bezár
 

irodalom

2009. 12. 03.
Részben egész
Kántor Péter: Megtanulni élni. Magvető Kiadó, Budapest, 2009. 422 oldal, 2990 Ft.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Részben egész Kántor Péter idén megjelent, Megtanulni élni című vaskos válogatáskötete egyben születésnapi „mementó” is: a kiadó a hatvanesztendős költőt köszöntötte vele; a megjelenést november 11-én a Nyitott Műhelyben ünnepélyes beszélgetés és felolvasás koronázta meg. Az alábbiakban recenzeáljuk a kötetet.
A Megtanulni élni az 1976 és 2009 között keletkezett versekből ad reprezentatív válogatást; az 1994-es gyűjtemény, a Mentafű, valamint az 1983-as gyermekvers-kötet, a Sebbel-lobbal nincs jelezve benne. Az ezekben megjelent, a költő által fontosnak tartott művek részben az egyedi kötetek megjelenési helyén, részben a 2005-ös, Kétszáz lépcső föl és le gyerekversei közt szerepelnek, és ez magát a mostani válogatás szerkesztési elvét is jelzi: az olvasás a felkínált kronológiai sorrendben haladhat, az első könyv sikerültebb alkotásaitól a legutóbbi, kötetben még nem publikált darabokig. A szerkesztés nem valamilyen „fejlődéstörténetet” vagy -elvet igyekszik kirajzolni, annál sokkal egyszerűbb, praktikusabb, ugyanakkor személyesebb vagy személyközelibb oka van – egy be nem fejezett, de munkás pálya ívét húzza meg. Ez teljesen bevett szerkesztési módszer a „klasszikusok” összegyűjtött vagy összes versei esetében – éppen csak Kántor Péter sajátkezű, elektronikus aláírása hiányzik a hátsó fül fotójának alsó részéről.

Megtanulni élni

Ám Kántor Péter pályája korántsem zárult le, nem teljes egész; amint az az említett születésnapi köszöntésen elhangzott, az utolsó kötet óta született, valamint a folyamatosan íródó költemények valamikor bizonyosan kötetbe rendeződnek majd. Addig azonban itt a Megtanulni élni, mely paradox módon abban az értelemben „összegez”, hogy a kerek évforduló okán éppen nem összegezni akar, főként nem megvonni vagy mérlegelni valamit. (Mintha a gyűjtemény címének kiemelt infinitivusok szintén ezt sugallnák.)

Kántor Péter költészetének egyik különös ismertetőjegye, hogy az eltelt több, mint harminc esztendő során nem ment keresztül jelentékeny változáson, sem poétikai, sem szemléletszerkezeti értelemben. Az első kötet, az 1976-os Kavics darabjai lényegében alig térnek el a legfrissebb szövegektől vagy a köztes éra műveitől, jóllehet a műnemen belül észrevehetően többféle megszólalásmód és műfaji kísérlet alkotja ezt az egységes, meglehetősen homogén korpuszt. Az egyik oldalon a könnyedebb dal, a másikon a rímtelen jambusok, az azt követőn szabadversek és hosszúversek váltakoznak – utóbbiak némelyike az Amerika-tapasztalat tematikus és poétikai hozadékaként a whitmani líra Kántorra hangolt emlékezete gyanánt –, valamennyiük közös jellemzője az elégikus hangnem, a melankolikus modalitás, az apró megfigyelésekből építkező, távolságtartó dikció, melyben a költői én is úgy jelenik meg, mint egyfajta sztoikus lejegyző, egy nem magától értetődő megfigyelő instancia, mely a vers aposztrofikus megszólalásában is hol a kicsiny megfigyelésekből von le mélyértelmű konzekvenciákat: „A fűszál zizzen, a penge szisszen, / köldöködben aprószemű kavicsisten.”; hol pedig az alapélmények egzakt-fogalmi-hangulati reflexióját illeszti valamilyen egyszerűbb, a létező létéből visszareflektálható tudáshoz: „Az öröm csurran, a bánat loccsan, / lábad szárán kavics mászik, alig moccan.” (Kavics)

Mindebből az is következik, hogy Kántor Péter költészete, megkockáztatható, a szinekdoché alakzatát részesíti leginkább előnyben, mind a megfigyelések, mind a poétikai megvalósulás szintjén. Amint pedig a szinekdoché – vagyis a rész-egész viszonyon alapuló alakzat – maga is a metonímia egy esete, úgy a szövegek ugyancsak alapvetően metonimikus, sőt leginkább szigorúan kontingens elemekből építkeznek: ahogyan a kötetben a feltűnően sok képleírás, pontosabban a festmények fiktív világának megköltése egyfajta erősen vizuális, mégis hangsúlyosan önkényes egzakt asszociációs lánc szövegszerű megképződését viszi színre – e tekintetben a „festményleírások” sokkal epikusabbak, úgyszólván prózaiabbak, mint a dalszerűségüket megtartó vagy „önálló” fikciós horizonttal bíró versek, hiszen ez előbbieknek inkább meghallgatói, odahallgatói vagyunk, míg utóbbiak adekvátabb lehetőséget adnak a saját hang kölcsönzésének –, úgy a meglehetősen köznapi tapasztalat „metafizikaivá” fokozása is az egyszerűen rendezkedő élmények egymásmellettiségének, érintkezésének örömében rejlik, például a Mi kell a boldogsághoz? című versben: „Ha úgy vesszük, / nem is kell hozzá sok: / két ember, / egy üveg bor, / egy kis sajt, / só, kenyér, / egy szoba, / ablak és ajtó, / eső odakint, / hosszú szálú eső, / no meg persze cigaretta.” Végül az ezekből az apró részekből kiépülő lánc azért is igyekszik fölmutatni valami egészet vagy lekerekítettet, mert sikerültségét a nem-identikus ismételhetőség nehézségében látja, mely végül önreflexív módon magává a vers sikerültségének mércéjévé is lesz, e helyütt, persze, némi iróniával a szöveg esztétikai tapasztalatára nézve szintén: „De sok-sok estéből mégis / egyszer-kétszer, ha bejön, / mint nagy költők nagy versei. / A többi előkészület, / utószó, / fejfájás, / nevetőgörcs, / nem lehet, de muszáj, / túl sok, de nem elég.”

Anélkül, hogy e vers értékhorizontját mintegy elmés kritikai csavarral a Megtanulni élni című válogatásra vetíteném, utalnék arra, hogy a kötetben szereplő versek „élni tanulása” nem is annyira a kritikai ítélettől, de a mindenkori olvasástól tehető függővé. E tekintetben a Kántor-szövegek alighanem fokozottan rá vannak utalva saját hagyományuk produktív „meglelésére”.


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- L. Varga Péter --


További írások a rovatból

irodalom

Huszonegyedik #11 Huszonegyedik #11
Történetmondás 2.0 - Játéktudomány és transzmedialitás

Más művészeti ágakról

gyerek

Rajzolj nekem!
Idén az iskolai könyvtárakért rajzolnak az illusztrátorok a Pagonyban
Peter Jackson: Akik már nem öregszenek meg
Háttérinterjú Barda Beátával és Szabó Györggyel a Trafó működéséről, kapcsolódó projektekről, a nemzetközi beágyazottságról
A Zeneakadémián


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés