bezár
 

irodalom

2009. 12. 09.
Akikre építeni lehetne
Interjú Reményi József Tamással
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Akikre építeni lehetne A Próbaidő című prózaantológia kapcsán többek közt szöveggyártás és prózairodalom különbségéről, a magyar próza hagyományairól beszélgettünk Reményi József Tamással, a kötet egyik szerkesztőjével. Egyúttal szóba került a magyar "lírakatedra", a felfedezés öröme és a hiánypótlás missziója is, amely a Palatinus Kiadó jövőterveit is jellemzi.
PRAE.HU: A 2008-as Használati utasítás című versantológiának mintegy folytatásaként nemrégiben megjelent a Próbaidő – egy prózaantológia. Az előbbinek Turczi István, az utóbbinak K. Kabai Lóránt volt a társszerkesztője. Miben hasonlítanak és miben különböznek ezek a kötetek?

Kezdettől úgy szólt a terv, hogy még kötet előtt álló, különböző folyóiratok, irodalmi műhelyek által protezsált szerzőket gyűjtenénk össze: először a versantológiát csináljuk meg, majd a rákövetkező évben a prózát. Csodák-csodája ez sikerült.
Turczi ötlete volt, hogy körkérdés nyomán szülessenek az összeállítások, a szakmai kollegialitás jegyében –  azt hiszem, nem kell különösebben részleteznem, manapság ennek milyen gesztusértéke lehet. Az első kötetnél, miután sokkal több költőnk van mind a mai napig, mint prózaírónk, természetesen jóval több nevet is kaptunk, és jóval több lap vett részt a játékban. Két tucatnál is több a vers esetében; itt, a prózaantológiánál már csak tizenhárom. De igazából nem is várhattunk többet, költőből mindig nagyobb a termés, mint prózaíróból. Hozzáteszem: a „fiatal író” kategóriáját én mindvégig kerültem, az egykori, évszám szerint erőltetett nemzedékesdi szokása lejáratódott.

Próbaidő

PRAE.HU: Az imént úgy fogalmaztál, hogy „természetesen” több nevet kaptatok a versantológiába. Mennyire tartod kortünetnek vagy épp a műnemek sajátjának, hogy kevesebb a prózaíró?

Az interneten ugyan rengeteg szöveg képződik, nagyobb mennyiség, mint amit valaha el tudtunk volna képzelni. Ennek a kilencven százaléka valamilyen próza. De ez megtévesztő látvány, nagyobb része szánalmas szöveg, alig képez hátországot a magyar prózairodalomnak. A költészet primátusa viszont továbbra is megvan, a költészeti iskolák ereje sokkal kimutathatóbb. Kassáktól az Újholdig, Tandoritól Tóth Krisztáig vannak látható kötődések. A magyar kultúrában a lírakatedra még mindig nagyon jól működik, az összes többinél – beleértve a drámát, az esszét, a tanulmányokat – sokkal zavarosabb a helyzet.

PRAE:HU: Mennyire érhető tetten a mai fiatal líra egészében szemléletváltásra való törekvés, akár csoportképző program?

Ha a hagyomány erős, természetesen az ellenerő is sokkal erősebb, hiszen van mihez képest eltávolodni, van mibe belerúgni, van mivel szembemenni. Még az indulatok is markánsabbak a lírában – és ez így van jól. Példák helyett és ellenében viszont inkább a mi antológiáink fogyatékosságáról beszélnék. Ezek nem a szó klasszikus értelmében vett antológiák. Nem bizonyos stílusirányzatok, szellemi csoportok közös termékei, kicsit telefonkönyvszerűek. Nincs bennük kohéziós erő. Mutatványok, amelyek azt jelzik, a mai irodalomban körülbelül kiktől várható önálló bemutatkozás, belépő kötet. Ugyanakkor szükség van igazi antológiákra, amelyeket a születési dátumoknál fontosabb összetartó erő jellemez, s amelyekben hosszabb-rövidebb ideig együttgondolkodó, egymásra ható figurák működését látjuk.

PRAE.HU: Nagyon szerény vagy, több önkritikával élsz, mint amennyi reklámmal! Egy másik olvasatban mégiscsak hiánypótló mind a két kötet; nem hiszem, hogy bárhol máshol ilyen csokorba összegyűjtötték volna a most alkotó „kötetleneket”. Ez igenis erős gesztus, az alkotóknak is, a tájékozódni vágyóknak is.

