször is idézett Hevesi Sándor gondolatát, miszerint a 20-as évek rendezői és színházi gondolkodása mennyire terelhette el a figyelmet a színészettechnikáról és a színészettörténet mivoltáról. A gondolat egy meghatározó kérdést vetett fel: a rendezői színház domináló korszakában mennyire kaphatott dedikált figyelmet a színészek alakítása?

A magyar rendezői színház legerősebb hagyománya nagyon színészcentrikus. A színészvezetésre nagyon nagy hangsúlyt helyez” – foglalt álláspontot Porogi Hevesi gondalata kapcsán.

A kiemelt gondolat új irányba terelte a beszélgetést, Porogi színházrendezői minőségében fejtette ki a véleményét és a kötet címét is árnyalta. A Színészettörténet a könyv alcímeként egy nagyon nagyképű kijelentés – mondta a szerző mosolyogva. Az alcím csak arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy akár az is lehetne. Porogi Dorka elmondása alapján a színészt egy szuverén alkotónak tekinti és azok a rendezők, akiktől ő tanult és akikre felnéz, nagyon tisztelik úgy általában a  színészt. „A rendező felállít egy keretrendszert, de maga a színházi idő estéről estére a színészek kezében van” – tette hozzá. Ezen a ponton a színházi körökben jól ismert szellemes mondás is elhangzott, hogy ugye a rendező mond valamit, de amikor a színész este hétkor felmegy a színpadra az, hogy ő mit csinál az rá van bízva. A viccet félretéve ezekben a történetekben, anekdotákban rengeteg igazság és tapasztalat van, ezekben is adódik át a színészi szakma.

„A színészeket a színházban a legnagyobb művészeknek tekinti az ember. Az, amit egy színész el tud érni a játékával az megközelíthetetlen. Nagyon tisztelik a színészeket azok a rendezők, akikre én is felnézek.” – hangsúlyozta Porogi Dorka.

Szabó-Székely Ármin felvetette a kérdést, hogy Jászai Mari Elektra mimográfiájában vajon az van-e leírva, ami pontosan történt, és hogy nehezebb-e egy időben már távoli vagy egy jelen idejű alakítást elemezni. Porogi Dorka nevetve mondta, hogy az biztos, hogy jobban izgul az ember, ha tudja, hogy Monori Lili olvashatja, amit róla írt. Elmondása alapján kifejezetten objektív leírást szeretett volna készíteni Monori Lili Faustban nyújtott Ősanya-alakításáról és nem szándékosan lett ennyire szubjektív. Szerinte ahhoz, hogy az ember jó néző legyen nem kell tudnia, hogy mi és miért hatott rá úgy ahogy. Ha azonban meg szeretné érteni és magyarázni a hatást és az alakítást, akkor meg kell vizsgálnia az egész életművet, a színháztörténetet és ekkor derülhet ki, hogy ki kitől mit tanult, „lopott.” Porogi Hevesit idézve állapította meg, hogy a színész halhatatlansága az író kezében van, hiszen pont ez a szubjektív megélés, ennek kielemzése és leírása közelítheti meg a színpadon megtörtént igazságot.

Szabó-Székely kérdésére a szerző megosztotta, hogy a jövőben még szívesen kutatná Jászai Mari, Dajka Margit és Latinovits Zoltán színészi játékát. Jászai Mari Elektra alakításáról most annyit tud, hogy Elektra ugrál örömében, amikor meglátja Oresztészt, ki ne akarna utána járni, hogy mi lehet mögötte?

Az mindenesetre megnyugtató, hogy a kortárs és érvényes alkotók nem szeretnének elefántcsonttoronyba elvonulni, ezért időről időre érdemes legalább perzsaszőnyeges pódiumokra felülni, hogy a közönség láthassa és hallhassa őket színészekről, színházi időről beszélgetni.

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötete a Theatron Műhely Alapítvány gondozásában jelent meg a Parodosz sorozat második köteteként. „Az antik görög színházban a parodosz a belépés helye, a kapu.” Ezen gondolat alapján határozza meg magát a Theatron könyvsorozata, amely a színháztudomány új kutatóinak eredményeire hivatott ráirányítani az olvasó figyelmét.

Fotókredit: jegy.hu/ Porogi Dorka