Elsőként Visy Beatrix Vita mixta című írását olvashatjuk, melyet Radnóti Sándornak dedikált a 80. születésnapja alkalmából. A szerző pontokba szedve kísérli megragadni Radnóti Sándor munkásságának esszenciáját, összefoglalni az irodalomtörténész-esztéta szemléletét, „szerszámkészletét”. A másodikban leírja, hogy a portrékészítés iránti vágya hálából fakad. A harmadikban a Radnótival való első találkozását, mentori kapcsolatuk kialakulását meséli el: az ambiciózus, bizakodó és fiatal Visy 2006-ban Radnóti segítségével indul el a könyvkiadás és a kortárs irodalom felé. „Radnóti Sándornak nincs […] egy története” – olvasható a szöveg tételmondataként is értelmezhető megállapítás a negyedik szakaszban. Az esztéta történetei rengeteg szálon futnak, nem feltétlenül abból a szempontból, hogy munkája során milyen sokszínű tevékenységeket folytatott, hanem hogy miképp gondol magára, mint ember. Az ötödik töredékben Visy arról mesél, milyen sokszor mondták már neki, hogy meglátszik a közelítés- és írásmódján esztéta szemlélete. Ez kiváltképp elgondolkoztatta: miként foglalható össze annak a tekintélyes irodalomtudósnak az életműve, aki elsősorban esztétának tekinti önmagát. „A művészet- és irodalomtörténész titulusokat elhárítja” – írja Visy. A hatodik szakaszban Radnóti misztikum iránti érdeklődését taglalja: a Szenvedő misztikus című kötetében a misztikus elme mibenlétét vizsgálja, amit Visy Beatrix az ötödik töredék témájaként ragadott meg. A hetediknek jelölt szakaszban Radnóti kritikusi készletéről beszél, melyre „szerszámkészletként” hivatkozik. Szerinte Radnóti munkássága nem arról közvetít, hogy mit tartalmazzon ez a készlet, hanem arról, hogy hogyan, mikor érdemes a legjobb tudásunk szerint használni őket, mint kritikusok.

Megfogalmazása szerint Radnóti „nemcsak nézi, nem csak hangoztatja, csinálja” is a mesterséget. A szerző dicsérete hosszan folytatható lenne, épp ezért az utolsó töredéket Visy játékosan nyolcvanadikként jelöli meg.

A következő oldalon Nagy Izabella két versét tekinthetjük meg: a világjegyet és az Isten bonbobokat gyárt címűt. A világjegy a teljes odaadást mutatja be, annak az igényét, hogy a másiknak akkor is jó legyen, ha már nekünk nem jó. A lírai én a fény felől a sötét felé menekül, szalad, mert egyáltalán nem érzi magát biztonságban. Találkozik egy számára fontos emberrel, aki makacskodott, nem akart a sötétség felé futni a lírai énnel együtt. A vers végén egyedül marad, ahogy kezdte, úgy is fejezi be: szaladva a sötétség felé. Azonban kiderül, hogy a lírai én maga a fény, tehát önmaga elől menekül.

Az Isten bonbonokat gyárt című versében Istent egy kedves, csokibonbonokat kicsomagoló, majd odaadó, hétköznapi személynek írja le. Stúdiószobában képzeli el, ahol kávét készít, miközben halkan játszanak hárfán és basszusgitáron. Amikor a lírai ént észreveszi, mindentudóan, bizakodóan tekint le rá, majd kibont egy piros csomagolásból egy bonbont.

A tárcatárban négy hosszabb szövegből lehet válogatni. Balássy Fanni Pápai vizeken kalózkodni című tárcája egy családi, személyes történettel indít, ami fokozatosan mélyebb témákba vált, mint az emlékezés, felejtés, melyeket a festészeten keresztül vesz szemügyre. 

Lovász Krisztina Áldozat című művének főszereplőjében rengeteg, egész életet átszövő düh lakozik, melyet már elfogadott. A hétköznapi áldozatok balszerencséjét vitatja művében Lovász. Hétköznapi áldozat például az, akinek gyerekkorában mindig eltalálják a fejét a labdával, akinek a biciklije defektet kap egy törött virágcserép miatt, akinek a vőlegényét elcsábítja a legjobb barátnője. A szöveg tanulsága szerint ezeket mind muszáj feldolgozni, elfogadni, akkor is, ha dühös az ember. A műben a karma is megjelenik: a legjobb barátnőjét bántalmazza a főszereplő volt vőlegénye. 