A „hiánypótlás” kifejezése, azt hiszem, indokolt. Eddig a vállalkozásunk fonákjáról beszéltünk, most jöjjenek az erények. Egyrészt a köteteinkben minden jó ízlésű olvasó találhat a számára kedves vagy érdekes és felfedezésszámba menő produkciót. Másrészt: a magyar könyvkiadás megint ott tart, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor (politikai okokból) képtelen volt lépést tartani a terméssel. Ma anyagi okokból van így. Már régen kötetre érett emberek toporognak, mert nem találnak maguknak kiadót, nem tudnak önállóan megszólalni. Azért is gondoltunk az antológiák kiadására, hogy ösztönözzük egy kicsit a kiadókat: tessék, itt vannak azok a figurák, akikre építeni lehetne.
A Használati utasítás megjelenése óta talán hat embernek jelent meg kötete, ami nem is kevés – hat első kötet! –, de ha onnan nézem, hogy huszonhatan vannak, ahhoz képest elég lassacskán megy ez. Azt sem gondolom, hogy mind a huszonhat szerző azonnal kötetre érett volna – volt köztük olyan, aki nagyon szerényen, tisztességesen azt mondta, még nem érzi magát önálló kötetre érettnek, még építkezni akar. Magolcsay Nagy Gábornak viszont már két újabb könyvre kész termése van, miközben az első, a 2004 és 2006 között írt avantgárd darabjainak kiadása egyre késett. Ezeket a darabokat ki kell adni, nem lehet zárójelbe tenni őket, mondván, hogy egyszer majd, ha nagy költő lesz, ezeket odarakjuk egy gyűjteményes kötet függelékébe. Sokkal többet érnek. De nem véletlen, hogy 2004 és 2006 között írt verseknek mind a mai napig nem volt kiadója. Nagy nehézségek árán, kétszer megpályáztatva tudjuk most végre karácsony előtt kihozni.

PRAE.HU: Említetted, hogy hat költőnek megjelent azóta kötete. Ki jelent meg a Palatinusnál?

A Palatinusnál ketten, Magolcsay mellett Király Odett. Ez a minimum, hogy mi magunk, akik a szakmai „provokációval” előjöttünk, teljesítsük is a saját programunkat. A többiek: éppen most kaptam meghívót Mezősi Miklóstól, akinek a Savaria Press adja ki Szombathelyen a kötetét. Ayhan Gökhan kötetével éppen pályázik a JAK. Csobánka Zsuzsa megjelent a miskolci Szoba Kiadónál, Nagy Zsuka is 2008-ban a Tipp Cultnál; Kőrizs Imre az Alexandránál – körülbelül ez a mezőny.
Prózára áttérve: elköteleztük magunkat, és nagyon örülök, hogy a kiszemeltjeink igent mondtak. Szvoren Edinával és Nagy Ildikó Noémivel a napokban kötünk szerződést.
A következő években, ha az erősebbek közül maradnak még pártában – bár én nagyon örülnék, ha senki nem maradna –, akkor megpróbáljuk folytatni ezt a sort. Mindenképpen figyelünk rájuk.

PRAE.HU: Mind a két antológiára érvényes megállapításnak tartottad, hogy nincs benne kohézió, amely igazán összetartaná a kötetben szereplő írásokat és alkotókat. Olykor az egymás mellé kerülő szövegek mégis olyan kölcsönhatásba lépnek egymással, hogy kirajzolódhat, akár utólag is, valamiféle szervező erő – nem fedeztél fel ilyet?

Nem. Sokkal inkább azt látni – és éppen ezért jó, hogy egymás mellett vannak! –, mennyire széttartóak. A költészeti antológia hagyománykövetéséről már beszéltünk – a prózaantológiában is tetten lehet érni bizonyos előzményeket.
Van egyfajta hagyománya a szociografikus alapú, „mélyinterjúra” épülő függőbeszédnek, amelyet jó néhányan próbálgatnak. Aztán látni a minimálpróza erős hatását, nagyon jó darabok születtek ebben a hangnemben. Természetesen továbbra is divatos az ál-gyerekirodalom; a gyereket a világba vetettség modelljének tekintő álnaiv prózának is megvannak a nyomai itt. Aztán – hogy nevesítsek is – a költőként és prózistaként egyaránt ígéretes Láng Orsolya a kortárs irodalom legerősebb műfaját műveli, a lírai rövidtörténetet.