Juhász Tamás hosszabb tárcájának Első látásra a címe, ami egy első randira való ráfeszülés fokozatain vezeti végig az olvasót. Először izgatott a nő, mert sokat chateltek, beszéltek telefonon, aztán eluralkodik rajta a félelem, kezdetét veszi a túlgondolás. Mindketten megjelentek a megbeszélt helyen, de a nőnek nem volt mersze odalépni hozzá, mert félt a csalódástól. Majd hazaindult.

Lackfi János Virágháború című prózája egy fiatal édesanya odaadását, talpraesettségét meséli el. Emese, a főszereplő a helyi templom virágosa szeretett volna lenni, ezért a plébánoshoz fordult az ügyben. Szorgosan dolgozott, minden költséget számon tartott, a virágokat nagy kreativitással és szeretettel válogatta össze. Majd a tizenkét éves hű, odaadó munkáját nem elismerve, és dicsérve majdnem lecserélik egy dekoratőri végzettségű nőre, Natasára. Natasa nagyon harcias, bunkó személyisége nem tetszett a templom közösségének, ezért elutasították, és kérték vissza Emesét virágosnak. Csakhogy késő volt már. A mű zárlatában a plébánossal beszélget, hogy rosszul esett neki az, hogy nem állt ki mellette, amikor történt a "virágháború". Emese mesélt a férfinak az egyik álmáról. Jézust látta, aki az elsőtől kezdve az utolsó virágcsokorig az összeset megtartotta, és szívéhez közel őrzi őket. Az atya szótlan maradt.

A tárcákat követően Háy Jánostól olvashatunk négy verset. A Rólunk címűben egy az egyben rákérdez mindenre, ami magánügy az emberek életében. Például arra, hogy mit gondolunk a férfiakról, a nőkről, a melegekről, a rákos betegekről, satöbbi. A vers zárlatában tisztelettudóan megosztja a véleményét a mások életében matató emberekről: „Bocs, ne haragudj, de ennek a közösségnek én nem vagyok a része”.

Az Elkapkodott című művében az állandó rohanást meséli el, amikor nem jut idő a másikra: „ma is elkapkodtad a szerelmet”.

Az Öregekben az időseket gúnyolja humoros, nem sértő módon. A Már megint című versében azon vacillál, hogy dalszöveget ír-e éppen vagy verset. Refrénként ismételget néhány sort. 

Az Ex Librisben Bence Erika írta a recenziókat. Ezúttal kivételesen nem négy, hanem öt könyvről is olvashatunk: a szerző Nádasdy Ádám Londoni levelek, Benedek Szabolcs Hídváros, Bán Zsófia Alétheia él, Légrádi Gergely Éppen annyi, valamint Péntek Orsolya Itt is istenek vannak című köteteit mutatja be.

Nádasdy könyve a Népszava tárcarovatában öt éven keresztül közölt kisesszéit gyűjti össze. Benedek Szabolcs Hídvárosa az alcím (Szolnok regénye) szerint városregény. Azonban 25 különálló szöveget tartalmaz. Hagyományos novellákat találhatunk benne, amik a történelmet mesélik át az államalapítástól a 20. század végéig.

Bán Zsófia regényére a női emlékezet láncait feloldó beszédhelyzet a jellemző. A nagymama mesél az unokájának, aki ekkor még gyermek. Bonyolódik az olvasmány, mikor kiderül, hogy a mama már nem él, és a felnőtt unoka olvassa fel a kéziratot. A regény két részből áll, azon belül több novellát, rövid történetet tartalmaz. 

A negyedik szakasz két kötet recenzióját is tartalmazza. Mindkét könyv kisprózai művek gyűjteménye. Nagyobb azonosságot a kettő között nem vélt felfedezni Bence, azonban azt megjegyezte, hogy mindkét szerző életművében központi téma volt már egy-egy családi, traumatikus viszony a szülő-gyermek között. Ennek tapasztalata szórványosan az új kötetetekben is megjelenik.

Az aktuális lapszám kapható az Írók Boltjában és az újságárusoknál.