PRAE.HU: Idén lettél hatvanéves. Lehet, hogy nincs semmi jelentősége ennek az évszámnak, de az emberben mégis fölmerül a kérdés: honnan – és nem a kiadóban, hanem tebenned – ez az olthatatlan érdeklődés a fiatalok iránt? Mindig is volt? A rádiós múltad is mintha ezt bizonyítaná.

Valóban szerencsés vagyok, szüntelen a kritikusi és szerkesztői kíváncsiságom az éppen születő irodalom iránt, s ezt a vonzódást az életutam is mindig erősíteni tudta. Már nagyon korán hozzászoktatott például a régi Mozgó Világ. Mire a hetvenes évek legvégén a fiataloknak gettószerűen szánt Mozgóból rendes havi folyóirat lehetett, már nem egy nemzedék lapja volt, hanem legalább háromé. Miközben még fiatal költőként kellett Oraveczre tekintenünk, már a leges-legfiatalabbak is megjelentek, tehát kényszerből is meg kellett szokni, hogy egy lap folyamatos újrakezdés.
A rádióban nyolc évig szerkesztettem az Első közlés című műsort, amely az ország legnagyobb versrovata volt, még Lator László „alapította” egykor. Folyóirat-megjelenés előtt gyűjthettem be a verseket – a magyar lírakötetek egész sorának az anyagát én kaptam meg először kéziratban. Varázslatos érzés volt. Teljesen keresztül tudtam szántani a magyar folyóirat-struktúrán, s a rádió irodalmi szerkesztősége semleges hely volt. Tandori Dezsőtől Kántor Péterig és Nagy Gáspárig a legkülönbözőbb ízlésű, korú, pártállású, szemléletű költők szerepeltek ott. Megszoktam, hogy fölfedezzek. Hogy ez mennyire nem életkorhoz kötődő ügy, mi sem bizonyítja jobban, mint az utóbbi évek magyar lírájának csúcsteljesítményeit adó öregkori költészetek egész sora, Mándy Stefániától az érettebb korában teljesen megújuló Aczél Gézáig.

PRAE.HU: Várható-e valamilyen folytatása az antológiáknak? Ha nem is drámaantológia, mert azt a legkevésbé sem hiszem, hogy készül, de szeretné-e a Palatinus folytatni a felfedezés misszióját?

Hogyne. Egy drámaantológia persze végképp eladhatatlan, drámakötetet is alig lehet eladni, de úgy döntöttünk, hogy Erdős Virág könyve (A merénylet) után további drámaköteteket adunk közre. Lesz Tasnádi Istvánnak, Kárpáti Péternek kötete – ez is bizonyos értelemben felfedezés: mi az, ami a színházból az irodalomban megmarad. Ami az antológiákat illeti: a magyar sajtóban, ha nem is bőségben, de akadnak szociografikus írások, ezek jelenlétét kellene erősíteni. Látjuk az ország állapotát, ám több millió embernek az életéről nem tudunk semmit. Ha gazdag kiadó volnánk, akkor most azt csinálnánk, ami az Osirisnak sem sikerült, hogy tudniillik feltámasztjuk haló poraiból a Magyarország felfedezése sorozatát. Ehhez nagyon sok pénz kell, nem bírja még egy nagyobb kiadó sem, hiszen ösztöndíjat, megbízást kéne adni a szerzőknek. S itt lenne igazán értelme „fiatal írókról” beszélni: mit látnak az 1989-et gyerekként megélt írástudók maguk körül? Ilyen antológiát boldogan szerkesztenék.


Reményi József Tamás portréját Bakos Zoltán készítette.



nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Tamás Zsuzsa --


További írások a rovatból

Margó fesztivál, 2019 – Ők is boldogan éltek? A férfiváltozat
irodalom

Mosoly, sellők és sorok Mosoly, sellők és sorok
Margó 2019 – Umami, Darvasi László, André Aciman
irodalom

Ha lehet, akkor éljen és mozogjon Ha lehet, akkor éljen és mozogjon
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 1. nap

Más művészeti ágakról

art&design

Harsány mélymerülés Harsány mélymerülés
Tót Endre: Layout festmények 1988-1991
Interjú a FOMO című film rendezőjével, Hartung Attilával
Majoros Nóra válaszai a prae.hu körkérdésére
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés